Mátray László főszerepben a Nemzeti Színháznál

2014. december 19., péntek, Magazin

Bánffy Miklós művét állítja színpadra Vidnyánszky Attila Budapesten a Nemzeti Színházban: az Isten ostora című előadást ma mutatják be. Attila szerepét Mátray László sepsiszentgyörgyi színművész alakítja. A Bánffy Miklós A nagyúr című műve alapján született darab egy végzetes szerelemi történetet és két civilizáció, a Kelet és a Nyugat drámai találkozását jeleníti meg. Az előadás a legendás hun király, Attila történetét dolgozza fel.
 

Vidnyánszky Attila elmondta: már régóta szeretett volna Attilá­val foglalkozni, a debreceni színházban műsorra is tűzte a Bánffy-darabot utolsó évadában, de ott a váltás miatt már nem tudta színpadra állítani, és örül, hogy végül is a Nemzeti Színházban születik meg az előadás.
A rendező arról beszélt, hogy Attila olyan személyiség, akit a  legendák, tévhitek, a meglévő történel­mi adatok, hogy keletről megy nyugatra, halálának különleges, romantikus volta igazi színpadi hőssé, mozihőssé emel. „Ezer dolgot ezerféleképpen lehetne róla mesélni” – tette hozzá. Mint mondta, a darabot születése után az akkori Nemzeti Szín­házban bemutatták, de elfelejtett mű­ről van szó. „Az egész Bánffy-történet és Attila figurája van elfelejtve” – tette hozzá, s megjegyezte: a helyzetről sok mindent elmond, hogy Nagy Károlyról egy magyar történelemkönyvben töb­bet olvas a gyerek, mint Attiláról. Kiemelte: Attila fantasztikus figura, a darab pedig gyönyörű szerelmi történet, nagyon izgalmas.
Bánffy Miklós méltatlanul elfeledett szerző, akinek állandóan repertoáron lévő írónak kellene lennie, ahogy például Tamási Áronnak – hangsúlyozta Vidnyánszky. Bánffy sor olyan művet írt, amely folyamatosan színpadon lehetne, erőteljes szövegek, rajta keresztül ő a máról tud beszélni. „Mai helyzetünkről, a bennünket szétfeszítő érzésekről, Kelet-Nyugat bennünk hordozott konfliktusáról, egy sor nagyon fontos dologról, azon túl, hogy ez egy gyönyörű romantikus történet” – fogalmazott. Elmondta: az Attiláról mesélt iszonyatos történeteket történelmi könyvekből, kódexekből, a róla élő legendákból válogatva illesztette az előadásba.
A darab története szerint Attila hatalma csúcsán áll: leigázta a fél világot, de nem pusztította el Rómát és a pápát. Behódoltak neki a gótok is, és fogolyként a hunok között él Mikolt hercegnő, akit bosszú és gyűlölet fűt meggyilkolt szülei és leigázott népe miatt. Fondorlatok útján magába bolondítja Attilát és a nászéjszakán megöli az uralkodót. „Bánffy Miklós gyönyörűen szövi a mese és az érzelmek szálait: miközben a bosszúvágy tombol Mi­kolt­ban, a gyűlölet mélyén egy szen­vedélyes szerelem rejtőzik. A halál, a gyilkosság, a bosszú beteljesedése a szerelmi összefonódás első és utolsó pillanata is egyben” – olvasható az előadás ismertetőjében. Az előadásban Attila szerepében Mát­ray László, Mikoltként Trokán An­na látható, mellettük Bánsági Ildikó, Reviczky Gábor, Mészáros Tibor, Horváth Lajos Ottó, Farkas Dénes, Bodrogi Gyula, Fehér Tibor, Sza­tory Dávid, Olt Tamás, Bakos-Kiss Gábor, Janka Barnabás, Ruscsák Péter és Kanalas Éva szerepel.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2014-12-19: Nyílttér - :

Mi is gondozzuk a háború emlékműveit

Fáj az embernek olvasni azon félreve­zető, rosszindulatú sorokat, melyeket Vá­sárhelyi Gábor József ír a Háromszék december 5-ei számában. Amikor dicsőíti önmagát, hogy I. világháborús kereszteket állítottak fel kb. négy éve, lepocskondiázza azt a tényt, hogy 1994-ben egy elhagyott Úz-völgyi temetőben felállítottak egy II. világháborús emlékművet, mely a Só­vető­patakból készült betonalapzaton (patakkövek) áll.
2014-12-19: Magazin - :

Hamis eurómilliók

Ötven- és százeurós bankókat hamisító pénznyomdát leplezett le az olasz rendőrség a Nápoly közeli Castelnuovo egyik lakóházában, ahol 23 millió euró hamis pénzt is találtak.