Farkas Réka
Annak idején, 1989 decemberében, Nicolae Ceauşescu százlejes fizetésemelést ígért a dicsőítésére összetoborzott, de végül ellene forduló tömegnek. Most Victor Ponta szúrta ki ugyancsak száz lejjel az egészségügyben dolgozók szemét; egyszeri támogatásként, de éppen a döntő forduló előtt 150 eurót kapnak a pedagógusok továbbképzésre úgy, hogy senkinek nem kell majd elszámolniuk.
Nagyon gazdag az ígéretek tarsolya is, az államelnök-jelölt kormányfő és nyolc minisztere megállapodást írt alá a tanügyi szakszervezetekkel, ebben egyebek mellett az is szerepel, hogy a következő három évben félévenként öt-öt százalékkal emelik a tanárok fizetését. Emlékszünk még 2008 őszére, mikor ugyancsak kampányban és ugyancsak a szocdemek javaslatára a parlament megszavazta a pedagógusok bérének 50 százalékos emeléséről szóló törvényt, melyet aztán sem a jobb-, sem a baloldali kormányok nem tartottak be?
Victor Ponta az első forduló előtt főként szociális segélyeket osztogatott, a leginkább rászoruló rétegeknek csöpögtetett kicsit nagyobb támogatást, a második forduló előtt a téttel együtt nőttek az ígéretek is, nyugdíjemelésről szól a fáma, napról napra újabb és újabb többletjuttatásokról számolnak be. Egyes számítások szerint már a tanárok béremelése nélkül elérte az évi 15 milliárd lejt annak költsége, amit az elmúlt hetekben megígért a miniszterelnök. Nem csoda, hogy nincs még jövő évi büdzsé, most, e kényes időszakban nem mutatják meg, honnan pótolják majd a nagylelkűség okozta költségvetéshiányt, milyen adók, illetékek emelésével toldozgatják majd a kiüresített államkasszát.
Huszonöt évvel ezelőtt a forrongó december közepén gyorsan hazahajtották vakációzni az egyetemistákat, most szabadnapot kapnak pénteken és hétfőn. Hogy nyugodtan szavazhassanak – áll a kabinet indoklásában, ám valószínűbb, inkább így szabadulnának tőlük. Jobb, ha kikapcsolódnak, kirándulnak, buliznak, mint az, ha utcára vonulnak és esetleg Ponta ellen tüntetnek, vagy egymást biztatva voksolásra szánják magukat. Miután a külföldön élő tömegek szavazását sikerült ellehetetleníteni, most egyetlen huszárvágással egy másik, számára kényes réteget is leszerel a kormány.
Kísért a múlt, az átkos kommunista időket idéző gesztusok térnek vissza az utódpárt ifjú titánjának kampányában. Üres ígéretekben és ocsmány hazugságokra épülő, ellenfelet lejárató akciókban. A mindent beborító fertőnek egy a célja: hitelteleníteni Johannist és végérvényesen elriasztani a bizonytalanokat. Azonban mielőtt besétálnánk e csapdába, mérlegeljünk: távolmaradásunkkal éppúgy Pontának kedvezünk, mint akkor, ha rá voksolunk. Azt a kort éltetjük tovább, amelytől huszonöt éve próbálunk szabadulni.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.