Segítség érettségizőknek

2014. december 10., szerda, Közélet

Ingyenes felkészítőt tartanak januártól Sepsiszent­györgyön, Kézdivásárhelyen, Kovásznán és Baróton a Nem­zetstratégiai Kutatóintézet és a megyeközponti Amőba Alapítvány közös szervezésében érettségi előtt álló diákoknak románból és matematikából. Az ötvenöt órás programot szombatonként szervezik négyórás tömbökben.

Tavaly először szervezett az Amőba hasonló felkészítőket, akkor csak Sepsiszentgyörgyön hatvan diák számára. Bereczki Barna, az alapítvány elnöke lapunknak elmondta, elsősorban azokat a végzősöket fogadták, akik a próbaérettségin 3-asnál nagyobb jegyet értek el románból és matematikából, közülük többen nyárig hetesre javítottak. Idén bővítik a programot a megye négy városára, tizenegy, egyenként tizenöt-húsz tagú csoport indítását tervezik januártól. December 16-án felmérik a jelentkezők készségeit, és karácsonyig összeállítják a csoportokat, hogy az új évben elkezdhessék a felkészítést. Az első órákon a tanulás módszertanával ismertetnék meg a diákokat, mert a szervezők szerint az iskolában nem igazán készítik fel a tanulókat arra, hogyan tanuljanak hatékonyan. A felkészítőn érettségi tételeket oldanak meg, a tevékenységek interaktívak, a diákok a szülők beleegyezésével vehetnek részt a programban. A jelentkezéseket december 16-áig fogadják az office@amoba.ro e-mail címen, illetve az említett négy város magyar középiskoláiban.

Hozzászólások
Szavazás
Ön beoltatta-e magát koronavírus ellen?








eredmények
szavazatok száma 1785
szavazógép
2014-12-10: Közélet - Fekete Réka:

A kórház nem szociális intézmény

A hideg beálltával egyre több fagyás miatti sebet kell ellátniuk a sepsiszentgyörgyi Dr. Fogolyán Kristóf Megyei Sürgősségi Kórház sürgősségi osztályán, az érintettek legtöbb esetben hajléktalanok, és azt várnák el, hogy napokra beutalják őket, de a kórház nem szociális intézmény – közölte dr. Antal Álmos. Az orvos igazgató kitért arra is, ha létezne a juhászkutyák veszettség elleni oltásáról pontos kimutatás, akkor az általuk megharapott kirándulók közül csak az ismeretlen esetekben kellene a védőoltást s indokolt helyzetben a drága szérumot beadni.
2014-12-10: Közélet - Fekete Réka:

Ünnepvárás a Diakóniával

Ahány idős ember, annyi régi karácsony, annyi emlék abból az időből, amikor nem az ajándék volt a lényeg, hanem az együttlét, a családban és a templomban megszólaló ima és ének, a gyertyagyújtás, a mindent átfogó szeretet – erről meséltek néhányan tegnap a sepsiszentgyörgyi Diakónia Keresztyén Alapítvány által a sepsiszéki gondozottak számára Gidófalván szervezett ünnepvárón.