Veszélyes a túl sok futás

2015. február 6., péntek, Magazin

A túl sok és gyors tempójú futás épp olyan káros lehet az ember egészségére, mint a mozgásszegény életmód – derült ki a Journal of the American College of Cardiology szívgyógyászati szaklapban közölt dán tanulmányból.
 

A szakemberek több mint ezer egészséges futó és nem futó embert vontak be tanulmányukba, akiket tizenkét éven át követtek figyelemmel. Az eredmények szerint azok körében volt a legalacsonyabb az elhalálozás kockázata a vizsgált időszakban, akik hetente kevesebb mint két és fél órát futottak egyenletes tempóban. A legmagasabb halálozási arányt a hetente több mint négy órát futóknál, illetve a testmozgást egyáltalán nem végzőknél mutatták ki.
A résztvevők által kitöltött kérdőívek alapján arra jutottak, hogy az ideális futási sebesség nagyjából nyolc kilométer per óra, és a legjobb három alkalomra, összesen 2,5 órára korlátozni a heti futásmennyiséget. Az ennél intenzívebben, különösen a heti három alkalomnál többször vagy több mint tizenegy kilométer per órás sebességgel futóknál ugyanakkora volt az elhalálozás kockázata, mint azoknál, akik nem futottak.
„A testmozgással kapcsolatos útmutatók egyike sem említ felső határt a biztonságos testedzésre vonatkozóan, pedig valószínűleg létezik” – mondta Jacob Louis Marott, a koppenhágai Frederiks­berg Kórház kutatója. A szakemberek egyelőre nem tudják biztosan, hogy mi áll eredményeik hátterében, de úgy sejtik, hogy a hosszú távú, kimerítő, állóképesség-fejlesztő testedzés a szív és az artériák kóros szerkezeti átalakulását idézheti elő.
Maureen Talbot, a Brit Szívala­pítvány munkatársa szerint a tanulmány azt mutatja, hogy nem kell maratonokat futni ahhoz, hogy az ember megőrizze szíve egészségét. „A könnyed és mérsékelt kocogás jóval hasznosabb lehet, mint az inaktív életmód vagy a túlságosan megerőltető futás, és akár évekkel meghosszabbíthatja az ember életét” – mondta. Mint hozzátette: a hetente ajánlott 150 percnyi mérsékelt intenzitású testedzés soknak tűnhet, de már az élénk séta is hatékony mozgásformának számít.
 

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-02-06: Magazin - :

István, a király – újratöltve

Novák Péter (fotó) rendezi az István, a király című rockopera új előadását. Szörényi Levente és Bródy János műve augusztus 19-én az 1983-as bemutató helyszínén, a városligeti Királydombon lesz látható. „Koncertszínház lesz, a zene és a szöveg prioritást kap az előadás során, oratórikus formában” – jelentette ki Novák Péter a szerdai budapesti sajtótájékoztatón.
 
2015-02-06: Magazin - :

A kocsányos tölgy az év fája

A kocsányos tölgy lett idén az év fája a szakmai közönség szavazatai alapján – közölte az Országos Erdészeti Egyesület. A versenyen a kocsányos tölgy 1694, a jegenyenyár 741, a virágos kőris 673 szavazatot kapott.