Minden év októberében kegyelettel emlékezünk számos elbukott szabadságharcunkra, melyek a magyar nép szabadságszeretetét és bátorságát bizonyítják, valamint a törhetetlen jellemet, az igazságos és élhető társadalom iránti elkötelezettséget, amiért sok elődünk képes volt kockára tenni életét és személyes szabadságát.
Az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc 58. évfordulóján büszkék lehetünk azokra, kik halált megvető bátorsággal vették fel a harcot az elnyomásra, politikai tömeggyilkosságokra és igazságtalanságokra berendezkedett rendszer ellen, melyet a szovjetbérenc Rákosi Mátyás-klikk uralt a szovjet hadseregre támaszkodva. E rendszer nemzetellenes, elnyomó intézkedéseivel kivívta maga ellen a népharagot, mely hősi harc és nagy véráldozat árán elsöpörte e klikket, és óriási erkölcsi hátrányba sodorta a világuralomra törő szovjet tábort.
Az 1956-os októberi forradalom és szabadságharc évfordulóján megállapítható, hogy ez az összmagyarság harca volt. Minden kommunista terror ellenére is számos forradalmi megnyilvánulás volt, iskolákban, egyetemeken, vallási és más közösségekben, és nem csak Magyarországon, hanem az elcsatolt területeken is. Romániában is többen kinyilvánították együttérzésüket, nem törődve a következményekkel. Nagyon sokakat súlyos börtönbüntetésre ítéltettek emiatt, nagyszerű embereket kínoztak halálra vagy végeztek ki hamis vádak alapján! Hősöknek kell tekintenünk őket, hiszen egyetlen bűnük szabadságszeretetük és a kommunista elnyomó rendszer elleni tenni akarásuk volt. Ugyanúgy, mint több száz meghurcolt és börtönbe zárt sorstársuknak, akik életben maradtak a nehéz, sokéves kínzások után, és nem kerültek a kivégzőosztagok elé. Mert ezen hősök is sokan voltak, számarány szerint többen, mint a forradalom utáni Kádár-rezsim magyarországi áldozatai.
Kegyeletteljes megemlékezéseink alkalmával szükséges leszögeznünk azt a történelmi igazságot, hogy az 1956-os magyar forradalom hatalmas léket ütött a világkommunista eszmék hajóján. Hiszen a Magyarországra vezényelt szovjet frontharcosok a forradalom utáni békés, alulról szerveződött magyar társadalomra törtek rá. Ugyanis október végén már beindult a békés termelési folyamat a gyárakban, üzemekben a társadalmi kezdeményezés által megalakult munkástanácsok irányítása alatt. Úgyszintén beindult a helyi és központi közigazgatás, a tanügy és egészségügy. Egyszóval a magyar társadalom bebizonyította kiváló önszervező képességét. Véleményem szerint még csak rendszerváltás sem volt, csupán a népet és országot elnyomó Rákosi-klikket űzték el, és össznemzeti egyetértés fogadta Nagy Imrét, Maléter Pált és társaikat, mint az ország új vezetőit.
S akkor miért kellett a szovjet megtorlás? Hiszen Nagy Imre is meggyőződéses kommunista volt. Csupán az volt a ,,bűne” a szovjet vezetés előtt, hogy kimondta Magyarország varsói szerződésből való kilépését, a falusi társadalom jogainak visszaállítását és egy valóban demokratikus társadalom megvalósításának szükségességét. Annyira erős jellemű vezető volt, hogy miután Petre Roman apja, Valter Roman kicsalta a jugoszláv követségről november 4-én és a szovjet KGB fogságába került, minden (fizikai és erkölcsi) nyomás ellenére sem vonta vissza kijelentéseit, amire a szovjet vezetésnek lett volna szüksége, ugyanis még ő volt Magyarország jogerős miniszterelnöke. Ugyanúgy nem nyilatkoztak társai sem, bár az elnyomók remélték, hogy megtagadják saját kijelentéseiket, cselekedeteiket és elveiket.
Ezután beindult a szovjet csapatok általi öldöklés, aminek sok száz – főleg fiatal – halálos áldozata volt, és ami után hatalomra került az áruló Kádár János.
Az 1956-os magyar forradalom és szabadságharc, valamint a szovjetek véres megtorlása nagymértékben visszavetette a kommunizmus nyugati terjedését, s ennek lett a következménye, hogy a nagyon erős francia, olasz és más országbeli kommunista pártok fejlődése leállt, sőt nagymértékben visszaesett, miután bebizonyosodott a kommunizmus valódi arca, embertelensége és világuralomra törő szándéka.
Bajna Ferenc
