Maksa változásokra vár

2015. február 12., csütörtök, Faluvilág

Próbára tették a mindennapi teendők a községvezetést, helyi tanács híján Bács- Benke László polgármesterre és a polgármesteri hivatal beosztottjaira hárult a hármas település gondja-baja. Megkér­deztük, miként zárták a tavalyi évet, milyen tervekkel indultak az új esztendőben. 400 ezer lejjel több az idei költségvetésük a tavalyinál, ami jól jött, így a kisebb települések is bátrabban néz­hetnek szembe a várva-várt változásokkal.

  • Albert Levente felvétele
    Albert Levente felvétele

Mak­sán ugyanis nagyon sok a tennivaló, legfontosabb azonban a régebb elkezdett munkálatok befejezése. Ha szűkös is volt a tavalyi büdzsé, mégis spóroltak annyit, hogy legalább egy tanulmányt megrendeljenek. Lépett a hivatal, felbontotta a szerződést a céggel, amely több évvel ezelőtt félbeszakította az ivóvízhálózat építését Sepsibesenyőn.
– Az ivóvízhálózat építésének befejezésére lesz anyagi fedezet – mondja Bács-Benke László, Maksa polgármestere. Fontos, mert a besenyői vízre szeretnénk rákötni az elkövetkező időszakban Maksát és Eresztevényt is. Sok a visszásság a községben, Maksa kanálishálózata elkészült, csak nem működik. Költséges lesz a derítőállomás üzemeltetése, és beindításához vezetékes ivóvíz szükséges. Besenyőn lesz ivóvíz, de nincsen csatornarendszer, pedig ott is kellene, a tó mindkét oldalán szennyvízhálózat szükséges, amit összekötnének a maksai fővezetékkel. A lakosság egy része kezdte megérteni, hogy a helyzet visszássága, a szükséges pénzalap hiánya az oka annak, hogy nagy változásokat nem tudtunk felmutatni. Nagyon remélem, hogy a 2015-ben kezdődő vidékfejlesztési programok részesei lehetünk.
Önerőből is végeztek munkálatokat. De­cemberben a központi alapból visszaosztott pénzből szakember irányításával és a helyiek kalákájával új köntösbe öltöztették a besenyői kultúrotthont, s amint helyreáll az idő, be is kerítik. A kisebb munkálatok sorában a maksai tűzoltószertár tatarozása következne, majd az önkormányzat székházának felújítása-meszelése.
Se szeri, se száma az elképzeléseknek. Szükségét látja a maksai vezetés egy olyan helyi egyesületnek, amelynél pályázni tudnak a civil közösségek, egyházak bármilyen közművelődési vagy más jellegű tevékenységükhöz.
 – Szó volt arról, hogy Eresztevényben, a tanulóhiány miatt üresen maradt iskolában közösségi konyhát létesítenének, amelyre igen nagy szükség lenne – emlékeztettük a községvezetőt.
– Ezt, sajnos, pályázati úton nem tudtuk megvalósítani – hangzott a válasz –, de az elképzelésről nem mondtunk le. A falucska közvetlen szomszédságában épülő faipari cégtől is kérnénk anyagi segítséget, ugyanis a délkeleti irányú széljárás miatt a gyárhoz közel fekvő Eresztevényben is érezhetik áldatlan hatását. Mondhat bárki bármit, de a helybeliek is sejtik, hogy Maksán is érezni majd a lécfalvi szeméttároló illatait. Sikeres lépésnek tartom, hogy sok maksai uniós szintű fodrász, gipszkartonozó, kőműves, szakács tanfolyamot végzett, és diplomát szerzett. Haladás ez is a munkahelyteremtés útján.
A polgármester arra törekszik, hogy kényelmes vendégszobákat alakítsanak ki, ez lenne a feltétele annak, hogy Maksa felújítsa, fenntartsa egykori és leendő testvértelepüléseivel a baráti viszonyt. A festői táj, az erdős környezet, a torlasz-tó is vonzóvá teszi a faluturizmus számára a helyet.
Bács-Benke László részt vett az EMNP nemrég lezajlott tisztújító kongresszusán. Az eseményről a sajtó már beszámolt, most véleménye felől érdeklődtünk.
– Túl a tisztségváltás eredményein, szembenézett a párt a sikertelenségeivel – mondta –, számot vetett azzal, hogy érzékenyen csökkent szimpatizánsainak sora. Egyhangúlag kinyilvánítottuk a Magyar Polgári Párttal való összefogás óhaját, ami járható útnak mutatkozik, de nem zárkózik el a párt a radikális változtatás gondolatától, az RMDSZ-hez való közeledéstől, párbeszédtől sem. Ez nagypolitika. Itt lenn, a köz­ségben nem ilyen nézetek szerint alakulnak a dolgok. A maksai ember számára egy párt van, a Maksát Pártolók Pártja. Ennek a malmára kell hajtanuk a vizet. Én minden maksai embert egyforma mércével taksálok, s arra törekszem, hogy 2016-ban elmondhassam: amit vállaltam, sikerre tudtam vinni.
 Változás előtt áll a helybeli, 570 lélekszámú református eklézsia is – tájékoztatott Györgyi Zsolt lelkipásztor. Új gondnokukkal, Bartha Sándorral és a presbitériummal a templom és a harangtorony külső tatarozására készülnek. Pályáztak a megyei tanácshoz, magyarországi támogatást is kaptak. Ezen a nyáron a megyei tanács jóvoltából befejezik a maksai ravatalozót.
– Készülünk a fiatalokkal a farsangi mulatságra – folytatta a lelkész, böjtfőn bűnbánati hetet tartunk, február 23-a és március elseje között imahetet. Újabban hozzánk tartozik a 158 tagot számláló eresztevényi egyházközség is. Lelkészük külföldi tanulmányúton van, de az eklézsiához ragaszkodók folytatni akarják a megkezdett paplakot és közösségi házat. A nyáron mi, maksaiak szervezzük Sepsibesenyőn az országos presbiteri konferenciát.
Maksán ebben az időszakban csak istállótrágyát szállító szekerekkel lehetett találkozni. Panaszolták, hogy egyre ritkábbak azok a teherautók, melyek a tetemes mennyiségű és még raktáron lévő fölös pityókát vásárolnák, szállítanák el. Van kisebb termelő, aki arra számít, hogy a megfelelő módon tárolt krumplijának még emelkedik az ára. Amint azt Bartha Sándor gazda, új református gondnok elmondta, a felvásárlás gyatra, és a gumó kilójáért most sem ígérnek többet 40 baninál. Ettől még az életet folytatni kell, a maksaiak változásra várnak.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Részt kíván-e venni a június 9-i európai parlamenti választásokon?









