Bagoly Vilmos diplomái, 2.

2008. március 6., csütörtök, Közélet

Bagoly Vilmosné Dombora Veronka fotókat válogat

Hol Madár, hol Ülü

Bagoly Vilmos folytatja a félbeszakadt beszélgetést:

— Aztán a képzőt felhozták a Mikóba. Így kerültem a magyar világban a VI. osztályba a Mikóba. Osztálytársam lett Vékás Domokos, a későbbi diplomata, Széplaki Karcsi Uzonból s Beke Gyuri.

A másik évben mint képzőst áttettek Keresztúrra.

— Én nem tudtam azt, hogy csak harminchat tanulót vesznek fel a Mikóba. Barátoson a gazdaság megvolt, egész nyáron dolgoztam. Boér János bácsi volt a tanfelügyelő, apámnak sógora, s azt mondta apám: te, János, intézd el a fiamnak a brassói tankerületnél, hogy kapjon helyet, legyen harminchetedik az osztályban.

Közben Gyurinak az apja szállt fel a vonatra Barátoson. Kérdezte apám: hova mész, Lázár? — Menyek Enyedre, beíratni a fiamat. — Írasd be az enyémet is. Még nem jött volt meg a papír Brassóból.

Így be voltam íratva Enyeden is.

Közben anyám összecsomagolt, s elutaztam Keresztúrra, a nyolcadik osztályba. Mikor megérkeztem, mély csend volt. Hallok a betegszoba felől valami hangokat. Hát a háromszékiek mind ott voltak. Iratok s pénz, minden nálam volt. Egy utazókosár, hogy tudjak kapaszkodni a vonaton. (Azért kapott karácsonyra most tőlem az unokám egy bőröndöt, hogy tudjon az egyetemre utazni. A fél keze legyen szabad.)

Szedték a pityókát a háromszékiek, ami nem tetszett nekik, s este megvakarták a csuklójukat, s azt mondták, hogy erősen viszket. A doktor megadta a bizonyítványt, hogy rühösek. S nem kellett menjenek pityókaszedni. Pásztori egy nagyon képzett, jó tanár volt Enyeden, de részeges. Zakariás Gyuri bement hozzá este egy üveg habzó borral. És Gyurit, aki bukásra állt, átengedte matematikából.

Gyere, te, mert be vagy írva — mondták nekem a háromszékiek. Engem a nevem miatt — Bagoly — hol Madárnak, hol Ülünek szólítottak. Már ki vagy írva, Ülü — mondták.

Szóval, Enyeden végeztem el a református kántortanítói iskolát. 1947-ben.

Tavaly volt, 2007 május utolsó szombatján a hatvanéves találkozónk. Diplomát is kaptam erről a találkozóról.

Keresztúron jártam ki a VII. osztályt. Év végén hazajöttünk. Barabás Samu, Kovács Lajcsi, Olosz Árpi, Zakariás Gyuri — mind ott voltak. Zakariás Gyuri az első évet Enyeden tette le. Még a négyéves magyar világ előtt.

Marosvásárhelyen kívül végigjártam az összes székelyföldi tanítóképzőt. Még Kézdivásárhelyen is voltam 1939—40-ben, ahol mezőgazdasági iskolát végeztem. Oklevelem is van róla.

Nevelő-tanárként Sepsiszentgyörgyön

— Hogyan lettél nevelő-tanár?

— Barátoson megtudtuk, hogy az 1-es ipari líceum — most a Puskás Tivadar — nevelőt keres. Bejöttem Szentgyörgyre. Az igazgatóval, Sándor Istvánnal beszéltem, s azt kérdezte, hogy valami összeköttetés ezzel a szakmával van-e. Mondom: csekélység az egész: huszonnyolc esztendő a tanügyben.

Akkor nem kell semmi versenyvizsga — mondta —, holnap jöjjön, s jelentkezzék a munkahelyén.

