Egy vadőr kalandos élete

2008. március 12., szerda, Közélet

Zsigmond Zoltán és sokat látott járgánya

A nagybaconi Zsigmond famíliánál két téma uralja beszélgetésünket. Az egyik a társalgás szeletéből nagyobbat kanyarító gyerekek, unokák, és ezek közül is a Budapesten élő Jutka lányuk. A másik visszatérő téma a vadászat, a vadőri, vadászegyesületi teendők emléke.

Mielőtt beszélgetésünkben az utóbbinak teret engednék, a Zsigmond-porta gyönyörű, módos házának sorsa érdekel. Nem mondom tolakodva, hogy vigyázzanak rá, ez egymagában is különleges építészeti érték, ez az épület azt mondja nekem, hogy családjuk, felmenőik nemcsak jómódú, hanem jó ízlésű emberek is voltak.

Huszárosan belovagolni a házba...

— Ez a ház mikor épült? Jó módban kellett legyenek a szülők, ha ilyen épületre futotta...

Zsigmond Zoltán: A 30-as évek felé épült. Nagyapám járási őrmester volt Torockón. Tizennégy tagú személyzettel. Jó módban voltak. Amikor épült ez a ház, azt mondta, olyan ajtókat kell csinálni, hogy lóháton lehessen bemenni a nagyszobába. Katonás ember lévén nagy vendégjárás volt a háznál. Azt akarta, viccelve, hogy a huszár a lóról le se szálljon, s úgy mehessen be a házba. Azért vannak ezek a nagy ajtók, s azért ilyen magas a mennyezet. (Nevetnek.)

Zsigmond Ilona: Ez sokszor eszembe jut, amikor meg kell pucolni az ablakot, s oda kell húznom az asztalt, fel kell tennem rá a széket, s arra teszek még egy kicsi széket, hogy a felső ablakszemet elérjem. És ha leejtem a rongyot, le kell száljak, s újra fel kell másznom. Sokszor elgondolom, hogy na, Tata ezt jó huszárosan megcsináltatta nekem.

— Hogy hívták a nagytatát?

Zs. Z.: Zsigmond Zsigmond...

Zs.I.: Szép neve volt, büszke is volt rá... Sokan azt mondják, hogy miért nem üvegeztetjük be ezt a nagy tornácot? Zolikának az a véleménye, hozza ne nyúljunk, ez így jó, s így szép, ahogy van. Most is elég sötét a ház, hátha még beüvegeznők a tornácot. A szőlő behúzza az egész tornácot. Árnyék van. Nyáron mindenkinek ez a legkedvesebb ebédlőhelye. Ötven éve, hogy itt vagyok. A szőlő akkor is ilyen volt. Van akármilyen hetvenöt esztendős, ha nem több.

Vadászintrikák és praktikák

Zs. Z.: Maurer is többször volt itt. Miután összevesztek Ceauşescuval.

Az úgy volt, hogy Maurer hozta Bancot és Bobut magával. Helikopterrel jöttek. Mikor megérkeztek, ki voltak jelölve a standok, hogy ez a Ceauşescué, ez a Bancé, az a Bobué. Ceauşescunak nem tetszett az a stand, amelyik neki volt kijelölve. Beült a Maurer standjába. Maurer egyet intett, s elment a legutolsó standhoz. Maurer ott lőtt két disznót, s Ceauşescu nem lőtt semmit. Mikor leszállt, kezdett ordibálni. Maurer mondta neki: te Nicu, ez nem politizálás, ez vadászat. Otthagyta Maurert. Elment a helikopterrel, s Maurert a forgalmisták vitték le Szinajára. Ezután ki is tiltotta Maurert a neki fenntartott területről. Maurer szeretett velünk vadászni. Sokszor volt nálunk.

Zs. I.: Szűk volt a kávé és a cukor. Azt sem tudom, hány kocsival bejöttek ide. Zoli szólt, hogy főzzek egy kávét mindenkinek. Megfőztem. Én nem tudtam, hogy Maurer ért magyarul. Soha egy szót nem szólt, de mindent értett. Mondom Rancz Pistának: kérdezd meg az ,,öreget", hogy cukorral, vagy cukor nélkül szereti? Azt mondja: Fără zahăr, fără. (Cukor nélkül, anélkül). Én akkor sem jöttem rá, hogy ha ő mondja, hogy cukor nélkül kéri, akkor tud magyarul. Pista súgta: hallgass, te, itt is ne mutasd ki a fogad fehérjét.

Nagyon rendes volt...

Zs. Z.: Engem szeretett. Elvittem lesre. A mi területünkre, mert akkor már nem mehetett a Ceauşescuéra. Kitiltotta.

