Nyolc súlyemelőnek, köztük két aranyérmesnek is pozitív lett a doppingtesztje a múlt hónapban Almatiban rendezett világbajnokságon. A budapesti székhelyű nemzetközi szövetség (IWF) csütörtöki tájékoztatása szerint a nők 75 kilogrammos versenyében győztes észak-koreai Kim Un Dzsu szervezetében metiltesztoszteron és metandriol nyomaira bukkantak, míg a 77 kilós férfiak mezőnyében első helyezett albán Daniel Godelli sztanozolollal bukott meg.
A női 58 kilogrammosok között ezüstérmes, szintén észak-koreai Ri Dzsong Hva mintájában klenbuterolt találtak. A további érintettek között még két albán és három üzbég súlyemelő van, ideiglenesen valamennyiük versenyzési jogát felfüggesztették.
Az IWF közleménye szerint mind a nyolc esetben hátravan még az ilyenkor szokásos B próba, csak azt követően hoznak végleges fegyelmi határozatot.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.