Visszakerül az Erzsébet parkba a székely zászló – jelentette ki tegnap Bálint József, a Magyar Polgári Párt sepsiszentgyörgyi elnöke, ám egyelőre nem árult el részleteket arról, hogy mikor.
Kovász szerepe volt az óriáslobogónak, és küldetését teljesítette, hiszen januárban az imatized alatt megsokszorozódott a székely zászlók száma Sepsiszentgyörgyön, tíz templom előtt vontak fel hatalmas kék-arany jelképet – idézte fel Bálint.
Elmondta: januárban kaptak egy levelet a polgármesteri hivataltól, melyben tudatták velük, végleges bírósági ítélet kötelezi Antal Árpád polgármestert, hogy eltávolíttassa a lobogót, ellenkező esetben tetemes büntetést kell fizetnie (minden egyes nap késlekedésért a minimálbér húsz százalékával egyenlő bírságot). A prefektus közbenjárására a bíróság január 30-ra beidézte a sepsiszentgyörgyi városháza képviselőjét, hogy bizonyítsa, lekerült a lobogó, ezért döntött úgy az MPP, hogy csütörtök este leveszi azt – magyarázta Bálint.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.