Zsigmond Zoli vadász- és vadőrtársa, a baróti Antal Jenő Vadászemlékeim című gyönyörű könyvében külön fejezetben rögzíti Ion Gheorghe Maurer és a már idegbeteg Ceauşescu közötti incidenst, a kollegialitást szétroncsoló féltékenységet. Nagyhalas patak fejénél Maurer és Ceauşescu egyszerre lőttek rá egy vaddisznóra. A hajtás végén parázs vita kerekedett a két rivális között. Kié a kan? A szakemberek azonnal tudták, hogy Maurer lőtte meg a disznót, hisz a vadkan Ceauşescu felőli oldalán tenyérnyi lyuk volt. Ezt az állat testét átütő, kijövő golyó szakíthatja ki. A döntőbíró szerepét vállaló minisztériumi ipse a Ceauşescu javára dönt. Maurer dühbe gurult, s azt mondta: ,,Nicule! Ha ezen a kanon az én golyóm ütötte lyukon s a segge lyukán kívül más lyuk is található, akkor elismerem, hogy a kan a tiéd" — írja Antal Jenő. Feneşernek, a bukaresti hízelgőnek pedig azt mondja Maurer: Te seggnyaló!

A vadászok, a hajtók ahhoz tartják magukat, hogy ,,kicsi szolga nem beszél".

Ceauşescu és Maurer között ekkor romlik meg véglegesen a viszony, a Kárpátok Géniusza már a vadászebédre sem marad, hanem elröpül a helikopterével. Igaz, nem is marasztalja senki.

Ordítottam, lőttem, szöktem...

— Hány disznót lőhettél összesen? — kérdezem Zsigmond Zolit.

— Nem tudom. Nem jegyeztem. Sokat. ’82-ben — egy szezonban — negyvennégyet lőttem. Farkast vagy kilencet. Medvét egyetlenegyet, s azt is muszájból. Az szinte megölt. L. B.-nek köszönhetem. A medvéket etették. Szólt, hogy segítsek, s vigyek vagy két vadászt még magammal. Elmegyünk a területre. A szálerdőbe, ahol jól lehetett látni, beállította a többieket, s engem olyan helyre tett, ahol öt méternél tovább nem lehetett látni. Béla, mondom, ez milyen munka? Beállítasz ide, a bozótba. Nem látok semmit... Megkezdődik a vadászat. A hajtók nagy része vadász volt. Kaptak egy-egy doboz sörétet, hogy lövöldözzenek, s a medvéket hajtsák ki. Szabó Dénesnek akkor lett egy fehér tincs haja. Az anyamedve nekiment, Dénes seréttel szembelőtte, a medve megfordult... Én le voltam guggolva, hogy valamit lássak. Egy pillantás alatt a ciher megnyílik, én egyszerre ordítottam, lőttem, s szöktem. Hát a medve ott maradt, mert én telibe találtam. Majdnem érte a puska csöve a fejét, amikor meghúztam a ravaszt. Elég az, hogy én félreugrottam, a medve oda béromlott, s gondoltam, belélövök még egyet, hogy fel ne álljon, ha nem halálos a sebe. Az volt a szerencsém, hogy nem tudott felállni. Abból az állásból én lőttem két disznót, s rálőttem egy rókára is. Az az egy golyó volt a puskában, amellyel a medvét meglőttem. Amikor a zárdugattyút kinyitottam, hogy ürítsem ki, akkor kezdett az inam remegni. Ha nem kap a medve halálos sebet, akkor engem megölt volna.

Kocavadászat fácánra

Zs. I.: A lányunk barátnőjének a budapesti gavallérja vadász volt. Szokta vinni a lányt vadászni. Mikor hazament, mesélte az élményeit. Jutka toporzékolt, a hideg is rázta, mert ő itthon vadászok körében nőtt fel. Erősen szeretett volna részt venni egy vadászaton, de nem mert szólni, nem akart zavarni senkit. Ezt a barátnője észrevette, s azt mondta: na, hadd el, a következő alkalommal szólok a vadászoknak, s biztos, hogy elviszünk. Olyan boldog volt Jutka, hogy azt sem tudta, mit csináljon. Hát amikor az úton meglátta itthon a sáros, mocskos IMZ-t, megállt mellette, s mondta, hogy milyen gyönyörű! A barátai kacagták, hogy mi gyönyörű ezen a koszos, mocskos, rozoga autón? — A szívem szakad meg érte — mondta. Ha tudnátok, hogy ez mennyit és hol járt!

Szóval, elvitték vadászni. Este felhívott, s azt mondja: anyuka, tudod-e, hol voltam? — Nem, lelkem! — Vadászni! — lelkendezik. Te, azt mondja, ha láttad volna! Volt huszonöt szebbnél szebb kocsi. Negyven vadász. Egy akkora erdő, mind nálunk a Mogyorós. Én azt hittem, valami nagy erdőben voltak. Nálunk a Mogyorós, itt, a falu végén egy foltocska erdő. Azt mondja Jutka: az erdőből folytunk ki, annyian voltunk. Fácánvadászat volt. A fácánokat azelőtt egy nappal engedték ki. Anyuka, ha láttad volna azt az öltözéket! Hogy fel voltak öltözve a vadászok! Milyen puska volt náluk! Szóltak úgy a puskák, hogy szegény fácánok azt se tudták, hova legyenek el. Én egyfolytában kacagtam — mondta Jutka, s kacagott —, hogy milyen kínban vannak abban a kicsi erdőben. Annyi autó, annyi puska, s annyi vadász, hogy a folterdőben alig fértünk! Egy fácán leesett Jutka elejébe. Azt mondja az egyik vadász: kislány, meg mered fogni? Vaddisznót lőjenek — mondta Jutka —, azt is megfogom. Azt mondja, hogy egyfolytában kacagta azt a nagy készülődést, az öltözködést, a sok puskát, s azt a faláska erdőt. — Mi, amikor elmentünk az erdőbe — mondta nekik —, akkor ott el lehetett veszni. — Ez a leányka mindig kacag — mondta az egyik vadász a másiknak. Ez minket kacag — mondta a másik —, mert ez hozzá van szokva az igazi vadászatokhoz, nem fél ez a fácántól, vadász az apja, azért őrjöng itt olyan erősen. S akkor el kezdték dicsérni az erdélyi erdőket, amelyeknek párjuk nincs a világon.

