Állandósulni látszik az álláskeresők aránya Háromszéken, a helyi munkaerőpiacon az év végi időszakban alig jegyeznek jelentős mozgásokat, és tömeges elbocsátás sem történt. Ugyan a legutóbbi, novemberi összesítés csupán enyhe növekedést mutat, a nyilvántartott munkanélküliek száma térségünkben így is meghaladta az 5500-at.
Az alacsony vagy hiányos iskolai képzettségűek körébe tartozik továbbra is a munkanélküliek jelentős része Háromszéken, azaz a nyilvántartottak 79 százaléka, az érintettek zöme pedig szociális segélyre jogosult – ismertette Kelemen Tibor. A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője szerint az állástalanok nagy hányada korábban szakképzetlenként, textilipari munkásként, rakodóként, lakatosként vagy asztalosként tevékenykedett.
Novemberben ezer nyilvántartott került ki a rendszerből, és közel ugyanennyien jelentkeztek be a munkaügyi hivatalhoz. A távozók közül 399-et alkalmaztak, Sepsiszentgyörgyön és környékén édesség- és bútorgyártónál, nagyáruháznál, készruhagyárnál és turisztikai szolgáltatónál helyezkedtek el. Kézdivásárhelyen kizárólag a textilgyárak vettek fel új munkaerőt – több mint ötven dolgozót –, Kovásznán fémmegmunkálásban, illetve szállításban, Baróton és Bodzafordulón pedig fafeldolgozásban érdekelt vállalkozások toboroztak új munkaerőt.
A statisztikák egyébként azt mutatják, idén több munkaadó is élt az állami hozzájárulás igénylésének lehetőségével, mintegy 500 háromszéki munkaviszony így jött létre. Bár ez az arány jobb, mint az előző években, Kelemen Tibor szerint azonban elmarad a 2006–2007-ben jegyzettől, amikor évente átlagosan 1500 új dolgozó alkalmazásához kaptak bérkiegészítő hozzájárulást a helyi vállalkozók.
A megyei munkaerő-foglalkoztatási hivatal vezetője szerint egyelőre nem tudják felmérni, mit jelent majd a minimálbér emelése januártól. A munkaadók némelyike úgy tartja, bár korábban 5 százalékkal könnyítették adóterheiket, az év eleji intézkedés tulajdonképpen újabb kiadás számukra. Mások visszajelzései szerint, amennyiben nem nő a minimálbér szintje, „Románia a sereghajtó országok közé fog tartozni egy olyan rendszerben, amely valójában külföldi munkavállalásra készteti az embereket” – vázolta Kelemen Tibor.