Sylvester Lajos felvétele
Egy uzoni gazdaember igazságkereső élete
Beke György halála alkalmával két ízben is súlypontos lapszámmal tisztelegtünk földink emléke előtt. A szerkesztés ürügyén felkerestem Beke György uzoni barátját és kenyeres társát, Széplaky Károly tanár urat, életrajzi adatokat, egykori történeteket egyeztettünk, s ekkor esett szó Bodali Mihály uzoni gazdaemberről.
Beke György Székely obsitosok címmel a Magyar Napló múlt évi februári számában nagyobb lélegzetű esszét szentelt a székely határőrség intézményének, s ebben jelentős helyet foglal el az uzoni Bodali Mihály, akinek életútja a székely férfi sorsának alakulását általánosító erővel jeleníti meg, felidézve a román—magyar határzónában lévő község magyar lakosainak román éra alatti küzdelmeit 1940 és 1944 között.
Széplaki Károly nemcsak ismerte az ügyet, hanem, amint kiderült, Bodali Mihály önéletírását is ő juttatta el Budapestre, és Beke György saját fiatalkori emlékei mellett ezt a kéziratot használta fel esszéje megírásához, hiszen Bodalival kortársak, barátok voltak. — Itt lakik a szomszédban, keresd fel — biztatott Széplaky —, én sajnos, nem tudlak elkísérni, most szabadultam a kórházból, a házban is bottal járok.Átmentem hát Bodali Mihály zöld vakolatú, jó módra valló polgári házába, ahol szomszédjával éppen a Beke György temetéséről társalogtak. A konyhaasztalon kiterített lapszámokat láttam, köztük az én cikkeimet is, és ami rendkívül meglepett, egy nagy halom fotót a múlt század 40-es éveiből. A ,,magyarok bejöveteléről", katonaéletéről, a magyar honvédség 1940—44 közötti sepsiszentgyörgyi ünnepségeiről például sorozatokat rakott ki az asztalra. Ez számomra azért is furcsa, mert a legtöbb helyen ezeket a ,,kompromittáló" fotókat eltüntették — anyám kulákságunk idején a házkutatástól félve a kemencében égette el az életünk legszebb és legkedvesebb időszakára utaló emlékeket, a bevonulásról készített albumot, könyveket, iratokat, mindent. Ezért nagy tisztelettel nézek a 87 éves férfire, akinek lábai megroggyantak ugyan, de beszéde, gondolkodásmódja egyenes, az értelmes gazdaember értékítéletéhez és erkölcsi tartásához igazodó. Bemutatkozásom után percek alatt kerül elő az önéletrajz másolata is, amelynek alapján, saját emlékeivel kiegészítve Beke György megírta a székely obsitosok történetét és helytállását. Egy sihederkorú székely élete Bodali Mihály legényke korában előbb a teheneket őrzi, majd mint a falusi gazdaemberek gyermekei általában, az iskola elvégzése után a gazdaságban segít. Szezonmunkák idején — kapálás, répaegyezés, őszi betakarítás stb. — rábízzák a mezei munka felügyeletét. Kapáláskor neki is ,,vinnie kell" az egy személyre kiszabott sorokat, hogy a napszámosok ahhoz a munkaritmushoz igazodjanak. A mezei munka reggel csordahajtástól napmentéig tartott. A gazdálkodás érzékletes leírása életszerű: ,,Már ebben a korban eleget dolgoztam, szüleimmel együtt kapálni, kaszálni kellett, betakarításkor szekeret rakni, édesapám mindig felhányni szerette akár boglyából, akár kévéből, de a szekérrakó mindig én voltam, és a csűri elrakó is. Ide írom, hogy az 1932. évben hordani voltunk az Alsó határban, és nagy meleg, szárazság volt, és a vonatokat tüzes mozdony vitte, és a mozdonyból kipattanó szikrától meggyulladt egy vagy két sor búzakalangya, még a hazafelé vezető úton is megrakott szekérrel félő volt indulni, nehogy