Zs. Z.: Előfordult, hogy a medve úgy ment el előttem, hogy a puska csövét majdnem érte, s Jutka mellettem volt...

Zs. I.: Aztán azután többször hívták. Megszokták, hogy velük legyen. S a leányka nagyon boldog volt.

Zs. Z.: Mikor egészen kicsi volt, akkor félt. Berszán Vidor volt Szárazajtán a kollektívelnök. Telefonált, hogy az esztena mellett a vaddisznók be vannak ülve a búzába. Megyek. Odaadom Vidornak a puskát, mondom, lődd meg. Hát egyszer fut vissza. Azt mondja, olyan közel volt, majdnem elütött. Ne kacagtasd magadat — mondom —, add ide azt a puskát! Fejbe lőttem a disznót. Jövünk haza, s hát a másik búzatáblában is benne van egy csorda disznó. Egyet meglövök — a többi elmenekül. Mondom Jutkának, maradj itt a kocsinál. Azt mondja: ő fél. A végén az lett, hogy a kocsival be kellett hajtsak a búzába, mert Jutka félt.

Zs. I.: Aztán belejött, s nem félt a vadaktól. Nagyon jól érzi magát Budapesten, annak ellenére, hogy most haragszik a fizetés miatt, mert a tanügyet és az egészségügyet kikészítették. De az erdőt, a gombászást, azt nagyon szereti. Azt mondja, hogy amikor meglát egy embert, s felismeri, hogy az az erdőről jön, az utcán is eltátja a száját.

Zs. Z.: Mikor hazajön, akkor elmegyünk az erdőbe. A tavalyelőtt az IMZ-vel felmentünk a Peleskébe. Jutka vezetett. Felérünk a Mihály András borvizéhez. Vittük a tepsit, a flekkenhúst. Sütöttük a tűzön. Meglátta, hogy van keserűgomba. Megsütöttem. Láttál volna te evést! Pedig flekkennel jóllaktak azelőtt.

Nekiálltam halászni. Fogtam egy pisztrángot, s odaadtam az unokámnak a botot. Bekuporodott egy jó helyre, és fogott két pisztrángot. Az olyan boldog volt, estefelé sem akart hazajönni. Mondtam: maradj itt, s reggel utánad jövünk.

*

Tipikus székelyföldi sors és állapot a Zsigmond családé. Emlékeikből élnek, messzire szakadt vagy a szomszédban lévő gyerekért, ezek családjáért, az unokákért aggódnak, s közben fogy és felőrlődik az élet. Nem csak a módos és formás ház kopik, rozzanttá és nyűggé vált a harminc esztendővel ezelőtti, hihetetlen mennyiségű benzint faló autómonstrum, de mindezt feledtetik a fiatalság, az asszony- és férfikor gyönyörűséges emlékei. S az idős korra rásütnek, akárcsak a szőlőlugas levél nélküli rácsain a lakásba bekukucskáló nap, és ez is, meg gyerekeik unokáik ragaszkodása bearanyozza az öreg kort.

Hozzászólások
Szavazás
Ön be fogja oltatni magát koronavírus ellen?







eredmények
szavazatok száma 4483
szavazógép
2008-03-12: Magazin - x:

Beiktatták a Rock and Roll halhatatlanjait

New Yorkban a Waldorf Astoria Hotelben 23. alkalommal iktatták be a Rock and Roll halhatatlanjait. Ezúttal Madonnát, Leonard Cohent, a Dave Clark Five együttest, John Mellencampet, a Venturest és Little Waltert érte a megtiszteltetés.
2008-03-12: Pénz, piac, vállalkozás - x:

Kedvelt turisztikai célpont a Székelyföld

Tavasz Bálványoson — turistacsalogató
Románia — a kis- és közepes vállalkozások, kereskedelem, turizmus és szabad foglalkozások minisztériumának budapesti képviselete révén — idén is részt vett a március elején Budapesten megrendezett Utazás 2008 turisztikai kiállításon. A Hungexpo Vásárközpontban zajló seregszemlén ötven ország több mint kilencszáz kiállítója volt jelen, a látogatók száma a szervezők szerint meghaladta a hatvanezret.