Születésnap hadtörténettel

2015. február 6., péntek, Nyílttér

Jókívánságaink közepette nem az egészségben és eseményekkel megrakodott 90 esztendő volt a fontos dr. Szőts Dániel számára, hanem az, hogy emlékeztessen, hadtörténeti adataival, intelmeivel tanítson minket is, akik csak tizenvalahány évvel vagyunk fiatalabbak.

Virágok özöne, ajándékok és könyvek jelezték, hogy felköszöntésében sokan megelőztek már, de számára a mi csoportunk volt a nap öröme: Balázs Anti emlékkopjája, Kányádi Misi friss laborfalvi kürtőskalácsa, amelybe egy ötputtonyos tokaji aszús üveg éppen belefért, és felettébb örvendett annak is, hogy felelni tudott kérdésemre: Cseh György főhadnagy halála felől érdeklődik Kőhalomban élő lánya, mit tudsz róla, Dani bátyám? És robbant felém mint Úz-völgyi puskagolyó a felelet:
– 1944. augusztus 27-én az Ojtozi-szorost a 24-es határvadász zászlóalj védte az orosz csapatokkal szemben. Az egyenlőtlen küzdelemben a 24/4-es őrs volt az élvonalban. Parancsnoka, Cseh György főhadnagy mintegy 70 határvadászával együtt elesett. A csupán golyószóróval, egyéni lőfegyverekkel és kézigránátokkal felszerelt, közelharcban védekező honvédek közül csak egy szakaszvezető tudott hátramenekülni a határról, felfutott Ojtozba, és jelentette, hogy rajta kívül mindenki halott!
Beszéd közben hozta az aszúborból főzött Maximilián-féle különlegességét. Töltsetek, mondta, mert a koldus is két pohárral szokott kapni. Ezzel én is koccintok egyet! Csak annyit akarok élni, amennyit a Fennvaló enged – tette hozzá Dani bátyánk, a második világháború élő lexikona – , mert amit tudtam, már mindent a nyomdafesték őriz, megírtam.
Balázs Antal ajándék faragványát magyarázta. Aki megérte a 90. esztendőt, éveinek számát már csak római számokkal szabad leírni. Itt van a kovásznai kenyér, amin felnőttél, Dani bátyám, s itt a buzogány, az Úz-völgyi csata emlékeként. A miniatűr kopjafa tetején egy magyar katonai puskaszurony, egyik oldala a tűztől üszkös. Több száz éves tölgyfából faragtam, amelyet városunk hajdan Libócnak nevezett részéről mentettem meg, három méter mélyről az iszapos üledékekből. Egykor pallócölöp lehetett. Ez is történelem!

 

Dr. Szőts Dániel Felvidéki Emlékéremmel és Erdélyi Emlékéremmel kitüntetett veterán 1917. december 8-án született, katonai szolgálatát 1940. november elsején kezdte. A 24. határvadász-zászlóalj tisztje volt. 1944. augusztus 27-én az Ojtozi-szorosban, ahol a 24. határvadász-zászlóalj védekezett, a szovjet 23. harckocsihadtest alakulatai léptek harcba a magyar erőkkel. A szovjet erők támadásának teljes súlya telibe találta a határvadászok 24/4-es őrsét. Az egyenlőtlen küzdelemben az őrsparancsnok Cseh Gusztáv főhadnagy mintegy 70 határvadászával együtt elesett. (Illésfalvi Péter-Szabó Péter–Számvéber Norbert: Erdély a hadak útján, 1940–1944)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-02-06: Magazin - :

A kocsányos tölgy az év fája

A kocsányos tölgy lett idén az év fája a szakmai közönség szavazatai alapján – közölte az Országos Erdészeti Egyesület. A versenyen a kocsányos tölgy 1694, a jegenyenyár 741, a virágos kőris 673 szavazatot kapott.
 
2015-02-06: Nyílttér - :

A hatalom (Tollraforgó)

birtokosai hallgatnak. Semmit nem mon­danak az escutlan államelnökről.
Az escutlan államelnök és hivatala sem túl közlékeny, de úgy tűnik, lépéselőnyben van.