Gyermekeknek, fiataloknak és fiatalos felnőtteknek, kísérletező szelleműeknek, tanulni és kikapcsolódni vágyóknak, a finomzene kedvelőinek kínálja sepsiszentgyörgyi programjait karácsony előtt és után hét napig a Stimmul csoport. Az egykori Huhuu helyén bérelt felületen nem marad el a téli bazár és a közös sütikészítés sem, a beszélgető-délutánokon érdekes történeteket mesélnek érdekes emberek, az esti bulikban pedig mindennap mások és másként szólaltatják meg hangszereiket.
A kreatív fiatalokból álló szervezőcsapat nem kíván versenyezni a karácsony varázsával, ezért a péntektől jövő szombatig tartó Stimmul december Delight elnevezésű rendezvénysorozat kedden és szerdán szünetel, a többi napokon ellenben délelőtt kezdődnek a programok, és éjszaka érnek véget. A pénteki, felvezető estet követően két igazán zsúfolt nap következik: megnyitják a meghívott árusokkal, kiállítókkal működő szombat-vasárnapi bazárt, beüzemel a sütikészítő műhely, amelyben helyi színművészek és a szervezők karácsonyi receptjeit próbálják ki, majd a sütikölteményeket díszesen becsomagolják, és ajándékba elvihetik, akik beneveznek a gasztrodélelőttre. Tervek szerint kókuszos granola, fahéjas golyó és diós keksz illata lengi majd be a rögtönzött sütiműhelyt, amit túljelentkezés esetén vasárnap is megnyitnak.
A gyermekek játékos technológiai foglalkozáson (hackidemia) ismerkedhetnek a számítógépes programok világával, a primanima-műhelyben pedig elkészíthetik saját animációs filmjüket.
A hét napig tartó Stimmul-esemény nemcsak a vakációzók, az év végi lazulásra vágyók számára ígér szórakozást, kreatív kikapcsolódást, hanem mindenkinek, aki egyfajta alternatív közösségi együttlétre vágyik karácsony előtt és után.