A nemzeti összetartozást és a szolidaritást jelképező Magyarok kenyere program 2011-ben indult Pécsről Korinek László jogászprofesszor kezdeményezésére: a minden magyar területről összegyűjtött búzát ünnepélyesen összeöntik, lisztet készítenek belőle, s azt rászorulóknak juttatják el.
Évek óta ebből a lisztből sütik az állami ünnepre szánt, a Szent Jobb-körmeneten megáldott kenyeret és azt a több ezer cipót is, amelyeket a Pécsi Jótékony Nőegylet értékesít, hogy a befolyt összegből gyermekek étkeztetését segíthesse. A jótékonysági akció első évében 10, 2012-ben 25, tavaly 100, idén pedig a várakozásokat messzemenően meghaladva 200 tonna búza gyűlt össze, melyből 160 tonna liszt lett.
Kedden az adományból elsőként a Baranya Megyei Gyermekvédelmi Alapítvány által támogatott gyermekek nevelőszüleinek adtak Pécsett. A 970 gyermekről gondoskodó alapítvány 6 tonna kiváló minőségű étkezési és 2 tonna, háziállatok etetésére szolgáló takarmánylisztet kapott. A következő hetekben az erdélyi Dévai Szent Ferenc Alapítvány, a kárpátaljai Nagydobronyi Református Irgalmas Szamaritánus Gyermekotthon, továbbá a hátrányos helyzetű gyerekeket és hajléktalanokat segítő budapesti Oltalom Karitatív Egyesület képviselői is átvehetik a nekik szánt adományt.
Korinek László a liszt szétosztásának megkezdésekor arra hívta fel a figyelmet, hogy közeleg a katolikus hagyományban a jótékonyság kezdetét jelentő Szent Erzsébet napja és advent időszaka is. Úgy vélte, ez eszünkbe kell hogy juttassa: mindig fontos azokra is gondolni, akik nélkülöznek. (MTI)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.