Március 4-én este a Vigadóban került sor Kézdivásárhely önkormányzati tevékenységének értékelésére, melyen a város lakói közül több mint százan, zömében az idősebb vagy középkorosztályhoz tartozók voltak jelen. Ugyanakkor bemutatkoztak a tanácstagjelöltek, és ismertette elképzeléseit a két polgármesterjelölt, Török Sándor és Sükösd Ede.
A fórum Török Sándor polgármester négyéves számadásával kezdődött. (Egyébként nyolc éve vezeti e tisztségben a várost.) A polgármester kezében a négy évvel ezelőtti ígéreteit rögzítő szórólappal állt a választópolgárok elé, és sorba vette az ott leírtakat. Török négy évvel ezelőtt egy békésen fejlődő várost ígért, ami szerinte meg is valósult, viták voltak az önkormányzatban, de azok nem a széthúzást, hanem a város fejlődését, előrelépését szolgálták. Átadták az új, huszonnégy tantermes iskolát, a sportcsarnokot, a műjégpályát, a kórházat, és megkezdődött a fedett uszoda építése. Szintén ebben az időszakban újították fel a Vigadó nagytermét. Ami nem sikerült: a fortyogói kezelőbázis helyzetének megoldása, de mint mondta, a folyamat a végéhez közeledik. A hulladékgazdálkodási programot és a szelektív hulladékgyűjtést csak részben sikerült megvalósítani, de már aláírták az 1 127 849 eurós Phare-programos szerződést. Az elmúlt négy évben a magántulajdon rendezését sem sikerült teljes mértékben orvosolni — ismerte be Török Sándor, de nyolcvanhét százalékban birtoklevelet osztottak a visszaszolgáltatott területekre. És még mindig sok minden vár megoldásra. Megteremtettük egy európai önkormányzati rendszer alapjait — hangsúlyozta beszámolója végén a polgármester.
Török után a másik polgármesterjelölt, Sükösd Ede magánvállalkozó, az Ilu üzletlánc igazgatója ismertette elképzeléseit. Elmondta: nem a pénzért akar polgármester lenni, nem azért, hogy anyagi haszonra tegyen szert, hanem hogy mozdítson valamit a város érdekében. Mint bejelentette: fizetését felajánlja a város nincstelenjeinek.
Török Sándor, aki újabb négyéves mandátum megszerzésért indul a március 16-i előválasztáson, terveit ismertette, a csapatmunkára fektetve a fő hangsúlyt.
A harmincnyolc tanácstagjelölt közül harminchatan voltak jelen és mutatkoztak be egy-egy perc erejéig. Tamás Sándor képviselő, az RMDSZ városi szervezetének elnöke arról tájékoztatta a jelenlevőket, hogy a jelöltek közül hatan 35 év alattiak, és a felekezeti hovatartozás szerint is hűen tükrözik a város vallási összetételét. A legkritikusabb hangot Sántha Attila ütötte meg, aki elmarasztalta a jelenlegi városvezetést, azt szorgalmazva: nézzenek magasabbra, és ne hasonlítsák magukat a mélyrepülésben lévő Sepsiszentgyörgyhöz, hanem a látványosan fejlődő Székelyudvarhelyhez vagy Gyergyószentmiklóshoz. A jelenlegi vagy új tanácstagjelöltek zöme sablonszöveget mondott, bemutatkozásuk lényege az volt, hogy önkormányzati képviselők szeretnének lenni.
A fórum végén Tamás Sándor közölte: a jogszabályt módosították, a városnak a következő négy esztendőben is tizenkilenc önkormányzati képviselője lesz, és nem tizenhét, ahogy előzőleg tervezték. Kézdivásárhelyen március 16-án tizenhárom választási körzetben lehet szavazni az RMDSZ által szervezett előválasztáson.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.