belekapjon a tűz a megrakott szekérbe. Engem mint gyermeket futtattak be a faluba, hogy a bírónak mondjam el, hogy tűz van, ég a búza. A bíró Zajzon László volt, őt meg is kaptam a mészárszékben, mert egyben mészáros is volt, az akkori liberális pártnak volt a bírója, de magyar ember volt, kicsit részeges, olyankor mindig szidta a románokat, másképp rendes ember volt. Több ember gyűlt össze, s a tüzet aztán kioltották, de még a tarló is égett." Román katonai előképzés ,,Na még idetartozik, hogy az 1938—1939-es években a premilitároknak közmunkát kellett teljesíteni, ez sáncásás és faültetés volt. A Szentgyörgy felé vezető úton ki volt mérve bizonyos hosszúságú sánc kiásása. Az utász felügyeletével kellett dolgozni, és kiásni a kiszabott sáncot. Az utász Szász Mihály hűséges, buzgó román érzelmű volt, hajtotta a fiatalságot, nézeteltérésem is volt vele. Csemeteültetés is volt a nevezett út két oldalán, amelyből három-négy fa még megvan, a többit megette az idő és a vandalizmus. A Lisznyó felé vezető úton is ültettünk csemetéket abban az időben, ezekből ma is megvan maradva, most olyan 57 éves fák." (Feljegyzéseit 1996-ban írja.) A falusi életvitel menetrendje 19 éves korában módosul, amikor az akkori törvények értelmében katonai előképzésre — premilitár — kell járnia. Lisznyóban volt egy Demian nevű tanító, ,,mindig román nemzeti viseletben járt, kieresztett fehér ingben, soviniszta volt, nem szerette a magyarokat, eléggé durva volt, elverni nem mert, ide írom, amikor el kellett menjen 1940-ben, Bikfalva irányába menekült, géppuskatűzzel tüzeltek utána."Ezzel már helyben is vagyunk, belecseppentünk a ,,régi román világ" sűrűjébe, abba a szellemi közegbe, amely a magyar fiatalok életét annyira megkeserítette, és akarva-akaratlan az őket megszálló román hatósági embereket ellenszenvessé, sokakat gyűlöletessé tett. Bodali Mihálynak a VII. osztályt is el kellett végeznie, az akkori intézkedések szerint román nyelven. ,,Kökösben tettem abszolváló vizsgát, itt szedtem fel a román szavakból jó néhányat."Az iskolát s a csordapásztori ténykedést a hírhedt premilitárosdi, a román katonai előképzés követi tehát, amely örökre elidegeníti a román hivatalviselőktől. Tulajdonképpen itt érhetjük tetten annak a néha kölcsönös atrocitásokba is átcsapó gyűlöletnek az eredőit, amelyet a román nyelvi terror és arrogancia a fiatalokban kiváltott. A Bodali Mihályék generációja a szülők elbeszélései révén virtuálisan átélte az első világháborús román fegyverfordítást és az 1916-os román betörést is. A kis létszámú határőrség és a vámtisztek 1916-os bestiális lemészárlásának híre futótűzként terjedt. Uzonhoz egyébként a Brassó fölötti határ — a predeáli — közel van, de a sósmezői vandalizmus híre is eljutott Alsó-Háromszékre. A fegyverfordításokat a katonarenden lévő székelység erkölcsileg képtelen volt elfogadni, az árulás, a hazugság a becstelenséget, az emberi hitványságot jelentette számára. Az 1918-as uralomváltás után ezeket a históriai élményeket tetézték a szélsőséges hatalmi intézkedések, az anyanyelv használatának betiltása, a magyar nyelvű oktatás megszüntetése, a premilitárság és a 30-as évek végén a felnőtt férfiak számára a ,,koncsentra", azaz a katonai munkaszolgálat. Az utóbbiról különös szemérmességgel hallgatunk, mások munkaszolgálatának rémségeit betéve tudjuk, ezt építették belénk, holott a magunké sem