Február 28-án a Vigadóban tartották az RMDSZ felső-háromszéki szervezetének küldöttgyűlését, melyen Kézdiszék minden települése képviseltette magát, 127 küldött volt jelen, ami rekordnak számít.
Kiértékelték a jelenlegi megyei tanácstagok tevékenységét, majd két-két percben bemutatkozott az a tizenhét jelölt, aki megyei képviselői mandátumra pályázik. A küldöttgyűlés minden mostani megyei tanácstag beszámolóját elfogadta. Kézdiszéknek a lakosság számaránya szerint a jelenlegi megyei önkormányzatban kilenc képviselője van. Ugyanennyi helyre tizenheten nyújtották be pályázatukat, nyolc kézdivásárhelyi és kilenc vidéki óhajtott megyei önkormányzati képviselő lenni. Baka Mátyás területi elnök elmondása szerint a megyei egyeztetőtanács utólag összedolgozza az alsó- és felső-háromszéki jelöltlistát végleges formába egy előre leszögezett algoritmus szerint. Az is elhangzott, hogy Kézdiszéknek eddig még nem volt megyei elnöke, csupán Baka Mátyás töltött be nyolc évig alelnöki tisztséget. Felső-Háromszéket is megilleti az elnöki tisztség — szögezték le.
Ezután háromtagú szavazóbizottságot jelöltek ki, majd a küldötteknek kiosztották a szavazócédulákat. A szavazóbizottság közel másfél órán keresztül a szavazatok alapján sorba állította a jelölteket. A 127 szavazócédula közül 123 volt érvényes, négy pedig érvénytelen. A városi jelöltek közül Tamás Sándor kapta a legtöbb szavazatot, száztizenegyet, őt követte Baka Mátyás százhét szavazattal. A további sorrend: Molnár Endre (95 szavazat), Kopacz László (64), Fejér László Ödön (55), Bende Róbert Vilmos (30), Kovács Levente (20) és Sükösd Ede (8). A vidékiek sorrendje: Kovács Ödön (106), Dimény György (90), Gergely Zoltán (84), Tamás Károly (84), Turóczi Árpád (64), dr. Tóth Zoltán (59), Pakó Gábor (56), Harai István (42) és Boldizsár Béla (32).
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.