A január 31-ei Háromszékben Pusztulnak az Erzsébet park fenyői címmel megjelent írás okkal-joggal keltette fel figyelmemet. Egyrészt mivel városunk eme örökzöld témájáról immár évtizedek óta folyik a vita, másrészt azért, mert szakképzettségem (növényvédelemben képzett biológus) okán úgy vélem, néhány kiigazítást és néhány tanácsot is meg kell osztanom az olvasóval, valamint az ügyben eljárókkal.
A park lucfenyőinek (Picea abies), de más fáinak és bokrainak atipikus külseje (egyeseknek) és kórokozók, valamint kártevők okozta betegségük régóta ismert tény, amelyre hol visszafiatalítással, hol a beteg ágak eltávolításával, hol kivágásukkal próbáltak ideiglenes megoldást találni. Már csak azért is, mert a parkunk szenvedélyes – de olyan is volt, hogy a helyzet nem ismeretében jeleskedő – féltői az „ítélet” végrehajtására váró fákhoz még hozzá is kötözték magukat. Volt is része az egyedüli „bűnösnek” kikiáltott György Ignác kertészmérnöknek a vádakból!
A szú megtámadta fenyőket magam is átvizsgáltam, és az említett cikkben leírtakat meggyőzőnek találtam. Hogy valóban a lucfenyő jellegzetes szúfajáról, a betűzőszúról (Ips typographus) van-e szó, arról megfelelő eszközök hiányában nem volt módomban meggyőződni. De ismeretes más szúfajok (Pityogenes, Pityocteines nemzetségekből) előfordulása a lucfenyőben, valamint a jegenyefenyőben, vörösfenyőben is. A betűzőszú 4–5 mm-es, zömök, kávébarna bogár, lábai, csápja sárga színű. Két nemzedéke van, és inkább a vastagabb kérgű fatörzsben él, a vékonyabb kérgű ágakban gyakoribb a rézmetsző szú (Pityogenes chalcographus). A gyakorlatban tehát e két fajjal van dolgunk, amelyek „munkamegosztásban” rongálnak. A betűzőszú anyamenete hosszanti, függőleges, lárvajáratai kétoldaliak. A felnőtt egyedek (imágók) április második felében (májusig) repülnek, ha a tavaszi idő is kellőképp felmelegedett. Fontos – a mi esetünkben – tudnunk, hogy csak a beteg, sérült, gyengén fejlett, szél és emberi tevékenység miatt letöredezett, levágott ágú fákat támadják meg! A bogarak röpnyílása kis – testméretű – kerek lyuk, olykor friss faporral jelzett. Nászkamrájukat a kéregbe rágják, majd a megtermékenyült nőstények anyajáratot rágnak, és 40–100 petét raknak le. A kéregben az anyajárattól ágaznak el a lárvabölcsők.
A Háromszékben említett helikopteres permetezésnek nem csupán közegészségügyi akadálya van városunkban: ez a módszer csak akkor lehet (?) eredményes, ha a szúrajzás fő idején hajtjuk végre (amikor kiröpültek). A kártevők rövid bemutatása arra szolgált, hogy meggyőzzem a gyanakvókat: sajnos, nincs mit tenni. Az amúgy is beteg és most már szúette fákat ki kell vágni és sürgősen – még a rajzás ideje előtt – el kell égetni!
***
A bokrétafák (vadgesztenyék – Aesculus hippocastanum) leveleinek elszáradását – erről évekkel ezelőtt már írtam – nem a cikkben említett tűzhalál okozza, hanem két jól ismert és jól meghatározott károsító. Ezért száradnak és részben hullanak el a leveleik már a nyár közepén, végén. Egyik a vadgesztenye levelét aknázó moly (Cameraria ohridella), a másik a guignardiás levélfoltosság (Guignardia aesculi) nevű parazita gomba. Mindkettő ellen lehet megelőző védekezést alkalmazni, akár a két vegyületet kombinálva is.
A molylepke ellen (április végén, május elején) a Nomolt 15 EC vagy az Alsystin, Dimilin (0,1 százalék) az ajánlott, nedvesítő szerrel (fokozza a tapadást) alkalmazva. Hatékonysága esetén már nem kell védekezni a második (és harmadik) nemzedék ellen.
A levélfoltosság ellen jó a Chinoin Fundazol 50 W, 0,1 százalékos oldat. Természetesen, tudatában vagyunk a nagyra nőtt bokrétafák megpermetezésének nehézségével, de nem megoldhatatlan a feladat. Megfelelő védelem nélkül a fák néhány év múlva kiszáradnak, elpusztulnak.
PUSKÁS ATTILA szakbiológus
