Az ott élők látták, miként élnek nyugati testvéreik, és a keleti szocialista „jólét” miatt sokaknak jött, hogy a falra másszanak és átmenjenek Nyugat-Német­or­szágba. Töme­gesen mentek, amíg nem volt fal. Ezért vetődött fel, hogy le kell zárni a határt a két Berlin között. Amikor 1961 júniusában egy nyugatnémet újságírónő megkérdezte Walter Ulbrichtot, az NDK államfőjét a rebesgetett határlezárásról, ő azt mondta, hogy senkinek sem áll szándékában falat emelni. Az államfők legtöbbször szavatartóak, így aztán augusztus 13-án nekifogtak építeni. A fal halálbiztos volt. Aki megpróbált átjutni rajta, az általában fűbe vagy falba harapott. Ezek száma 136 és 250 között változik, a források függvényében. A falat úgy építették meg, hogy voltak épületek Kelet-Berlinben, melyek ablaka Nyugat-Berlinre nézett. Volt, aki át akart ugrani a harmadik emeletről, más összekötözött lepedővel mászott, de olyan is, aki alagutat ásott vagy hőlégballonnal próbálkozott.
Falak mindig is voltak. Kezdetben vala a nagy kínai fal, amelynek kapcsán Hofi mondá, hogy a kis kínai viszont nem fal. Aztán csak úgy összevissza határokat huzigáltak, és azok is átjárhatatlan fallá váltak. A berlini egy várost választott ketté. A határok városokat választottak el (lásd Komáromok), falvakat (lásd Kisszelmenc, Nagyszelmenc esetét), de testvéreket, népeket, ugyanazon nemzet tagjait is. Aztán, ha a határ nem volt elég, leeresztették a vasfüggönyt. A szocialista paradicsomból akkoriban sokan próbáltak eljutni az embert ember által kizsákmányoló kapitalizmusba. Aki nem kapott útlevelet és menni akart, esetleg átúszta a Dunát, mert unta itt a sok dumát. Megtörtént, hogy oxigénpalackot torpedóként használva vágott neki a folyónak, mások permetező repülőgéppel, ismét mások csak úgy, gyalog át a zöld határon...
Végül is 1989-ben a Magyarországra érkezett keletnémet turistákat – akik nyugatra nem kaptak útlevelet – átengedték Ausztriába, és félő volt, hogy az NDK kiürül. A keletnémet hatóságok úgy határoztak, hogy mindenki jöhet-mehet, mert gondolták, olyan is akad, aki visszajön. Így a fal feleslegessé vált, és ledöntötte a nép. A két Németország egyesült. A bontásanyagból nekifogtak kapitalizmust építeni.
Nálunk is bekövetkezett a gengszterváltás 1989-ben. Akkor még azt hittük, itt is kolbászból lesz a virsli. Hát nem éppen így történt. Az 1956-os forradalom következtében Magyarországról 200 ezren menekültek Nyugatra. Bár később már boldog uniós polgárok lettünk, mégis a magyarországiak százezerszám tántorogtak ki nyugatibb országokba, Romániából meg több millióan. Őszintén szólva nem éppen így képzeltük a ’89-es „forradalom” utáni szép, új világot. Ezért támad néha most is falra mászni kedvünk.