Volt egy szegény ember, annak volt három fia. Mikor megnőttek, világgá eresztette őket az apjuk, keressenek kenyeret. Először a legidősebb búcsúzott el az apjától és a testvéreitől. Amint elindult, ment, mendegélt, odaért egy erdőhöz.
Meglátott az erdőben egy malmot. Amint betér a malomba, elébe lép egy öregember, s azt kérdi tőle:
– Mi járatban, fiam?
– Legyen szíves, öregapám, egy kis kenyeret adni.
– Ilyen fiatal, erős ember létedre nem szégyellsz koldulni? Mért nem keresel munkát, hogy megkeresd a kenyeredet? – kérdi tőle az ember.
– Mindenhol kerestem, de nem kaptam sehol se.
– Milyen mesterséget tanultál?
– Molnársegéd voltam.
– Hát én akkor megfogadlak, ha szorgalmas leszel – mondja az öregember. – De nálam csak három nap egy esztendő.
Szívesen maradt a fiú, szorgalmasan dolgozott reggeltől estélig.
Mikor lejárt az egy esztendő, azt mondja az öreg:
– Nézd, fiam, nem adhatok mást, itt ez a szamár. De nagyon vigyázz rá, mert ha ráállítod a pokrócára, s azt mondod neki: rázkódj, csacsikám! – rögtön telirakhatod a zsebeidet aranyakkal.
A fiú megköszönte és elbúcsúzott. Elindult, s amint megesteledett, betért egy útszéli csárdába vacsorát, szállást kérni. Bevezette a szamarat az istállóba, aláterítette a pokrócát, s azt mondta:
– Rázkódj, csacsikám!
Erre a szamár megrázkódott, csak úgy hullott belőle az arany, a molnárlegény meg telirakta a zsebeit.
Látta ezt a csárdás, s azon gondolkodott, hogyan tudná elvenni a szamarat. Míg a fiú vacsorált és elaludt, kicserélte a magáéval.
Reggel a legény boldogan ballagott hazafelé, s mikor hazaért, be akarta mutatni édesapjának meg a testvéreinek a keresményét, ráállította a szamarat a pokrócra, s azt mondta:
– Rázkódj, csacsikám!
De a szamár meg se mozdult. Az apja és a testvérei jól kinevették. Akkor azt mondja a középső fiú, aki asztalosságot tanult:
– Na, elmegyek én. Majd én nem úgy térek haza, mint te!
Elindult a bátyja nyomában. Beért egy erdőbe, de ő nem malmot talált, hanem egy házat, abban egy kicsi műhelyt. Amint betért a házba, elébe lépett egy öregember, s azt kérdezte tőle:
– Mi járatban vagy, fiam?
– Munkát keresek.
– Ha szeretsz, fiam, dolgozni, megfogadlak, de nálam csak három nap egy esztendő.
Az ember munkába állította, szorgalmasan dolgozott a fiú reggeltől estélig.
Mikor lejárt az esztendő, azt mondja az öreg:
– Nézd, fiam, nem tudok mást adni, itt ez az asztal. Ha megéhezel, tedd le, és mondd neki: asztalkám, teríts!
A fiú megköszönte és elment. Este ő is betért abba az útszéli csárdába, ahová a bátyja. De ő nem kért vacsorát, csak szállást. Fölfigyelt erre a csárdás, megleste a fiút, látja ám, hogy terített asztal van előtte. S mikor a fiú megva-csorált és lefeküdt, a csárdás ellopta az asztalt. Rögtön elvitte az asztaloshoz és hasonlót csináltatott, s azt állította a csodaasztal helyébe.
Reggel a fiú fölfogta az asztalt, s boldogan ballagott hazafelé. Mikor hazaért és be akarta mutatni a keresményét, letette az asztalt és rászólt:
– Asztalkám, teríts!
De az asztal üresen maradt. Az apja meg a testvérei jót mulattak rajta.
Akkor a legkisebb fiú, akit a testvérei a legbutábbnak tartottak, elindult bátyjai nyomában. Ő is beért egy erdőbe, de egy igen kicsi házat talált csak.
Kilépett a házból egy öregember, és azt kérdezte tőle:
– Mi járatban, fiam?
– Munkát keresek.
– Aztán milyen mesterséget tanultál?
– Fát esztergálni – feleli a fiú.
Ezt is megfogadta az öregember. Mikor lejárt az esztendő, ami három napig tartott, azt mondja:
– Fiam, mivel olyan szorgalmas voltál, nesze, itt ez a tarisznya, s benne egy dorong. Ha azt mondod neki: dorong, táncolj! – rögtön munkára kerekedik.
A fiú megköszönte, elbúcsúzott az öregtől. Az úton egy nagy kutya jött vele szemközt, egyenesen neki tartott. Annyira megijedt, rögtön ki is próbálta a dorongot, ráparancsolt:
– Dorong, táncolj!
És a dorong kiugrott, elkezdte verni a kutyát, már annyira összeverte, hogy a fiú megsajnálta, és ráparancsolt:
– Dorong, bújj el!
A dorong eltűnt, a kutya továbbment.
Ez a fiú is betért az út menti csárdába, megrendelte a vacsorát és a szállást, a tarisznyát meg átadta a csárdásnak.
– Vigyázzon erre, gazduram, csak azt ne merje mondani, hogy dorong, táncolj!
A fiú lefeküdt, a csárdás pedig nagyon kíváncsi volt. Ráparancsolt a dorongra:
– Dorong, táncolj!
Erre a dorong kiugrott, és elkezdett táncolni a csárdás hátán. Nem tudott tőle megszabadulni, könyörgött a legénynek, segítsen rajta.
– Ha visszaadod a bátyáim keresményét, akkor megszabadulhatsz tőle.
A csárdás megmondta, mit hol talál. Akkor a fiú ráparancsolt a dorongra:
– Dorong, bújj el!
A fiú megkapott mindent, és ment hazafelé a szamárral, az asztallal meg a tarisznyával. Mind a két bátyjának odaadta a keresményét. Gazdagok lettek. Hol a szamár rázkódott, hol az asztal terített, hol a dorong táncolt.
Talán még most is élnek, ha meg nem haltak.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.