„…azokon a tájakon, amelyek Ferenczes vízióiban megjelennek, valami olyan pusztító szél söpört végig, ahol a romok eltakarítása is maga lenne a teremtés” – írtam bő tíz évvel ezelőtt Ferenczes István Minerálnájá pesznyá című kötetének fülszövegében, de csak most, verseit válogatva jöttem rá, hogy ez a megállapítás nemcsak az említett kötetre érvényes, hanem Ferenczes egész költői életművére is:
Eltűnik az a paraszti világ, amelyben évszázadokig értelmes rendje volt mindennek: „…a zsákjaim, / a kékcsíkos zsákjaim, / hozzátok már haza… / A zsákjaim, / kékcsíkos zsákjaim, / len volt a mejjékje, / kender az öltője, / hóharmat-hulláskor, / kikerics-nyíláskor / kint a csűrben szőttem (…) / bükkfa osztovátán / piros szalag lógott, / ne egye a ráksúly / kilenccsíkos zsákom” (Szaggatott litánia).
Kiürülnek a mítoszok, amelyek valaha megmagyarázták a világot: „hazamegyünk apám / haza a csodákból / nem lépünk mi immár / mohára avarra / egynyári füvekre / csak az országútra / csak járdaküszöbre / évelő sarakba / árokparton várunk / lúdbőr peronokon / inga vonatokra (…) / klórozott csapvizek / érkeznek hörögve / a tiszta forrásból” (Ellen-cantata).
Széthull vagy kificamodik a nyelv, amelyen egykor még értelmesen lehetett kommunikálni: „mikor a kedves az utolsó / magyar nyelv órát tartotta / mint éjjeli lepkék ütődtek a falnak / kiröppentek az osztályból az igék / melléknevek fokozódtak le a sárga földig / magnhangzók nélkül maradtak a jlzk álltmnyok”(Mikor a kedves beteg lett), „sitthonod ez a város / hol szálnok vérencek / visznek bűnbérlangba / tetüválják romlokodra / kalandó voltodat” (Péntek 13).
Összekeveredik nyelv és identitás, hogy már mi magunk sem tudjuk, kifélék-mifélék vagyunk: „voltam volt / lett lettem / sem nem ilyen / sem nem olyan / eccer Moszkva tér / máccor Száraz Szeret / tegnap Csíksomlyó / holnap Csizsmidzsu / forintok márkák / dollárok lejek mennek jönnek / de én menek piac Ecser / vár engem ott kinák / ő es Chang / münk es csángók” (Didergés)…
Egy ennyire szétesett világban persze nem könnyű élni, ezért néha (igaz, nagyon ritkán!) az „elvágyódás” hangja is megszólal Ferenczesnél, mint például egyik legszebb versében, a Pastorale con mirbidezzában: „hóból sárból hűlt mezőkről / messzi tájra kéne menni / mint darvak a fellegekből / trópusokig ellebegni / el kellene tűnni innen / mint a sóhaj mint az álom / s fehér szélből varrott ingben / bukni fel egy déli plázson”. De aztán egykettőre jön a kijózanodás, hiszen hová is menekülhetünk egy olyan világban, ahol „az égbolt is / mintha kilyukadt volna / mintha perselynyílás lenne a telehold” (Minerálnájá pesznyá)? Marad végső menedékként a „csíksomlyói kishaza” a Szűzanyával („Elvette már mindenünk / győztes zsoldos bandita / csak téged hagyott nekünk / Európa s Ázsia” – Salve mundi Domina), illetve költői programként a széthulló világgal való szembesülés és szembesítés, az a program tehát, amelyről az egyik fiatalkori Ferenczes-versben, a Felcsíki legénytáncban a következőket olvashatjuk: „Nem jókedvből, muszájból, / a csárdáslábú istenit, / kijárjuk, ha járni kell”. Nos, ez a „muszáj”-ság és ez a káromkodás annyira Ferenczes István-os! És annyira csíki! – tenném hozzá, ha meg tudnám magyarázni, mit jelent ezúttal ez a „csíkiség”. Úgyhogy inkább ajánlom mindenki figyelmébe a Krumpliföld, örökzöld című (szintén fiatalkori) Ferenczes-verset, örülve, hogy – ha csak egy versválogatás erejéig is – megismerhettem ezt az erős, nagyon erős és karakteres költői életművet.
LÖVÉTEI LÁZÁR LÁSZLÓ
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
