Meglátott az erdőben egy malmot. Amint betér a malomba, elébe lép egy öregember, s azt kérdi tőle:
– Mi járatban, fiam?
– Legyen szíves, öregapám, egy kis kenyeret adni.
– Ilyen fiatal, erős ember létedre nem szégyellsz koldulni? Mért nem keresel munkát, hogy megkeresd a kenyeredet? – kérdi tőle az ember.
– Mindenhol kerestem, de nem kaptam sehol se.
– Milyen mesterséget tanultál?
– Molnársegéd voltam.
– Hát én akkor megfogadlak, ha szorgalmas leszel – mondja az öregember. – De nálam csak három nap egy esztendő.
Szívesen maradt a fiú, szorgalmasan dolgozott reggeltől estélig.
Mikor lejárt az egy esztendő, azt mondja az öreg:
– Nézd, fiam, nem adhatok mást, itt ez a szamár. De nagyon vigyázz rá, mert ha ráállítod a pokrócára, s azt mondod neki: rázkódj, csacsikám! – rögtön telirakhatod a zsebeidet aranyakkal.
A fiú megköszönte és elbúcsúzott. Elindult, s amint megesteledett, betért egy útszéli csárdába vacsorát, szállást kérni. Bevezette a szamarat az istállóba, aláterítette a pokrócát, s azt mondta:
– Rázkódj, csacsikám!
Erre a szamár megrázkódott, csak úgy hullott belőle az arany, a molnárlegény meg telirakta a zsebeit.
Látta ezt a csárdás, s azon gondolkodott, hogyan tudná elvenni a szamarat. Míg a fiú vacsorált és elaludt, kicserélte a magáéval.
Reggel a legény boldogan ballagott hazafelé, s mikor hazaért, be akarta mutatni édesapjának meg a testvéreinek a keresményét, ráállította a szamarat a pokrócra, s azt mondta:
– Rázkódj, csacsikám!
De a szamár meg se mozdult. Az apja és a testvérei jól kinevették. Akkor azt mondja a középső fiú, aki asztalosságot tanult:
– Na, elmegyek én. Majd én nem úgy térek haza, mint te!
Elindult a bátyja nyomában. Beért egy erdőbe, de ő nem malmot talált, hanem egy házat, abban egy kicsi műhelyt. Amint betért a házba, elébe lépett egy öregember, s azt kérdezte tőle:
– Mi járatban vagy, fiam?
– Munkát keresek.
– Ha szeretsz, fiam, dolgozni, megfogadlak, de nálam csak három nap egy esztendő.
Az ember munkába állította, szorgalmasan dolgozott a fiú reggeltől estélig.
Mikor lejárt az esztendő, azt mondja az öreg:
– Nézd, fiam, nem tudok mást adni, itt ez az asztal. Ha megéhezel, tedd le, és mondd neki: asztalkám, teríts!
A fiú megköszönte és elment. Este ő is betért abba az útszéli csárdába, ahová a bátyja. De ő nem kért vacsorát, csak szállást. Fölfigyelt erre a csárdás, megleste a fiút, látja ám, hogy terített asztal van előtte. S mikor a fiú megva-csorált és lefeküdt, a csárdás ellopta az asztalt. Rögtön elvitte az asztaloshoz és hasonlót csináltatott, s azt állította a csodaasztal helyébe.
Reggel a fiú fölfogta az asztalt, s boldogan ballagott hazafelé. Mikor hazaért és be akarta mutatni a keresményét, letette az asztalt és rászólt:
– Asztalkám, teríts!
De az asztal üresen maradt. Az apja meg a testvérei jót mulattak rajta.
Akkor a legkisebb fiú, akit a testvérei a legbutábbnak tartottak, elindult bátyjai nyomában. Ő is beért egy erdőbe, de egy igen kicsi házat talált csak.
Kilépett a házból egy öregember, és azt kérdezte tőle:
– Mi járatban, fiam?
– Munkát keresek.
– Aztán milyen mesterséget tanultál?
– Fát esztergálni – feleli a fiú.
Ezt is megfogadta az öregember. Mikor lejárt az esztendő, ami három napig tartott, azt mondja:
– Fiam, mivel olyan szorgalmas voltál, nesze, itt ez a tarisznya, s benne egy dorong. Ha azt mondod neki: dorong, táncolj! – rögtön munkára kerekedik.
A fiú megköszönte, elbúcsúzott az öregtől. Az úton egy nagy kutya jött vele szemközt, egyenesen neki tartott. Annyira megijedt, rögtön ki is próbálta a dorongot, ráparancsolt:
– Dorong, táncolj!
És a dorong kiugrott, elkezdte verni a kutyát, már annyira összeverte, hogy a fiú megsajnálta, és ráparancsolt:
– Dorong, bújj el!
A dorong eltűnt, a kutya továbbment.
Ez a fiú is betért az út menti csárdába, megrendelte a vacsorát és a szállást, a tarisznyát meg átadta a csárdásnak.
– Vigyázzon erre, gazduram, csak azt ne merje mondani, hogy dorong, táncolj!
A fiú lefeküdt, a csárdás pedig nagyon kíváncsi volt. Ráparancsolt a dorongra:
– Dorong, táncolj!
Erre a dorong kiugrott, és elkezdett táncolni a csárdás hátán. Nem tudott tőle megszabadulni, könyörgött a legénynek, segítsen rajta.
– Ha visszaadod a bátyáim keresményét, akkor megszabadulhatsz tőle.
A csárdás megmondta, mit hol talál. Akkor a fiú ráparancsolt a dorongra:
– Dorong, bújj el!
A fiú megkapott mindent, és ment hazafelé a szamárral, az asztallal meg a tarisznyával. Mind a két bátyjának odaadta a keresményét. Gazdagok lettek. Hol a szamár rázkódott, hol az asztal terített, hol a dorong táncolt.
Talán még most is élnek, ha meg nem haltak.