Ezen a héten a szülők nyílt napokon ismerkedhetnek az iskolák kínálatával, hétfőtől ellenben kötelező beíratni az előkészítő osztályba azokat a gyermekeket, akik augusztus 31-ig betöltik a hatodik életévüket. A beiratkozás több szakaszban történik, elsőként az iskolakörzetben jegyzik a jelentkezőket, akik más tanodát választanak, a fennmaradó helyek függvényében veszik fel a jegyzékbe. Háromszék öt városában ezerszáz helyet hirdetett meg a tanfelügyelőség, falvakon még egyszer ennyi helyet kínálnak, ott ellenben nem határozták meg az osztályok számát, minden gyermeket beírnak a lakóhelye szerinti iskolába.
A nyílt napokat tegnaptól folyamatosan szervezik a háromszéki iskolák, de a tényleges beiratkozás csak február 23-án kezdődik, és március 13-áig tart. