Bogyó taxi és autókölcsönzés 0720 494 949

A fiú, aki legyőzte az agydaganatotA szeretetet nem lájkokban mérik

2014. december 13., szombat, Kovakő - diákmelléklet

Napjainkban lassan a közösségi oldalak uralják a világot. Nem számít, fiatal vagy idős, tanult ember vagy kevésbé az, élő vagy halott, hiszen még Petőfi Sándornak is van Facebook-profilja. Mindenki ugyanúgy használja. Innen tudjuk meg, hogy ismerőseink éppen hogyan érzik magukat, hol vannak, mit ebédelnek, kivel, milyen filmet néznek. Vannak, akik szerint egy megosztás vagy akár egy tetszést kifejező gomb megnyomása segíthet mások élethelyzetén.

Viszont kevesen gondolnak arra, hogy a közösségi oldalak nélkül is boldogan, egészségesen lehet élni, elég csupán egy telefon, hogy szeretteikkel tarthassák a kapcsolatot, vagy egy személyes találkozás, ami egyikkel sem ér fel. Így van ezzel Egyed Péter, aki pár éve legyőzte az agydaganatot.
Nem sokkal tizennegyedik születésnapja előtt, hirtelen törtek rá a rosszullétek, a fejfájás, a hányinger. Eleinte még senki nem tudta, mi történik vele. Csa­ládorvosa is csupán antibiotikumos kezelést írt fel, mivel egyszerű megfázásra gondolt. Mi­után nem javult az állapota, és a kínzó fejfájás ellen nem tudtak semmit tenni, családorvosuk elküldte neurológushoz Bras­sóba. Itt készítettek CT-felvételt, amiből kiderült, hogy agydaganata van. A neurológus ajánlotta, hogy minél hamarabb induljanak el Budapestre. Amikor hazaértek a vizsgálatról, megmutatták Pé­ternek a felvételeket, és elmondták, hogy agydaganata van. Ezután összepakoltak és elutaztak Budapestre. Ott éppen csak befért a gyerekosztályra, és adtak egy kapucsínót – ami nagyon rossz volt Péter szerint. Két-három nap várakozás után sor került a műtétre. Sikerült kivenni a 4,5 centiméter nagyságú daganatot, így pár nap elteltével haza is jöhettek. Már csak az eredményekre kellett várni, hogy kiderüljön, rossz- vagy jóindulatú a daganat. Végül kiderült, hogy rosszindulatú, és annak megfelelő kezelésre volt szükség.
Innen Németországba vezetett az út, ahol a kemoterápiás kezeléseket kapta. Péter azt remélte, ez csupán egy hónapig tart, végül másfél év lett belőle. Mielőtt elkezdték volna a kezelést, több vizsgálatot is elvégeztek, és találtak valamit a koponyájában – így újból nyolcórás műtét következett. Operáció előtt megismerkedett egy magyar altatóorvossal, és ettől már „nyugodtabbnak” érezte magát. Végül kiderült, hogy amit láttak, egy sebtapasz volt, amely magától felszívódik, ezt Budapesten tették be. Következhettek a sugárkezelések, ettől állapota megromlott. Hányingere volt, fájt a lábfeje, hámlott a mellkasa, lefogyott és elhullott a haja. A sugárkezelést naponta legalább kétszer  kapta. A münsteri kórház tizenhetedik emeletén volt Péter, a sugárkezelést pedig a földszinten végezték. Egy nap elromlott a lift, és gyalog kellett lemennie a fájó lábával. Úgy érezte, örökkévalóság, amíg odaér. Hosszú, fájdalmas kezelések után az utolsó hónap volt mégis leghosszabb. Nehezen jött el a pillanat, amikor végre újból együtt lehetett a család.
Péter a másfél év alatt nagyon keveset járt itthon, így nagyon hiányoztak testvérei, barátai. Németországban egy családi barátjuknál laktak, akik minden kívánságát lesték. Félve dicsért meg bármit is, mert ha nem is azonnal, de másnap már megvették neki. Karácsonykor is több ajándékot kapott, mint vendéglátóik gyermekei vagy unokái. Ez a másfél év Péter szerint úgy telt el, mintha egy hosszú téli vakáció lett volna. Szálláshelyükön több filmet és sorozatot megnézett, emellett pedig itthoni tanárai küldték az iskolai tananyagot, hogy ő se maradjon le a többiektől. Amikor abbahagyta az iskolát, hetedik osztályos volt, amikor újra visszakerült, már kilencedikes tanulóként kezdett egy új osztályközösségben. Hiába a sok fájdalom és műtét, ő mindvégig bátran és hősiesen viselkedett. Nem gondolt arra soha, hogy nem gyógyul meg, mint az a lány, akit Budapesten ismert meg, és hasonló betegsége volt. A lányon látszott: nem bízik abban, hogy valaha is meggyógyul.
Péternek sok erőt adott, hogy támogatták és mellé álltak. Itthon is több adománygyűjtő koncert volt, például a Hét lépés Péterért akció. A bajba jutott családot Sepsi­szent­györgyön és Németországban is több család és szervezet támogatta adományokkal. Volt, aki a lakását elzálogosította, mivel kölcsönt vett fel, hogy tudjon segíteni nekik. Az altatóorvos a lakását ajánlotta fel Német­or­szágban, hogy könnyebben meg tudják közelíteni a kórházat, egy ottani szervezet tagjai autóval hordozták Pétert és édesanyját, mivel nem volt kocsijuk és hajtásija az anyukájának. Iskolatársai villámcsődületet tartottak Hajrá, Péter alakzatot bemutatva, hogy ezzel is támogassák és erőt adjanak neki. Münster városának egyik helyi lapja többször is készített vele riportot, mivel ritka esemény, hogy egy idegen felajánlja lakását, a saját biztonságát egy másik ember életéért.
Öröm hallani, hogy manapság vannak még önfeláldozó, igazi, segítőkész emberek. Péter története csoda és egyben ritka eset. Napjainkban ritka az a felnőtt ember, akinek akkora a hite és ereje, hogy ilyen súlyos betegségben ne gondoljon csakis a rosszra. Ő viszont gyermek volt még. Nem volt szüksége és még mai napig sincs igénye közösségi oldal használatára, mivel igazi barátaival legszívesebben élőben találkozik, és fölöslegesnek tartja, hogy megmutassa a világnak, mi történt vele, hogyan éli mindennapjait, hiszen a szeretetet és egészséget nem lehet lájkokban és megosztásokban mérni.
Péternek még tíz évig folyamatosan kell járnia kivizsgálásra, hogy megbizonyosodjék, állapota nem fordul újból rosszra. Ma már mosolyogva és viccelődve meséli el történetét. Bátran mer a jövőre gondolni, már van terve a továbbtanulásra. Teológiára készül, vagy talán színészi hivatást választ.
Sokat tanulhatnánk Péter esetéből, hogy ennek a fiatal fiúnak mekkora hite és ereje van az élni akarásra, nem ad fel semmit könnyen – ami a legegyszerűbb választás volna. Úgyszintén példát vehetnénk mindazoktól, akik hozzájárultak Péter gyógyulásához. Talán van remény, hogy nem hidegülünk el egymástól mi, emberek, és még tudunk áldozatot hozni és saját magunkon kívül másokra is gondolni.