Nyolc évet voltam a Puskás Tivadarban nevelőfőnök Nemes Emillel s egy traktoristával, akit aztán kitettek, mert verte a gyermekeket. Engem szerettek. A főigazgató magyar volt, az aligazgató román. Brassóból járt ki. Brezsnyevhez hasonlított, s a diákok így is hívták. Tomescunak hívták az aligazgatót. S a végén kisült, hogy érettségi nélkül végezte el az egyetemet. Nem volt érettségi bizonyítványa. S ezért kapott öt év börtönbüntetést.

Egy alkalommal panaszkodnak a végzősök, hogy az egyik társukat ki akarják tenni érettségi előtt. Én csináltattam egy rácsos ajtót, hogy napközben ne menjenek fel az internátusba. Az egyiknek a diplomamunkája ott volt a szekrényben. Le kellett határidőre adnia a diplomamunkát. Csináltak akkumulátortöltőt, távirányító kapuzárat s ehhez hasonlókat. Ezek voltak az elektroszakosok, akik aztán a dudagyárba kerültek. A végzősöket kihelyezték a diploma megszerzése után. Egy Ilonka nevű nevelőnő volt, s nem akarta felengedni a tanulót a bentlakásba. Az mondott neki egy csúnyát, amit nem lehet leírni. A nevelőnő elszaladt, és jelentette. Az igazgatóság gyűlést hívott össze, hogy tegyék ki.

Érettségi előtt négy héttel. A szülőket behívatták. Azt mondták a diákok nekik, várják meg a reggelt, hogy Bagoly nevelő jelenjen meg, s ha ő nem tudja elintézni, akkor baj lesz. Reggel bementem. Én láttam, hogy egy civil jön-megy ott a kapusszoba körül. Kérdeztem, mit keres, s elmondta a panaszát.

Mondtam neki, vigye el a fiát, nyírassa kopaszra, s egy hónapig, az érettségi vizsgáig beosztjuk udvarseprésre. Tomescunak, a nevelőnek volt az a szokása, hogy akármit csináltak, mondta, hogy nullással levágni a haját!

Nem is olyan rég — két-három éve? — várom a buszt, leszökik egy fiatalember, megölel, s kezdi köszönni, hogy érettségi előtt őt nem rakták ki.

Közben feleségemet behoztam volt Szentgyörgyre, a textiliskolába. Nevelőnőnek. Csongvai rendezte volt az állást. Azelőtt volt egy afférunk. Zágonban voltunk. Feleségem szülés után beteg lett, s kapott két év nyugdíjazást. Az igazgató nem tette le az aktákat, s a feleségem nem kapott egy évig sem fizetést, sem semmit. Azt mondta volt egyik ügyvéd barátom, hogy pereljem be. Az igazgató azt hitte, hogy fizetést is kap, s a nyugdíjat is felveszi. S ezt jelentette. Korom Kálmán inspektor jött ki egy brigáddal, s verte a mellét az igazgató, hogy milyen órát tartott. Délben két órára gyűlést hívtak össze, s megköszönték az igazgatóságát, s azt mondta Korom: ettől a pillanattól Aurel Mogoş az igazgató. Zágonban tizenkét évig voltunk. 1952-től 1964-ig. ’64-től ’73-ig Telek és Barátos. S azután következett Szentgyörgy.

Feleségem a felső tagozaton abszolút minden tantárgyat tanított. Ami megmaradt, azt nekem adták.

Csángó tanulók Háromszéken

— Elolvastam a nevét — s mondom neki: Te magyar vagy!

— Nu înţeleg (Nem értem) — válaszolta.

Ismertem a szüleit. Az apja félig-meddig tudott románul, de a nagyapja semmit.

Egy pár nap múlva jött a gyermek, hogy tegyem románok közé, mert nem érti, a társai mit beszélnek. — Menj csak vissza — mondtam neki —, tanulj meg magyarul! Tovább nem volt semmi probléma vele, sőt, jó barátok lettünk. Otthagytam a magyar hálóban. És megtanult szépen magyarul.

Nem csak érettségizők voltak, hanem szakiskolások is. Az egyik hálóban volt tizenhárom szakiskolás. Magyarok, innen, a környékről. Ezek, ha végeztek, mindeniknek megvolt a helye a gépgyárban vagy a Székely Dudagyárban. Szerződésük volt.

