KézdivásárhelyÉpülnek az ipari parkok

2015. február 12., csütörtök, Közélet

Ha ebben az ütemben dolgoznak a kivitelezők, valós az esélye, hogy az egyes számú ipari parkot átadják, a második építésének pedig már a végéhez közelednek idén – véli Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.

  • A szerző felvétele
    A szerző felvétele

A város idei büdzséjéből 12,556 millió lejt különítettek el önrészként a két ipari park folytatására: a volt fakitermelő vállalat területén épülő beruházásra 3,01 millió lejt, a volt keményítőgyár ülepítőállomásának helyére tervezett második ipari parkra 9,5 millió lejt. A város tavaly 2,7 millió lejes banki kölcsönhöz folyamodott, amit idén használnak fel.
A volt fás vállalat kilenchektáros területén az árverést megnyerő két építőcég a múlt év második felében felépítette ugyan a termelőcsarnokok vázát, de amíg a szép idő tartott, alig dolgoztak valamit. Ezért halasztást kellett kérni a gyulafehérvári Régiófejlesztési Egye­sületnél. A 2012 májusában elkezdett beruházás átadási határideje 2013. november 29-e volt. Decemberben és januárban már iparkodtak: az egyik meglévő csarnokot felújították és három újat építettek.
  A második ipari park 6,5 hektáros telepén a munkálatok két részben zajlottak, zajlanak. Először az óriási iszapmennyiséget kellett elszállítani, majd a helyet kiszárítani, semlegesíteni. Ezután feltöltötték kaviccsal a telephelyet. Idén – a második szakaszban – a vízvezetés, csatornázás, villamos rendszer kialakítása, utak létesítése következik. Az itt található 324 négyzetméteres épületet is rehabilitálják, e mellé pedig egy új, 850 négyzetméteres fémcsarnokot építenek. Ezen a telepen sem szünetelt a munka a téli időszakban.
Bokor Tibor polgármester soha nem rejtette véka alá véleményét, hogy túlzás két ipari park létesítése egy Kézdivásárhely méretű kisvárosban. A jelenlegi önkormányzat azért döntött a két létesítmény megvalósítása mellett, mert mindkét esetben az előző városvezetés által megnyert pályázatról volt szó. Szerződést örököltek tehát, és nem akarták felvállalni a kockázatot, hogy az Európai Unió szemében a kézdivásárhelyi önkormányzat komolytalan partnernek tűnjék, és évekig ne pályázhasson újabb EU-s pénzekre. Mindkét ipari park szerződésében a munkahelyteremtés szerepel egyik feltételként – ha ez nem sikerül, a városnak vissza kell fizetnie a finanszírozást.
Az első ipari park esetében nyolcvan, a másiknál kilencven új munkahely létesítését írták elő. A polgármester szerint ez teljesíthető záradék. Mint mondta, több hazai és magyarországi befektető is érdeklődött az ipari parkok iránt – cégneveket viszont egyelőre nem említett.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 753
szavazógép
2015-02-12: Közélet - Fekete Réka:

Együtt élni a beteggel és a betegséggel

A súlyos beteg és a beteget gondozó hozzátartozó életén is lehet könnyíteni, ha az adott állapotot az érintettek elfogadják, együttműködnek, és nem fordulnak el a család többi tagjától, barátoktól, nem szigetelődnek el a társadalomtól – vallják a sepsiszentgyörgyi Zathureczky Berta Otthonban dolgozó egészségügyi és szociális szakemberek. A betegek világnapján, tegnap az intézmény nyílt napot tartott, szolgáltatásaik ismertetése mellett tájékoztattak az egészséges táplálkozásról, a gyógyszerek használatáról, a rehabilitációról, az időskori aktív életről.
2015-02-12: Máról holnapra - Farkas Réka:

Éledező erdélyi szellemiség

Erdélyi magyar kisebbségi létünk igen sokatmondó lenyomata, a kolozsvári táblaügy hűen tükrözi, milyen könnyen ellenünk fordíthatóak a még kedvezőnek tűnő jogszabályok is, és milyen könnyen ellenünk fordulnak azok, akik korábban baráti gesztusokra is hajlandóak voltak.