A karácsony előtti néhány hét kiváló alkalom arra, hogy tükröt tartsunk önmagunk és szűkebb társadalmunk orcája elé. Hiszen nemcsak a Krisztus útját kell a keresztyén embernek egyengetnie, hanem önmagáét is, nemcsak a Megváltó ösvényét kell a gaztól megtisztítani, hanem saját sorsunkat is. Kérdezhetjük azonban: mennyire van igénye közösségünknek, az egyes emberi lelkeknek a tisztulásra?
A politikai sárdobálást vetítő média pszichológusai pontosan tudják: kevés embernek van elég ereje elhatározni, hogy mondjuk hétfőtől tisztábban éljen. Azért is annyira nézettek a rágalmakkal és intrikákkal telített förmedvények, mert sajnos, sokan azonosulnak az életformával és az üzenettel is. A botrány és a hazugság még mindig többeket láncol a képernyő elé, mint egy harmóniára szólító tartalmas üzenet. A gondolat mechanizmusa rendkívül egyszerű: ha ilyen a világ, lássuk, mi lesz... És a végeredmény nagyon szomorú lesz, ha engedjük, hogy ilyen legyen a világ!
A változás első lépése a saját magunkkal megvívott küzdelem. Nehéz megbocsátani azoknak, akik nem válogatnak eszközeikben, amikor érdekeikről van szó, nem egyszerű elfogadni azok jobbját, akikről tudjuk, hogy az őszinteség nem éppen erősségük. Emberpróbáló teher tiszta lapot adni azoknak, akik életformaszerűen rágalmaznak és vezetnek félre – a feladat teljesítése mégsem lehetetlen: belső megújulás szükséges hozzá. A magunk hétköznapi, kenyérkereső, harcias formájában szinte képtelenek vagyunk rá, de az ünnep tartalma és üzenete talán erőt kölcsönöz ahhoz, hogy elismerjük: rá kell lépnünk a tisztulás útjára.
Talán a mentalitást és az értékrendet a legnehezebb megváltoztatni. Jó és rossz szokásokat, építő és káros beidegződéseket egyaránt bálványozó társadalmunk még mindig a bizánci hagyatékot szenvedi. A hatalmi ranglétra, a „piros szőnyeg”, a talpnyalás, az opportunizmus és az olcsóság gyomjait nagyon nehéz eltávolítani a mindennapokból. Azokban a társadalmakban, ahol sikerült szétválasztani a politikai befolyást és az élet természetes, mindennapos szerveződését, sokkal közelebb áll a társadalmi igazságosság és jogosság az ideálishoz. A puritán alapokon álló társadalmakban a politikus, a vezérigazgató, a tisztséget viselő elfogadja azt, hogy ő Istentől többletfeladatot kapott, amiért többletjavadalmazás, de főleg többletfelelősség jár, nem pedig kikényszerített előjogok; magatartása nem lehet önkényes, mert tartozik a jogossággal Istennek és felebarátjának...
A tisztulás útja rögös és bonyolult, tisztánlátás és elhatározás kell hozzá. Közösségeinkben is egyre inkább megfogalmazódik az igény egy másfajta életforma iránt. A lehetőség adott, az utat végigjárni azonban csak hittel lehet, úgy, hogy egy magasabb mércére tekintünk.
Papp Zsolt
református lelkipásztor