volt leányálom. Persze, tudni kell azt, hogy a román korrupció ezt a szférát is teljesen átszőtte. Apám például két ízben volt koncsentrán, előbb az Ozsdola fölötti út építésénél dolgozott, majd Besszarábiába vezényelték, ahol, úgy tudom, katonai erődöket építettek. Lévén cséplőgépe itthon, cséplési szezonra eltávozást kapott, s a második bécsi döntést — a magyarok bejövetelét — úgy élhette meg Székelyföldön, hogy a csernátoni csendőrőrmestert szüleim lefizették. A koncsentrás megpróbáltatásokat vagy a katonai szolgálatot az is elviselhetővé tette, hogy a székely fiúkat általában értelmességük, iskolázottságuk, becsületességük és megbízhatóságuk révén előszeretettel alkalmazták tiszti szolgának, írnoknak, raktárnoknak, futárnak, szakácsnak és így tovább. Ez a ,,módi" még az én katonakoromban (1954 októbere—1956 novembere) is érvényesült, és csak később, az általános iskolai oktatás kiterjesztése után hagyott alább a magyarok kedvelése, és honosodott meg a lisznyói Demian tanítóra jellemző magatartás.,,Demian után 1939-ben egy másik parancsnok lett, Rădulescu Radovicinak hívták, a felesége magyar volt Lisznyóban, Páljános családból származott, ez már elég csendes természetű adószedő volt, nem durváskodott minden kötelező összejövetelen, amikor sorakozó volt", sapkát le parancsot adott, s erre kelet felé fordulva románul kellett elmondani a miatyánkot.,,Vasárnaponként szakaszban és zászlóval kellett menni a templomba, de mindig a román templomba. Lisznyóba Demianhoz jártunk, volt úgy, hogy a református templomba mentünk be, de vittük a puskát is, mert az is volt kiadva. Ideírom, hogy Lisznyóból hazafelé jövet jó magyar nótákat énekeltünk, már éreztük és hallottuk a rádióból, hogy valami történni fog. 1939-ben engem és Fám Gyula barátomat elvittek két hétre tanfolyamra. A parancsnok egy Boholteanu tartalékos kapitány volt. Engem és Fám Gyulát minden reggel beküldött Prázsmárra Dermacsek tejgyárába tejtermékért és Kurmetz pékhez kifliért. Mi is jól éltünk. Megjegyzem, hogy a kapitány a szüleinkhez ismerős volt a régi időből, s a választásokon képviselőnek volt fellépve itt a mi vidékünkön." Jött a Magyar feltámadás ,,1940 tavaszán besoroztak a román hadseregbe. Jelentkeztem, hogy lóval akarok menni. A ló meg is volt véve, Rétyi József uzoni gazdától vettük, a sorozó bizottság apámat is lehívatta, és megkérdezte, hogy egyet ért-e, hogy lóval menjek szkimbásnak? Aztán kiállította a sorozói levelet, hogy „călăraş cu schimb". Ez természetesen előzőleg szüleimmel meg volt beszélve. Be kellett volna lovastól vonulni 1941 tavaszán, de jött a Magyar feltámadás, 1940. szeptember elején bejöttek a Magyarok, és újrasoroztak, és már december 2-án be kellett vonulni a 27. Székely Gyalogezredhez Marosvásárhelyre."Jellemző, hogy Bodali Mihály bátyánk, mikor ,,Magyar feltámadásról" ír, a szót mindig nagy kezdőbetűvel írja. Ennek az üzenetét csak az érzékelheti, aki végigszenvedte a román iskolai oktatás éveit, majd bekényszerítették a román katonai előképzésbe, különféle közmunkákat róttak ki rá, és nem egy esetben a románok mellett a renegát magyarok is megalázták. Bodali Misiéknek valóban feltámadás volt a bécsi döntés. Később hiába próbálkoztak tűzzel-vassal kiégetni az emberek emlékezetéből ezt az életre szóló és generációkra átörökített élményt, ez, amikor a szóbeszédben már halványult, a népdalokban élt tovább.
