A holnapi elnökválasztáson való részvételre buzdítanak a magyar sajtóhoz eljuttatott nyílt leveleikben az erdélyi történelmi magyar egyházak vezetői: Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke, Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke, Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek, Bálint Benczédi Ferenc unitárius püspök
Kató Béla, az Erdélyi Református Egyházkerület püspöke arra hívja fel a figyelmet, hogy a szavazati jog drágán megszerzett kiváltság, ezért a választásokon való részvételt kötelezőnek kell tekinteni. Mozgósító szándékú nyílt levelében Adorjáni Dezső Zoltán, a romániai evangélikus-lutheránus egyház püspöke „a közömbösség állapotából való felemelkedést” hangsúlyozza. „Nem mindegy, hogyan tudunk egymás szemébe nézni. Emberi és társadalmi kötelességünk élni szavazati jogunkkal” – fogalmazott az egyházi méltóság. Adorjáni Dezső Zoltán arra kéri a felelősen gondolkodó közösségi tagokat, hogy vegyenek részt az államfőválasztáson, és az erdélyi magyar nemzet érdekeit, törekvéseit felvállaló magyar érdekképviseletre voksoljanak.
Az államfőválasztáson való részvételre buzdít körlevelében Jakubinyi György gyulafehérvári római katolikus érsek is, emlékeztetve, hogy erre már a Romániai Katolikus Püspöki Konferencia is közös felhívásban kérte híveit. Bálint Benczédi Ferenc, a magyar unitárius egyház püspöke főpásztori üzenetében rámutat: vasárnap „két magyar államelnökjelölt közül is választhatunk, amely lehetőség remélhetőleg több erdélyi nemzettársunkat szólítja urnákhoz a korábbi hasonló választásokon részt vevőknél”
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.