Jövő szeptemberig haladékot kapott Nagy-Britannia 2,1 milliárd eurós EU-hátralékának idén december elsején esedékes befizetésére – derül ki a pénzügyminiszterek tanácskozását követően kiadott nyilatkozatból.
A közlemény nem nevesíti az Egyesült Királyságot, sőt, kiemeli, hogy a döntés nem tesz különbséget a tagországok között, így a lehetőség minden tagállam számára adott, ha kivételesen sok pénzt kell befizetniük az uniós büdzsébe. Tény azonban, hogy a legtöbb pénzt, 2,1 milliárd eurót az Egyesült Királyságnak kell befizetnie az uniós kasszába.
George Osborne brit pénzügyminiszter a tanácskozás után arról beszélt, hogy végül országa csak az összeg felét fogja befizetni, két részletben, jövő júliusban és szeptemberben. Uniós források viszont rámutattak, hogy Osborne összemossa az összeget a briteknek a nyolcvanas évek óta hagyományosan járó visszatérítéssel, amelyet még Margaret Thatcher korábbi konzervatív brit kormányfő alkudott ki Nagy-Britanniának. A befizetendő összeg változatlan – közölte egy neve mellőzését kérő tisztviselő. Bizottsági tisztviselők viszont elképzelhetőnek tartották, hogy jövőre, a 2016-os költségvetési tárgyalásokon visszatérjenek erre. Krisztalina Gerogieva, az Európai Bizottság költségvetési ügyekért felelős alelnöke úgy értékelte, hogy Osborne állítása „tényszerűen igaz”. Wolfgang Schäuble német pénzügyminiszter viszont arra a kérdésre, hogy valóban csökken-e a britek által befizetendő összeg, azt felelte: erről nem volt szó a megbeszéléseken. Jeroen Dijsselbloem holland pénzügyminiszter pedig úgy fogalmazott, hogy a visszatérítés nagyon hosszú ideje jár már az Egyesült Királyságnak, azon túlmenő, újabb engedményt viszont most nem kapott.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.