Soare Szende Andrea
(A Kálnoky Boris által meghirdetett
riportpályázatra beküldött írás)

Hozzászólások
Szavazás
Önk kire szavaz az elnökválasztás második fordulójában?








eredmények
szavazatok száma 133
szavazógép
2014-12-13: Kovakő - diákmelléklet - :

Élet a betonrengetegen kívül

Láttak már ilyet, hogy egy másfél éves kisfiú átneveli szüleit? A mindig nyűgös kisfiú csak akkor csillapodott, ha édesanyja kezébe vette az Oroszország zengő cédrusai könyvsorozat egyik darabját. Az ebből megismert világszemlélet arra sarkallta őket, hogy hátrahagyják a magyar főváros csillogását, viszont ahelyett, hogy pezsgő szülővárosukba, Kolozsvárra tértek volna haza, egy rejtett, Hargita megyei falucskában, Homoródremetén lelték meg boldogságukat.
2014-12-13: Kovakő - diákmelléklet - :

Johannis, a bajnok

Mára már mindenki tudja, hogy szeretett hazánk, Románia Nagy Vezére nem a komcsi, nagyképű, hazudozó, demagóg meg sok más, hasonlóan hízelgő jelzővel illetett miniszterelnök, hanem a szász származású, eddig nagyszebeni polgármesterként tevékenykedő Klaus Johannis (manapság inkább már Iohannis) lett.