Látszólag árnyalatnyi különbségeken rágódtak a honatyák a szenátus emberjogi és jogi bizottságainak keddi összevont ülésén, miszerint a köztisztviselők vagyonellenőrzésére hivatott feddhetetlenségi ügynökség felügyelőinek a vagyon törvénytelen vagy pedig nem igazolható jellegét kell-e bizonyítaniuk a bűnvádi eljárás beindításához.
A kérdés azonban korántsem jelentéktelen: gyakorlatilag a feddhetetlenségi ügynökség munkáját lehetetlenítené el, ha a felügyelőknek a köztisztviselők vagyonának törvénytelen jellegét kellene bizonyítaniuk, hiszen a testület alkalmazottai nem ügyészek, nincs a közvádlókéhoz hasonlítható hatáskörük a kivizsgálásban, így bizonyítékokhoz is nehezen juthatnának. Egyszerűbben: szinte lehetetlen lenne bárkire is rábizonyítani, hogy vagyonát törvénytelenül szerezte.
Az ügynek azonban nem csak jogi, hanem politikai, sőt, erkölcsi vetületei is vannak. A kormány ugyanis az igazságügyi miniszterrel és a Legfelsőbb Igazságszolgáltatási Tanács elnökével együtt azt a változatot támogatta, amely a feddhetetlenségi ügynökség munkáját, a köztisztviselők vagyonellenőrzését könnyítené. Ezt tette Eckstein-Kovács Péter szenátor, a jogi bizottság elnöke is. Csakhogy, mint kiderült, szembeúszott az árral. Az RMDSZ-frakció ugyanis Frunda György javaslatát támogatta, amely az emberijog-védelemre hivatkozva nehezebbé tenné a vagyonellenőrzést és -elkobzást. A folytatás ismert: a bizottság a kormány javaslatát fogadta el, és ha a plénum nem módosít a jogszabályon, a feddhetetlenségi ügynökség működése akár hatékony eszköze is lehet a korrupcióellenes harcnak.
Az ügy igazságszolgáltatási vetületéről talán ennyit, a politikai, erkölcsi kérdések azonban a mieink. Eckstein-Kovács Péter lemondott a jogi bizottság elnöki tisztségéről, mivel nem tudott azonosulni a szövetség álláspontjával. Az RMDSZ szabadelvű platformjának vezetője a bizottságban győzött, a szövetségen belül azonban alulmaradt Frunda Györggyel szemben. Az a Frunda győzte le őt, akinek helye a magyar választók kinyilvánított akarata szerint az Európai Parlamentben lenne. Ha a választottak szemében valamit is számítana a magyar választók akarata.
Az erkölcsi győzelem kétségkívül az Ecksteiné, szövetségen belüli veresége azonban annak jele, hogy ez az RMDSZ továbbra sem az az RMDSZ, amely a magyar közösség érdekeit képviseli. A választások előtt pedig a szövetségnek sem ártana elgondolkodnia azon, hogy milyen típusú győztesekkel áll szavazói elé. Olyanokkal, akik saját érdekeiket védik igen hatékonyan, vagy olyanokkal, akik a magyarság érdekeit tartják szem előtt? Mert a korrupcióellenes harc is érdeke az erdélyi magyarságnak, még ha nem is tetszik ez a politikai pályafutásuk alatt jelentős vagyont szerzett RMDSZ-es politikusoknak. A versenybe szálló győztesek különféle típusától pedig az erdélyi magyarság érdekképviselete függhet.