Tavasz Bálványoson — turistacsalogató
Románia — a kis- és közepes vállalkozások, kereskedelem, turizmus és szabad foglalkozások minisztériumának budapesti képviselete révén — idén is részt vett a március elején Budapesten megrendezett Utazás 2008 turisztikai kiállításon. A Hungexpo Vásárközpontban zajló seregszemlén ötven ország több mint kilencszáz kiállítója volt jelen, a látogatók száma a szervezők szerint meghaladta a hatvanezret.
Románia mintegy 121 négyzetméteres standján harminchat vállalkozás, önkormányzat és szakmai szervezet vonultatta fel kínálatát. Ezek többsége idén is Székelyföldről érkezett. Az ország megjelenését egyébként teljes egészében a központi költségvetés turisztikai promóciós alapjából finanszírozta a minisztérium, ily módon a résztvevők térítésmentesen jutottak kiállítási felülethez.
A rendezvényen részt vett Székelyföld — Csíkszereda, Székelyudvarhely, Gyergyószentmiklós, Szováta és Gyilkos-tó — reprezentatív szállodáinak zöme, és több utazási iroda révén elérhetővé vált majdnem minden romániai desztináció. Igen népszerűek voltak a falusi turizmus keretében szervezett programok, kiemelkedik Zetelaka, Csíkrákos, Parajd, a maros megyei Vármező és Nyárádgálfalva, a háromszéki Bálványos, Torja és Gelence, a kalotaszegi Kalotaszentkirály, a Bihar megyei Magyarremete, a máramarosi Koltó, valamint a dél-erdélyi Csernakeresztúr. Másodízben volt jelen továbbá a Mócvidék, Vajdahunyad vidéke és a Szilágyság számos érdekes programmal és színvonalas szálláshellyel. Szováta, Parajd, Algyógy-Feredőgyógy, Tusnádfürdő és Vízakna jelen lévő gyógyszállói és szolgáltatói a kiállítás gyógyturisztikai összetevőjét tették színesebbé.
A rendezvény és a stand szakmai színvonalához nagyban hozzájárultak a megjelent turisztikai információs irodák: Csíkszereda, Székelyudvarhely, Segesvár, szakmai egyesületek: Hargita Turisztikai Egyesület, Tusnádfüdői Turisztikai Egyesület, és szálláskereső internetes portálok is, melyek a tagság, elsősorban a panziók változatos kínálatát népszerűsítették.
A stand egyébként több mint kétszáz résztvevő közül harmadik helyezést ért el a szervezők által rendezett ,,szépségverseny" külföldi kiállító kategóriájában.
A magyar turisztikai piac kiemelt fontosságú Románia számára, tavaly közel 1,75 millió látogató érkezett onnan, majdnem negyedével több, mint 2006-ban, ezzel Magyarország magasan vezet a küldőországok rangsorában. A turistaérkezések és vendégéjszakák tekintetében is Olaszország, Németország és Franciaország mögött a negyedik helyen van. A magyar turisták átlagosan 2,7 napot töltenek Romániában. Számukra elsősorban az erdélyi, illetve székelyföldi úticélok vonzóak, de növekvő érdeklődés mutatkozik a Partium, Dél-Erdély, Bukovina, sőt, a Duna-delta és tengerpart, valamint az úgynevezett nagyvárosi hosszú hétvégék iránt is.
(Sajtóközlemény nyomán)
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.