Kovászna szegényebb lett. A város, a közelebbi és távolabbi környék közösségi életének kovásza, a mindig tevékeny Márta nénije 2014. december harmincadikán befejezte földi pályafutását. 79 éves volt. Utolsó napjait visszavonultan töltötte. Fábián Ernőné Kovács Márta az örökmozgó, a szervező, áldozatos, taps nélküli munkát vállaló, nemzete gondjait magáénak valló Márta néniként marad meg mindannyiunk számára.
1936-ban született Illyefalván, Kézdivásárhelyen szerzett óvónői diplomát. Gyergyószentmiklóson tanfelügyelőként dolgozott, onnan került Kovásznára, ahol nyugdíjazásáig óvodai igazgatóként tevékenykedett, erőfeszítéseket téve a magyar nyelvű óvodai oktatás színvonalának javításáért. Pedagógusi tevékenységéért a Romániai Magyar Pedagógusok Szövetsége 2007-ben Aranygyopár-díjjal tüntette ki.
Még a rendszerváltás előtt vállalta a kovásznai Vöröskereszt-szolgálat szervezését, vezetését élete végéig folytatta. Nem csak elsősegélynyújtásban, de a közösségi élet minden mozzanatában ott volt csapata, az „aranylányok”. Nevéhez fűződik a Havadtőy Sándor Cserkészcsapat alapítása. Jelentős szerepet vállalt a Kovászna és Nagykanizsa közötti kapcsolat kialakításában – ezért tüntették ki Nagykanizsa Megyei Jogú Város Címere emlékplakettel. Alapító tagja a Kőrösi Csoma Sándor Egyesületnek, létrehozta a Fábián Ernő Szociokulturális Egyesületet. Közéleti tevékenységéért Kovászna város Pro Urbe-díját vehette át.
Emberi nagyságát leginkább közeli munkatársai láthatták meg. Thiesz János, Márta néni Janikája így ismerte: kitűnő szervező, jó munkatárs. A közéleti-közösségi munka lendítő ereje. Fáradhatatlan, kitűzött céljait mindig teljesítő. Korát meghazudtoló, példamutató értelmiségi, aki nem saját érdekből működött együtt Kovászna, a környék, idegen országok magyar – és más ajkú – közösségével. Az ember, akire érvényesek Márai Sándor szavai: „Embermódra élsz, ha igazságosan élsz. Ha minden cselekedeted és szavad alján a szándék: nem ártani az embereknek”. Az elszánt, hűséges és állandóan készenlétben lévő ember, akit a kisebbségi lét mindig megkíván – kevesen vannak ilyenek, de mindig voltak, és remélhetőleg lesznek. Márta néni életútja bizonyítja, hogy minden pálya dicső, ha belőle városodra, népedre, nemzetedre fény sugárzik.
Nyugodj békében, Márta néni.