Több élő és döglött tyúkot hajítottak be tegnap – épp Joseph Daul érkezése előtt – a Keresztény-Liberális Szövetség bukaresti székházának udvarára. Nyakukra cédulákat kötöttek, ezeken azt írta: „Klaus Johannis vagyok, és félek a vitától”.
A KLSZ szóvivője szerint rémisztő és hányingerkeltő kampány folyik, ez pedig a jogállam és a demokrácia elleni támadás. A liberálisok bűnvádi panaszt nyújtottak be, és az állatvédőket is kihívták. A rendőrség két csapatot küldött a helyszínre. A szárnyasokat az országos állat-egészségügyi és élelmiszer-biztonsági hatóság fehér védőöltözetbe bújt emberei vitték el, a döglötteket zsákokban, az élőket konténerekben.
Ez a választási kampány förtelmessé vált – szögezte le Klaus Johannis, aki azt is elmondta: a levágott fejű tyúk vagy kakas jelképét a nácik használták a ’40-es években, és halállal való fenyegetést jelentett. „Nem hittem volna, hogy ebben a választási kampányban tyúkokról fogok beszélni, de íme, eljutottunk ide is. Azt mondhatom, hogy ez a választási kampány förtelmessé vált. Ponta úr, rekordot döntött. 1990 óta messze ez a legmocskosabb kampány. Ami pedig ezt a szimbólumot illeti, valószínűleg nem tudja, de ez egy nagyon régi jelkép. Közvetlen halálos fenyegetést jelent. Legutóbb a ’40-es években használták ezt a szimbólumot a nácik. Ha bedobsz egy levágott fejű tyúkot vagy kakast valakinek az udvarába vagy a házába, közvetlen módon halállal fenyegeted, és a nácik ügyeltek arra, hogy ki is végezzék az illető személyeket. Ezért megengedem magamnak, hogy megjegyezzem, nem hittem volna, hogy Romániában valaha is elérjük ezt a szintet, ami a választási kampányt illeti. Nem hittem volna, hogy egyesek halálos fenyegetést közvetítő szimbólumokat használnak a kampányban, olyanokat, melyeket legutóbb a nácik használtak. Ponta úr, lehet, hogy most, az utolsó pillanatban rájön, hogy hiba Romániát a levegőbe röpíteni csak azért, hogy ön legyen az ország elnöke” – fejtette ki Johannis azon a sajtótájékoztatón, melyet Joseph Daul PPE-elnökkel közösen tartott a KLSZ székhelyén. Egyúttal lemondásra is felszólította Victor Ponta kormányfőt, mert szerinte képtelen ellátni feladatát. Johannis bírálta a kormányfőt amiatt is, hogy nem növelte a külföldi szavazókörzetek számát, szerinte ezt sürgősségi kormányrendelettel meg lehetett volna oldani.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.