Az utca hangja

2014. december 19., péntek, Nyílttér

KOVÁCS HAJNAL, Sepsiszentgyörgy. Egy a zászlónk, egy a himnuszunk, hiszen magyar állampolgárok vagyunk!

ELEKES JUDIT, Kézdimartonfalva. 2013 karácsonyán elkészítettük első szerény, kis betlehemünket a kézdimartonfalvi kápolnánál kocsányból, néhány korhadt deszkából és pár hablemezből. Ez pár órát vett igénybe, de az idén nem akartuk megismételni. Egész évben gondolkodtam, hogyan lehetne még szebbé tenni az ünnepet, és így jött az ötlet az élő betlehemről. Bevontam az iskolás gyermekeket is a megvalósításba: versenyt hirdettem, hogy az az osztály nyeri meg a tizenkét liter üdítőt és az egy kiló csokoládét, amely az elkészített szalmabábra a Face­bookon a legtöbb szavazatot kapja december 18-ig. A szalmabábokra azért lesz szükség, hogy a betlehemes sarok szenteste után üres ne maradjon. Így viszont még vízkeresztig (jan. 6.) láthatjuk. Karácsony előtti délután a gyermekek személyesítik meg a Szent Családot. Ezen kívül lesz szamár, ló, juh és (ha sikerül) tehén is. Az élő betlehemes december 24-én délután 3 órától két órán át lesz látható, 5 órakor pásztorjáték és szentmise kezdődik. Ezután a szalmabábok foglalják el az élők helyét.
CSÍKI LÁSZLÓ, Sepsiszentgyörgy. Az Olt utca egyik keskeny kis mellékutcájában, az Omniasig biztosító mögött lakom. Öt éve, 2009 augusztus végén–szeptember elején fogtak neki az útjavításnak a tömbház mellett, felbontották a járdaszegélyt, a másik oldalon pedig teljesen eltüntették a járdát – és ezzel abbamaradt a munka, azóta egy szalmaszálat sem mozdítottak ezen a helyen. Az úttest olyan, mint bombázás után, az áthajtó gépkocsik felcsapják a sarat, vizet, ázik a lakásunk fala. Volt egy kis zöldövezet is a sarkon, az ablak alatt, az most pocsolya. A legbosszantóbb pedig az, hogy a szomszédos utcákat mind megjavították, felújították, csak erre a rövid szakaszra nem maradt már pénz. Vagy másra költötték? Mikor szavazni kell, megtalálnak, küldik a telefonos üzenetet is, az újságban is csak dicsekszik a városvezetés az elvégzett munkával, de a mi panaszunk már több mint öt éve süket fülekre talál! Voltunk kihallgatáson is, de nem kaptunk választ arra, hogy mikor fejezik be, amit olyan régen elkezdtek...
FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. Hitetlenkedve figyeli az utca népe a politikai eseményeket, amelyeket Bukarestben a hozzá nem értő vezetők gerjesztenek azért, hogy elfedjék: szakértelem nélkül vezetik az országot, ezért vannak rászorulva a nemzetközi pénzintézmények által nyújtott drága hitelekre. A korrupt politikusok emésztik fel az ország jövedelmét, és a semmittevők uszítanak, ezért nem tudja kötelességét teljesíteni az sem, aki dolgozna: mert nem hagyják azok, akik haszontalan dolgokkal foglalkoznak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-12-19: Világfigyelő - :

EU-csúcs Brüsszelben: veszélyben és bizonytalanságban a világ

A befektetések ösztönzésére szolgáló 315 milliárd eurós csomag mellett a tagállami költségvetések megszilárdítására, valamint a bürokrácia növekedésbarát csökkentésére is szük­ség van – hangsúlyozta újságíróknak Angela Merkel német kancellár tegnap délután Brüsszelben, amikor megérkezett az EU-országok állam-, illetve kormányfőinek tanácskozására.
 
2014-12-19: Nyílttér - Ferencz Csaba:

Mesés karácsony

Kétnyelvű, három Miku­lás-sapkás fejet megjelenítő plakátok hívják fel a figyelmet a sepsiszentgyörgyi Me­sés karácsony – Povestea din ajun nevű, kilencedik alkalommal szervezett programra.