Éledező erdélyi szellemiség

2015. február 12., csütörtök, Máról holnapra
Farkas Réka

Erdélyi magyar kisebbségi létünk igen sokatmondó lenyomata, a kolozsvári táblaügy hűen tükrözi, milyen könnyen ellenünk fordíthatóak a még kedvezőnek tűnő jogszabályok is, és milyen könnyen ellenünk fordulnak azok, akik korábban baráti gesztusokra is hajlandóak voltak.

A kolozsvári magyarság aránya 16 százalék, s bár számuk 50 ezerre tehető, ez pár százalékkal kevesebb, mint a húszszázalékos küszöb, mely kötelezővé teszi a kétnyelvű feliratokat. Így Kolozsvár magyar neve nem kerülhet fel a város ki- és bejáratához. Ádázan küzdött ezért a „sikerért” az Emil Boc vezette polgármesteri hivatal, megtámadta az alapfokú, magyarok számára kedvező ítéletet, és a Kolozs megyei bíróság elfogadta érvelésüket, miszerint a Hollan­diában bejegyzett emberjogi szervezet nem volt illetékes pert kezdeményezni ez ügyben. Nem mondták ki ugyan, hogy az előző testület érvelése ne lenne helytálló – a kolozsvári törvényszék ugyanis elfogadta ama európai joggyakorlatot, melynek értelmében, amit nem tilt a törvény, azt szabad –, ám döntésük nyomán immár nem kötelezhető a városháza a táblák kitételére.
Emil Boc tavaly március 15-én és augusztus 20-án még magyarul szólt az ünneplőkhöz, nem győzte hangsúlyozni városa multikulturalitásának szépségét, hasznát, de lám, a gyakorlatban mindent megtesz, nehogy otthon érezhesse magát az ötvenezernyi magyar nemzetiségű kolozsvári. Mintha eme gesztusával eltüntethetné az igen erős, sok száz éves magyar kulturális, történelmi, építészeti jelenlét lenyomatát, és ősi román várossá változtathatná az erdélyi magyarság szellemi központját. Ugyanazt teszi, amit Románia, a bukaresti hatalom, mely lépten-nyomon hangsúlyozza, mily példásan megoldotta a kisebbségek ügyét, a világon nincs még egy állam, ahol ennyi jogot, ennyi engedményt, kedvezményt élvezhetnének a más nemzetiségűek, csakhogy a napi valóság azt mutatja, sem anyanyelvünket, sem jelképeinket nem használhatjuk kedvünk, igényeink szerint, egyenlőek vagyunk, ám mindig vannak, akik egyenlőbbek.
A kolozsvári táblaügynek mégis van pozitív vetülete, úgy tűnik, igen erőteljes civil megmozdulás kovászává válik, és immár nemcsak magyar, de román polgárok is csatlakoznak a párhuzamosan  kialakuló, különböző kétnyelvű mozgalmakhoz. Figyelemfel­keltő akciók sorát tervezik: aláírást gyűjtenek, falfirkákat fordítanak magyarra, villámcsődületet szerveznek, és sokan szándékoznak bekapcsolódni az újabb perbe is, melyet a helyben bejegyzett Minority Rights civil szervezet kezdeményez. Bebizonyítják, a magyarok akarják, a románokat pedig nem zavarja a kétnyelvűség, 40 év nacionálkommunista és 25 év gyűlöletkeltő agymosása ellenére is él még az erdélyi szellemiség. Jó lenne, ha megerősödhetne és túlnőne a román, de akár a magyar politikusok önző érdekein.

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 754
szavazógép
2015-02-12: Közélet - Iochom István:

Épülnek az ipari parkok (Kézdivásárhely)

Ha ebben az ütemben dolgoznak a kivitelezők, valós az esélye, hogy az egyes számú ipari parkot átadják, a második építésének pedig már a végéhez közelednek idén – véli Bokor Tibor, Kézdivásárhely polgármestere.
2015-02-12: Közélet - :

Rács mögött Elena Udrea

Korrupció miatt őrizetbe vette kedd este az ügyészség Elena Udreát, miután az ügyészek maratoni, csaknem tízórás kihallgatáson faggatták a volt regionális fejlesztési és turisztikai minisztert. Udrea így a szerda éjszakát már fogdában töltötte, ahonnan tegnap a legfelsőbb ítélőszékhez vitték, itt a korrupcióellenes ügyészek 30 napos előzetes letartóztatási kérését jóváhagyták. A Legfelső Semmítő- és Ítélőszék bejáratánál Udrea megismételte a képviselőház plénuma előtt tett gesztusát, mutatóujját az orrához érintve.