eredmények
szavazatok száma 1491
szavazógép
2015-02-12: Környezetünk - :

Mennyit ér a becsület? (Fizetett hirdetés)

Tízet, százat, ezret euróban? Kinek mennyit, attól függően, mekkora a támogatás hírértéke. Merthogy itt erről van szó, és ezt jól tudja mindenki: szebb képet festeni arról, ami valójában rombol és pusztít. Összességében nem jó az itt lakóknak, de mindig akadnak árulók, akik eladják közösségüket. Mert kell a pénz.
2015-02-12: Faluvilág - Kisgyörgy Zoltán:

Kászonmonostor (Szomszédolás)

Bákó megyei, Bereckkel szomszédos községközpont Kászonmonostor (románul Mănăstirea Caşin). Onyesten készséggel irányítottak: balra térjenek, nem lehet eltévedni, 25 kilométer. Ha egyenesen mennek tovább, átjutnak Vrancea megyébe, azok már nem mi vagyunk, ez még Moldva! Négy szétszórt falu: Lupeşti, Pârvuleşti és Scurtu, a negyedik Kászonmonostor, a Kászon-patak völgyében. Arra nem is számítottunk, hogy magyar szót hallhatunk, sőt, a megkérdezettek szerint magyarul beszélő nem él a faluban, katolikus templom sincsen.