Az 1880-as évek végén Julis dédnagyanyám számára még egyértelmű volt, hogy Brassóban keresheti meg azt az összeget, amelyből kelengyét vásárolhat, készíttethet magának. Akkortájt Brassó nyolc-tíz órányi útra volt Székelytamásfalvától — annyira, mint ma Toronto —, ám dédnagyanyám emlékei alapján megállapíthatom, lélekben közelebb.

Ma rokonaim nem brassói, hanem budapesti építkezésen dolgoznak. Kevesebb pénzért. Inkább lesznek románok a magyar fővárosban, mint magyarok a Cenk alatt.

Gyermekeimet a nyáron csíki gyerekek nevezték elkorcsosultaknak, mikor meghallották, hogy brassóiak. Az elhatárolódás kényszerét a szórványban élő magyaroktól, a felnőttektől tanulhatták csupán, akik közül sokan félnek Brassó expanziójától, ahelyett, hogy maguk javára fordítanák a térség kétségbevonhatatlan gazdasági húzóerejének számító nagyváros fejlődését.

Brassó, Hargita, Kovászna és Maros megye elveszítette az eurorégió központját Gyulafehérvár javára, mert nem tudtak összefogni. A gyulafehérvári mozdony pedig vakvágányra tolta a négy megye kocsiját, maga pedig szárnyvonalon döcögött tovább.

A politikai beszédben újabban felbukkant egy szlogen: a térség gazdasági lokomitívjává kell avatni a Székelyföldet. Jó cél! Eredményes akkor lehet, ha ezt a mozdonyt a brassóihoz kötik, mert az már jól húz. Eredménytelen, ha ellenkező irányba próbálják indítani a brassói gazdasággal. Vagy azzal szembe.

Megvitatásra, megfontolásra érdemes véleményt közölt a Háromszékben Dénes István és Dénes Judit Illeszkedés a brassói agglomerációba? címmel. (A fiatal közgazdászok jól érzékelik a székelyföldi aggodalmakat — ezért a kérdőjel.)

Gyakorlatilag arra kell törekedniük Sepsiszentgyörgy gazdaságfejlesztőinek — állítják a szerzők —, hogy az intelligens bolygóiparrá válás megvalósuljon, vagyis a Brassóban születő nagyobb ipari beruházásoknak beszállító kisebb üzemek jöjjenek létre Sepsiszentgyörgyön. Rávilágítanak, hogy előbb-utóbb a centrumközeli (Brassó) erőforrások (munkaerő, telkek) elfogynak, ekkor kerül be a képbe Sepsiszentgyörgy.

Az idegenforgalomban is megindulhat a kétirányú kihatás — vélik a szerzők. Egyrészt üzleti és pr-kampánnyal meggyőzhetik a Prahova-völgyi programszervezőket, hogy érdemes néhány napra felutazni Sepsiszentgyörgyre és környékére, a magyar különlegességek bemutatása lehet az a plusz, amellyel élménydúsabbá avatható az eredetileg Brassó környékére tervezett kirándulás. Cserébe a Székelyföldre látogató magyar vendégek a Prahova völgyében ismerkedhetnének az igazán alpesi tájjal.

,,Itt a mindenkor elérhető szerény, de biztos jövedelembővítés" — biztatnak az összefejlődésre a közgazdászok. A gazdasági együttműködésen túl a kulturális kapcsolatok építése is fontos a székelyföldi és a barcasági (a sepsiszentgyörgyihez mérhető nagyságú) magyarság közt. Közel két évtizedes szétfejlődés után ez nem lesz könnyű, de ez az egyetlen esélyünk.

AMBRUS ATTILA