Pénzbüntetéssel, jogi eljárásokkal fenyegetik Tajvanon azokat a szülőket, akik nem szabnak határt gyermekeik televíziózásra és videojátékokra fordított szabadidejének – jelentette a helyi média.
A tajpeji törvényhozás által január végén szentesített jogszabály azt is tartalmazza, hogy a két év alatti gyerekeknek teljesen meg kell tiltani az effajta – elektronikus készülékekkel történő – szórakozást. A törvény szerint a szabályt sértő szülők 285 eurótól csaknem 1500 eurót érő tajvani dollárra büntethetők. A 18 év alattiakra vonatkozó rendelkezés megtiltja, hogy az „ésszerűséget meghaladó” időtartamon át folytonosan használják ezeket a készülékeket. Megfigyelők szerint ezzel veszélyességüket tekintve az elektronikus készülékek deklaráltan a dohánytermékek és az alkohol szintjére kerültek Tajvanon.
A törvény szülőatyja Lu Hsziu-jan Kuomintang párti parlamenti képviselőnő, aki azt nyilatkozta, hogy célja a fiatalkorúak védelme volt. Nemcsak a törvényhozásban, de egészségügyi szakemberek körében is támogatókat talált, s előterjesztésében azt szerette volna elérni, ha 30 percre korlátozzák az elektronikus készülékek megszakítás nélküli használatának idejét.
A tajvani közvélemény vegyesen reagált a döntésre. Sokan nem tartják helyénvalónak a beavatkozást a családok életébe, mondván, az ország irányítói átléptek egy határt. Mások úgy vélik, a jogszabály betartatásával is gondok lehetnek, ráadásul a hatóság könnyen megsértheti a személyi szabadságot. A helyi televízióban egy szemorvos is megszólalt, aki szerint az okostelefonok és tabletek elterjedésével megnőttek a szembetegségek és az ezzel kapcsolatos korrekciós műtétek.
A tajvani helyzet súlyosságáról árulkodnak azok a hírek, amelyek időről időre tragikus kimenetelű videojátékozásról számolnak be. A mértéktelen képernyő előtt ülésnek és játéknak idén már két áldozata is volt. Egy 32 éves férfi három teljes napig játszott internetkávézóban, majd az asztalra borult. Azt hitték alszik. A helyi rendőrfőnök az esettel kapcsolatban azt javasolta, hogy a szenvedélyes játékosok legalább kétóránként tartsanak szünetet, álljanak fel, és mozogjanak egy kicsit. Január elsején egy 38 éves férfire találtak rá, akinek szervezete ötnapi pihenő nélküli játék után mondta fel a szolgálatot. Korábbi hírek szerint egy 23 éves és egy 18 éves fiatalember is a videojáték áldozata lett. Volt, akit a számítógép egerével a kezében találtak meg, más néhány lépés megtétele után esett össze.
Kína szárazföldi területein, ahol immár 648 millió internetező böngészi rendszeresen a világhálót, ugyancsak gondot okoz a játékfüggőség kezelése. A kínai hatóságok még 2010-ben arra kötelezték az onlinejáték-gyártókat, hogy alkalmazzanak olyan technikát, amely korlátozná a kiskorúak felhasználási idejét. 2013 decemberében Sanghaj városa olyan rendelkezést hozott, amelyben az engedékeny szülőket teszi felelőssé csemetéik képernyő elé „ragadásáért”.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.