Ki kell szorítani a drogmaffiát Magyarországról – szögezte le tegnapi rádióinterjújában Orbán Viktor. A magyar miniszterelnök ezt a hatalmas vitát kiváltó drogteszt bevezetéséről szóló javaslat kapcsán mondta, ugyanakkor beszélt más aktuális kérdésekről is, mint az útdíjrendszer átalakítása, a magyar állampolgárokat érintő amerikai beutazási tilalom, az ország energetikai biztonsága vagy a Fidesz népszerűségvesztése.
A drogteszt bevezetéséről szóló felvetést Orbán a drogmaffia kiszorításának szándékával indokolta, aggodalmát fejezve ki az új szintetikus drogok megjelenése miatt. A kormány eldöntötte: ebben a ciklusban megtisztítja a drogmaffiától az országot. Azzal magyarázta a politikusokra, újságírókra, közbizalmi állást betöltőkre kiterjesztendő drogtesztet, hogy aki drogot fogyaszt, arra nem lehet számítani a drogmaffia elleni küzdelemben. Közben a szülőknek segítséget kell adni, hogy gyermekeik ne váljanak áldozattá, lehetővé kell tenni, hogy szülői kérésre minden iskolában elvégezhető legyen a teszt.
Az energiaellátásról szólva beszélt arról is, személyes stratégiájának tartja, hogy minden szomszédos országból érkezzen csővezeték Magyarországra. Volt már az ukrán válság miatt gázkrízis Közép-Európában, s ezzel szemben védekezni kell, ezért elementáris nemzeti érdek, hogy gáz Ukrajnát kikerülve is érkezzen Magyarországra. Január 1-jén üzembe lép a szlovák–magyar gázvezeték, ami az első lehetőség, de a cső mérete miatt csak részleges megoldás, délről, Szerbia felől is szükség van ellátásra. Ez Ausztria felől megoldott, Románia és Horvátország felé pedig a másik félnek vannak még teendői – mondta Orbán. Bizakodásának adott hangot a paksi atomerőmű bővítésével összefüggésben, jelezve, hogy néhány nappal a magyarországi szerződés megkötése előtt az oroszok a finnekkel is szerződtek egy ugyanilyen technológiájú erőműre.
A Nemzeti Adó- és Vámhivatal elnökének amerikai beutazási tilalmával összefüggő feljelentésről Orbán azt mondta: megkezdődik egy jogi eljárás, amelynek meg kell várni a végét. Minden lehetőség adott, hogy teljes nyilvánosság előtt, tisztességes bírói eljárásban az amerikaiak bemutathassák bizonyítékaikat, és a NAV elnöke megadja válaszát. „Ebből a ravaszkodós, sompolygós időszakból végre átlépünk a tiszta, világos, egyenes beszéd korszakába. Aki állít, bizonyít, akit vádolnak, védekezik” – mondotta.
A kormányzat és a Fidesz népszerűségvesztését mutató felmérésekre reagálva Orbán Viktor azt mondta: a kormány minden fontos dologgal törődik, egy dologgal nem, a saját népszerűségével, és ezt a minisztereknek is világossá tette. Azt kérte tőlük: végezzék el a munkát, legyenek eredményesek, a népszerűséget pedig bízzák rá, a három év múlva esedékes választási kampányban ugyanis az elvégzett munka alapján adnak bizalmat a választók. Orbán természetesnek nevezte, hogy az ellenzék még „kampányüzemmódban” van, azonban a kormánynak meg kell kezdenie a gazdasági érdekeket is érintő kormányzást. A tüntetésekre utalva azt mondta: ezt akarta a Fidesz és a KDNP az 1980-as években, hogy lehessen szabadon beszélni, társulni, gyülekezni. a 2015-ös célkitűzéseket firtató kérdésre azt emelte ki: folytatják a nemzeti érdekek védelmét, és megindítják az ország eddigi legnagyobb gazdaságfejlesztési tervét.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.