Farcádi Botond
Megfélemlítési kísérlet, kettős mérce alkalmazása, tudatos provokáció – csak így lehet értelmezni Dorin Florea marosvásárhelyi polgármester döntését, mellyel betiltotta a március 10-i, székely szabadság napján esedékes tiltakozó felvonulást.
A megfélemlítési kísérlet célja, hogy a tiltás, az azt követő reakciók révén bizonytalanságot, zavart keltsenek, eltántorítsák a résztvevőket. Kettős mércéről azért beszélhetünk, mert egyetlen román hatóság sem lép fel például az Új Jobboldal szélsőséges szervezet székelyföldi városokban tartott masírozásai ellen, de – hogy maradjunk Marosvásárhelyen – a Vatra Românească tüntetését sem tiltották be tavaly. Akkor meg miért nem lehet békés, senkit nem sértő, senki ellen nem irányuló felvonulást tartaniuk a székelyföldi magyaroknak?
És hogy provokációra gyanakodhatunk, arra a tavalyelőtti és a tavalyi rendezvények lefolyásának összehasonlítása ad okot. 2013-ban ugyanis – amikor az SZNT első alkalommal szervezett tiltakozó felvonulást a székely szabadság napján – minden kétséget kizárólag bebizonyosodott, hogy a rendezvény békés, méltóságteljes, nem történt semmiféle rendbontás. Különösebb incidensek 2014-ben sem történtek – amikor a marosvásárhelyi polgármesteri hivatal nem engedélyezte a felvonulást –, de a polgári sétává szelídített eseményen a járdára kényszerített résztvevők és a hatóságok is sokkal idegesebbek voltak, a rendvédelmi szervek meg is bírságoltak néhány tüntetőt, de ezeket megfellebbezték. Álságos, félrevezető és igaztalan tehát Dorin Florea érvelése, melyben a rendbontásokra hivatkozik a tiltás indoklásaként, az pedig egyenesen nevetséges, hogy egy, a húsvétot megelőző böjti időszak szokásaival kapcsolatos rendezvény helyszíne a felvonulás útjába esne.
Mindezeken túlmenően azonban a tiltakozás betiltásában a leginkább felháborító az olyan alapvető jogok – a gyülekezési jog, a szabad véleménynyilvánítás joga, a tiltakozáshoz való jog – semmibevétele, amelyek a demokrácia legfőbb ismérvei, és amelyekért 1989-ben például sokan életüket áldozták.
Éppen ezért a március 10-ét megelőző időszak egyik legfőbb feladata ezen példátlan jogfosztás, antidemokratikus eljárás ismertetése minél több nemzetközi fórumon. A jogállamiság csorbulására, a demokráciát ért sérelmekre ugyanis talán érzékenyebbek a világ nagyhatalmai, mint a kisebbségben élő nemzeti közösségek bajaira. E korántsem egyszerű feladat elvégzésében pedig az erdélyi magyar pártok mindenikének támogatnia kellene az SZNT-t.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.