MagánvállalkozásSzent a határidő és az adott szó

2015. január 28., szerda, Pénz, piac, vállalkozás

Ozsdola Nagyági részén található László Dénes magánvállalkozása, a Góbéplast Kft. A tulajdonoson kívül két alkalmazottat foglalkoztató céget 1993-ban jegyezték be, Kézdiszék egyetlen műanyag csomagolóanyagokat gyártó kisvállalkozása. Egy garázsban kezdték, majd a családi porta udvarán a kis műhelycsarnok is felépült.

László Dénes 1955-ben született. Elemi iskoláit szülőfalujában, a középiskolát pedig Kézdivásárhelyen végezte. Tavaly volt a negyvenéves érettségi találkozója. A sorkatonai szolgálat után első munkahelye a Poliprodnál volt, Tordán technikumot végzett, majd az akkor induló szigetelőgyár műanyagrészlegére került, ahol végigjárta a ranglétrát, mester és műhelyfőnök is volt. Házas, két nagykorú gyermek édesapja. Botond fia az Amerikai Egyesült Államokban, Dallasban lakik, Noémi lánya 2008-ban államvizsgázott Kolozsváron a Babeş–Bolyai Tudományegyetem pszichológia karán, de nem talált végzettségének megfelelő munkahelyet, így ideiglenesen a cég egyik alkalmazottja.
A vállalkozó elmondása szerint a cég fennállásának huszonkét éve alatt lassan, de biztosan minden esztendőben történt egy kis előrelépés. Induláskor csak műanyag zacskókat készítettek, ez megmaradt a vállalkozás egyik fő tevékenységeként. Aztán elkezdték az egyszer használatos tányérok és poharak előállítását is. Termo- vagy vákuumformázással dolgoznak: a kemény műanyag fóliát felmelegítik, s magas nyomású levegővel formálják ki a terméket.
László Dénes beszerzett egy fröccsön­tőgépet is. A kovásznai Prima fagylaltgyárral régóta kapcsolatban állnak, kezdetben fagyis tasakokat, a pálcikás fagyihoz pedig a műanyag pálcikát készítették. Miután a pálcikás fagyi kiment divatból, fagyiskanalak gyártására tértek át. Amikor Kézdi­vásárhelyen beindult a Julius Meinl országos kávéforgalmazó, megkereste László Dénest a cég kereskedelmi igazgatója, aki kávékavargató pálcikákat rendelt. Azóta is ők a beszállítók, és ez a cégtulajdonos szerint nem kis mennyiséget jelent. Közben más termékekkel is próbálkoztak, de azok nem bizonyultak időtállóknak, megszűnt irántuk a kereslet.
A gazdasági válsággal kapcsolatban László Dénes elmondta: cégét nem érintette a válság, ennek fő magyarázatát abban látja, hogy csak két alkalmazottal dolgozik, és nagyon rugalmasak, mindig alkalmazkodni próbálnak a piac igényeihez, és eddig még sikerült talpon maradni. A válság előtt a Góbéplast második, illetve harmadik helyezést ért el a háromszéki cégek toplistáján, az utóbbi három évben első díjat kapott.
 A cég termékeit elsősorban a megyében, de szerte az országban is értékesíti. Nem áll szándékában további és távolabbi piacot keresni, mivel akkor már szállítási gondok merülhetnek fel, a kiadások pedig elvinnék a  cég jövedelmét.
László Dénes arról is beszélt, hogy cégénél leginkább banis termékek készülnek: egy fagyiskanál ára például egy bani, egy műanyag zacskó ára három baninál kezdődik, ezért az a jó, ha ezekből nagy mennyiséget rendelnek, kis tételben nem éri meg gyártani.
László Dénes utolsó munkahelye a szigetelőgyár volt, ahol több mint húsz évig dolgozott a műanyagrészlegen, ő indította el az első gépet, és amikor megszüntették, ugyancsak ő zárta be az ajtót. Már akkor foglalkozott zacskógyártással. A rendszerváltás után belecseppent a közigazgatásba, ő volt Ozs­dola első polgármestere 1992-ig. Amikor eldőlt, hogy nem marad a községházán, hanem visszamegy régi munkahelyére, a szigetelőgyárba, még maradt két szabad hete, és úgy döntött, körülnéz kicsit. Akkor indult be a Fashion nadrággyár. Fel­kereste a gyárat, és amikor látta, hogy az elkészült nadrágokra zacs­kót húznak, az az ötlete támadt, ezt ő is el tudná készíteni. A vezérigazgató azt mondta, vigyen mintát. Ehhez szer­szám kellett, amit ő maga agyalt ki – így készültek az első zacskók a tekercs műanyag fóliából, amit hegesztési technológiával darabolnak fel a kért méretre. A német tőkéjű céggel azóta is kapcsolatban áll, az ozsdolai vállalkozás szállítja a zacskókat, zsákokat a nadrágok csomagolásához.
Kérdésünkre, hogy származott-e hátránya a cég neve miatt, azt a választ kaptuk, hogy semmiképpen, sőt: a szom­szédos román megyékben a vele kapcsolatban lévők nagyon barátságosak, nagyra értékelik az adott szót, tisztelik és becsülik a székelyeket.
Ami pedig a siker titkát illeti, László Dénes szerint nagyon oda kell figyelni a cégre, egy percig sem szabad lazítani, és a határidő szent. Számára és családtagjai számára is íratlan törvény, hogy bankkölcsönhöz nem folyamodnak, mindig csak annyit lépnek előre, amennyit a zsebük megenged. 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 755
szavazógép
2015-01-28: Riport - Szekeres Attila:

Székelyföld arculcsapása, avagy kié a kürtőskalács

Székelyföld arculcsapása: botrány a kürtőskalács hungarikummá nyilvánítása körül címmel írt elektronikus levelet tegnap Hantz Péter tudományos kutató, a kürtőskalács levédetésének és hungarikummá nyilváníttatásának fő mozgatója. A magyarországi földművelődésügyi minisztériumba is eljuttatott levelében kéri, tegyenek rendet a Hungarikum Bizottságban.
2015-01-28: Pénz, piac, vállalkozás - Demeter Virág Katalin:

Tarolt a sepsiszéki pálinka (Díjözön a Potio Nobilisnek)

Kivívta az Ongai Kulturális Egyesület idei versenyén a szakmai zsűri elismerését a sepsiszentgyörgyi Potio Nobilis pálinkafőzde, a Quintessence VI. Ongai Pálinkaversenyen ugyanis tizennégy termékük közül négy Champion – azaz dupla arany – díjas lett. A megmérettetésen több mint ezer benevezett terméket bíráltak el.