A székelyek eredetéről és megtelepedéséről

2007. június 23., szombat, Múltidéző

Ünnepség az agyagfalvi emlékműnél - Albert Levente felvétele

Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés

A fellebbviteli bíróság által a Székelyföld önigazgatási rendszere új össz-székely intézménnyel gazdagodott, s növelte az autonómia továbbépítésének esélyeit.

Kik voltak a bírák?

A székelyekkel foglalkozó történetírás rendkívül szegényes a vezető tisztségviselők nevének feltüntetésében, ami nem kis részben annak tulajdonítható, hogy a szerzők a közösségekre, intézményekre összpontosítják figyelmüket, de emiatt nem feledkezhetünk meg a jelentősebb személyiségek érdemeiről.

Az előbb láttuk, hogy ,,bizonyos tudomány" szerint válogatták a bírákat a két vezető rétegből. Mivel a törvénykezés ügyeinek felülvizsgálatát bízta rájuk a nemzetgyűlés, természetes, hogy jogismerő, jogtudó értelmiségiek köréből válogatták ki a bíróság tagjai. Ők foglalkoztak a fellebbviteli ügyekkel, de tévedés volna, ha csak a peres ügyekre gondolnánk, mert, amint a jegyzőkönyv írja, ,,a mi országunknak régi szokása szerént, némű szükséges dolgaink (…) és némely illetlen szokásoknak megjobbítása" is feladatuk volt.

A hozzáértés, vagy ahogy ma szokás mondani, szakmaiság volt a fő szempont, de emellett a bírák megválasztásánál tekintetbe kellett venni az illető erkölcsi magatartását is. A nemzetgyűlés összehívásának egyik nem mellékes oka az volt, hogy súlyos visszaélések terjedtek el a törvénykezés terén. Azt tapasztalták ugyanis, hogy ,,a szeretet, a harag és a gyűlölség, és a magok hasznoknak keresése a bírákat és törvénytevőket itt a mi Székely Országunkban gyakorta nem engedi meg, hogy igazat lássanak és ítéljenek". Olyan bírákra és törvénytevőkre volt szükség, akikről azt feltételezték, hogy nem követik el a felsorolt visszaéléseket. S ha mégis, ,,könyörgésért vagy ajándékért, vagy pedig maga hasznáért az igaz útból valamely felé kitérne, az olyan mindjárt örök számkivetésre szenteltiáltassék (...), Székely Országunkban ne maradhasson". Miután ilyen szigorú szempontok szerint megtartották a választást, a bírákat megeskették, hogy ők az elfogadott törvények szerint hoznak ítéletet.

A fentieket figyelembe véve talán nem felesleges tudnunk, hogy az 1505-ös székely nemzetgyűlés kiket tartott méltóknak a Székelyföld legfelsőbb bíróságának bírói tisztségére. Íme a bírák a forrásban található sorrendben: Nyújtódi Pál, Kaczai Antal, Benedekfi János és Péter, Patakfalvi Péter, Kedei Kelemen, Lokodi Péter, Kedei Ferenc, Szombatfalvi Gergely, Vágási Imre, Patakfalvi Kelemen, Márkus Mihály, Bíró Balázs, Lengyelfalvi Boldisár, Fantsali Balázs, Akadács Mihály, Patakfalvi Lukács. A nevek a legtöbb esetben csak azt árulják el, hogy az illető melyik faluból való volt, és ebből következtethetően hol volt háza, birtoka, ami ugyan nem érdektelen helytörténeti adalék, de ennél mégis lényegesebb az, hogy bennük így együtt a jogtudó székely értelmiség egy kiemelkedő csoportját láthatjuk. A nemzetgyűlés felelősségteljes viszonyulását kell látnunk abban is, hogy a bírák közül Patakfalvi Pétert a fent elemzett törvény elfogadása után nyomban megbízták, hogy a végzést ,,megérthető szóval közönségesen mindeneknek hallására, itt az egész gyűlésben mindenütt kihirdesse". Bizonyosra vehető, hogy a törvény latin szövegét kellett magyarul, érthetően tolmácsolni az összegyűlt közszékelyeknek. Ezt követően, és erre is érdemes figyelni, a gyűlés résztvevői az ,,elsők és kiváltképpen valók, ló fejek és köz rendek felemelvén jobb kezünket, erős hittel megesküvénk, hogy mind ezeket a végzéseket örökké megmásolhatatlanul megtartjuk és másokkal is megtartatjuk".