Feljön Tomescu, a nevelő, s azt mondja vizsga előtt két héttel, hogy rakjam ki az internátusból őket. De én nem estem a fejemre, mert hova küldjem ezeket a gyermekeket? Kinnlakásba? Miből fizessék a házbért? Kinéztem, melyik hálóban hány ágy van üres. Melyikben kettő, melyikben három? Ezeket kijegyeztem, felmentem a gyermekek hálójába, s mondtam nekik: a hálót azonnal kiürítitek, az ágyneműt leadjátok, és eltűntök. Megértettétek? Egyet kacsintottam, s kezdtem a cédulákat kiosztani, hogy ki hova megy. Apelláta nem volt.

Másnap ágyneműcsere volt az egész internátusban, s így besodródtak a többiek közé a gyermekek. Mondtam nekik: húzzátok meg magatokat! Nehogy Tomescu valamelyiketeket elkapja!

Így maradtak benn egészen a vizsgáig.

Csodálkoztam, hogy Tomescu miért akarta kirakatni ezeket a gyermekeket. Hát jött kilencvenöt vadidegen gyermek valahonnét a Regátból. Összetörték a kagylókat, belecsináltak mindenbe, a leánykákat fogdosták. Sok baj volt velük. Volt köztük egy Fistos nevezetű, akinek a neve is eszembe jut. Egy másik aztán milicista lett. Ezek, ha rendetlenkedtek, kaptak egy-egy taslit. Törülközővel ütötték le a villanykörtét.

Egyszer a piacon vagyunk, s valaki befogja hátulról a szememet. Fordulok meg, s hát rendőri egyenruhában az, akivel összetűztem volt. — Hogy van, tanár úr? — érdeklődött románul. — Nyugdíjas?

Fistossal is találkoztam, aki nem költözött el Szentgyörgyről. Elment Magyarországra dolgozni, s most itt blokkban lakik. Megnősült. Én beszéltem vele románul Bronz Béla szobra mögött, s ő magyarul beszélt.

Sokan bekerültek abban az időben Szentgyörgyre. Egyszer elküldtek hivatalból, hogy a kaszárnyával szemben, abban a hosszú blokkban a lakókat írjam össze. Az tele volt a Regátból behozott illetőkkel. Volt olyan lakás, amelyben rogozsin (gyékényszőnyeg) volt a földön, s azon aludtak. A fürdőkád félig tele kakával, s olyan bűz a lakásban, hogy rettenetes. Ezeket írtam össze.

A regátiak közül sokan itt maradtak, sok rendes ember került ki közülük, itt, nálunk a civilizációs szint azért valamennyivel magasabb, mint ott, ahonnan jöttek.

Felesége, Veronka, aki a textilgyárban volt nevelőnő, s aki Sepsiszentgyörgyre telepedésük előtt az általános iskolákban mindent tanított, megjegyzi, hogy a textiliskolába Ploieşti-ről is hoztak egy népes csoportot. A szomszéd hálóban voltak a moldvaiak. A csángók. Azok is románul beszéltek, mikor idejöttek, nem is tudtak vagy nem is akartak tudni magyarul. És a ploieşti-iek mégis ,,bozgorozták" őket. Hiába hitették el az iskolában és azon kívül velük, hogy ők románok. Honnan tudták a ploieşti-iek, hogy tulajdonképpen ezek is magyarok?

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 346
szavazógép
2008-03-06: Faluvilág - Sylvester Lajos:

Óvoda Szotyorban (Jegyzet)

A Vajna Terézia nevét viselő óvoda a falu egykori módosságát és erejét ma is felmutató építmény. Az egykori községi jegyzői lakás körül nagy területű, parkosított udvar látható, matuzsálemi korú erdei fenyőkkel, vén akácokkal, karban tartott kerti építményekkel, játszótérrel, járdával.
2008-03-06: Család - Jártó Kocsis Edit:

A követett nyom (Holtvágányon)

A folyónak van medre, vannak partjai... De hát nem éppen ezek a korlátok késztetik a vizét arra, hogy előre mozogjon? — kérdezi a bölcs.