Az 1505. évi udvarhelyi nemzetgyűlés a székely önigazgatás egyik legkiemelkedőbb eseménye volt, amely a székely törvények betartására szólította fel az arra illetékeseket. Ebből a célból új intézményt hozott létre, amelyet a tudás és erkölcsiség jegyében kívánt az önigazgatási rendszer szolgálatába állítani. Véleményünk szerint a nemzetgyűlés elnöki tisztét ellátó Bögözi György, bögözi származású udvarhelyszéki főkapitányban a székely vezető tisztségviselők egyik figyelemre méltó képviselőjével ismerkedünk meg.

Udvarhely után 1506-ban a közeli Agyagfalva adott otthont az újabb székely közgyűlésnek, amely, miként előbb említettük, folytatta a törvényalkotást.

Az 1506. évi agyagfalvi nemzetgyűlés a pártütés és a pártütők ellen

Ha az 1505. évi agyagfalvi nemzetgyűlés fő célja a törvények s a törvényesség erősítése volt, az 1506. évi agyagfalvi közgyűlés a pártütés és a pártütők ellen lépett fel a leghatározottabban.

Miért vált a pártütés elsőrendű kérdéssé a Székelyföldön 1506-ban?

Ennek okait az ott történtekben találjuk meg. Előbb azonban próbáljuk meghatározni, hogy mit is érthettek, értettek a 16. század elején a székelyek a nagyon gyakran emlegetett pártütés fogalmán. A szóban forgó gyűlés jegyzőkönyve alapján ítélve, eleink pártütésnek tartottak minden királyi hatalom elleni szervezkedést, fellépést s főleg lázadást, tömeges felkelést, mintegy azonosítva a pártütést a király iránti hűtlenség fogalmával. De lássuk a tényeket.

Mivel 1506. július 1-jén a királyi családban királyfi született, aki II. Lajos néven lesz majd magyar király, aki ,,nemzeti nagylétünk nagy temetőjénél", Mohácsnál vész majd el, elkezdődtek az előkészületek a székelyek ilyenkor esedékes ököradójának a családoktól való behajtására. Azonban a székelyek egy része vonakodott beszolgáltatni a kért ökröt, azzal érvelve, hogy ilyen (trónörökös születésekor szokásos) adózásra közülük senki sem emlékszik, ami valóban nem volt csoda, mert az előző királyoknak: Zsigmondnak, I. Ulászlónak (1440—1444), V. Lászlónak (1452—1457), Mátyásnak nem volt fiú örököse, s a hosszú kihagyás alatt az ,,ökörsütés" feledésbe mehetett. De a megbízottak nem hallgattak az ellenvéleményekre, s kitartóan követelték az állatokat. Erre a felbőszült székelyek több begyűjtőt megöltek, másokat pedig elűztek. A király azonban késlekedés nélkül a székelyek ellen küldte Tomori Pál fogarasi főkapitányt, aki akkor Budán tartózkodott, de őt Marosvásárhelynél fegyveres székely sereg fogadta, s erejét szétugrasztotta. De Tomori újból nagyobb erővel tört a felkelőkre, szétverte őket, vezetőit szigorúan megbüntette, s az ököradót behajtotta. Végül is a felkelésnek az egész székely önkormányzat, a Székelyföld autonómiája látta kárát, mert a nehezen begyűjthető önkéntes ököradó helyett azután pénzadót kezdtek követelni a székelyektől.

A további események alapján úgy véljük, hogy a királyi hatalom képviselője, a tekintélyes, erdélyi származású Tomori vajda és a székely tisztségviselők között megbeszélésre került sor arról, hogy miként lehetne a királyi hatalom elleni, egyre gyakoribb felkeléseknek elejét venni. Ennek eredményeként hívta össze a Kászonszéket megalapító Lázár Bálint fia, Lázár András 1506 decemberében Agyagfalvára a székelyek teljes közgyűlését, az önkormányzat legfelsőbb szervét. (…)

A nemzetgyűlés jegyzőkönyve arról is tájékoztat, hogy az előbb felsorolt vezetőtestület mellett Agyagfalván jelen volt ,,számtalan sokaság, kik a mi Székely Országunknak javáért meghalni készek volnánk és a Szent Koronához is hűséget tartanak".

Valószínű, hogy a tanácskozásban közvetlenül részt nem vevő lófő és gyalog rendű székelyekről van szó, akik a nemzetgyűlésen jogszerűen voltak jelen, és szavazataikkal végső soron döntöttek a határozatok elfogadásáról. A szabad székelységnek a hangulatát fejezi ki a jegyzőkönyvnek az a kitétele, hogy a sokaság a Székelyföld javáért kész életét áldozni, s ragaszkodik a Szent Koronához. E kettős kötődésnek a hangsúlyozása a tanácskozó székelység nemzeti tudatára, mai szóval önmeghatározására utaló adat, vagyis a székely társadalom legfejlettebb, legöntudatosabb része ült össze Agyagfalván.

De mégis túlzás volna az egész székely társadalmat velük azonosítani. A nagyobb rész, a többség magatartását és állásfoglalását közvetlenül a saját helyzetének, ősi szabadságának védelme határozta meg. Ez a nagy többség, amelyet ,,község"-ként emlegetnek a források, nehezen tudta elfogadni a rendiség fejlődésével járó vagyoni és társadalmi egyenlőtlenségek, a saját soraikból kiemelkedő előkelők s a lófők számának növekedését. Ugyanígy a királyi hatalom képviselőjének erőszakoskodásait, követelőző fellépését és saját anyagi helyzetének rosszabbodását, amelyről a források tudósítanak: növekedett azon családok száma, amelyek szegénységük miatt már nem tudták az ököradót sem teljesíteni. Ez a lecsúszó többség fogott fegyvert, valahányszor helyzetének rosszabbodását érezte, vagy ha az adott tisztségviselőkkel elégedetlen volt, lehettek azok a király képviselői (Báthory István, Drágffy, Tomori stb.) vagy valamely szék vezetői.

Visszatérve az 1506-os események elemzéséhez, a Székelyföld vezető rétegét aggasztotta a király és a székelység szövetségének megbomlása s viszonyuknak ellenségessé válása. Láttuk, hogy a székelyek megtagadták az ,,önkéntes" ököradót, a király viszont fegyveres erővel verte le az ellenállást. Hogy ilyenszerű jelenségek ne ismétlődjenek meg, s a korábbi jó kapcsolatot helyreállítsák, a ,,pártütést" megakadályozzák, a Székelyföldön a belső békét megszilárdítsák, a törvény uralmát erősítsék, az illetékesek a nemzetgyűlés újbóli összehívását tartották szükségesnek.

Ez a cél már a gyűlés tárgyának meghatározásából világosan kiderült. A jegyzőkönyv erről a következőket írta: 1506-ban Agyagfalván ,,Országunknak" szükséges dolgaiért gyűlést hirdettek, hogy a különféle egyenetlenségeket és hitvány szokásokat eltöröljék, ,,a pártütések miatt való veszedelmeket megelőzhetnénk".

A határozat a célnak megfelelő: senki ne merészeljen László király (II. Ulászló) vagy tisztviselője, a vajda és székely ispánja ellen fellépni; pártütés céljából senki gyűlést ne indítson, a pártütéshez magának társakat ne merészeljen keresni.

A határozatot rögzítő jegyzőkönyvből kiderül, hogy a nemzetgyűlés a közszékelyeknek tanácsként ajánlja a ,,pártütéstől" tartózkodást, mert azok még a nagy országokat is megrontják, ezért a ,,községre eleve látó jó tanácsunkkal gondot viseltetnénk és pártütésekkel való veszedelmeket megelőzhetnénk".

A község itt a közszékelységet jelenti, de jó tudni, hogy a közszékelység mozgalmához mindig csatlakoztak lófők és néha primorok is, sőt, nemegyszer maguk kezdeményeztek fegyveres megmozdulást egy-egy kellemetlen (vagy annak ítélt) intézkedés vagy jelenség miatt. Mi több: a felkelők rendszerint vezetőiket a székelység felső rendjéből vagy tisztségviselőinek köréből választották. Így a ,,pártütés"-en nem érthető egyszerűen a székely gyalogrend megmozdulása, hanem a felkelés élére álló lófők, esetenként tisztségviselők összefogása a királyi tisztségviselők vagy a székek vezetőinek a politikája ellen. A határozat annyira fontos a székely önkormányzat történetében, hogy jónak látjuk ezt a következőkben közölni.

Hozzászólások
Szavazás
Ön szerint mikor lesz vége a koronavírus-járványnak?







eredmények
szavazatok száma 348
szavazógép
2007-06-23: Élő múlt - Sylvester Lajos:

Bodali Mihály számvetése

Sylvester Lajos felvétele
Egy uzoni gazdaember igazságkereső élete
Beke György halála alkalmával két ízben is súlypontos lapszámmal tisztelegtünk földink emléke előtt. A szerkesztés ürügyén felkerestem Beke György uzoni barátját és kenyeres társát, Széplaky Károly tanár urat, életrajzi adatokat, egykori történeteket egyeztettünk, s ekkor esett szó Bodali Mihály uzoni gazdaemberről.
2007-06-23: Magazin - x:

Civil híradó: Kőrösi Csoma Sándor Közművelődési Egyesület (KCSSKME)

Kőrösi Csoma Sándor napok 2006
Alakulás éve: 1990
Tevékenységi terület: kultúra, hagyományápolás
Küldetés: közművelődés, a magyar kultúra, nyelv és hagyomány ápolása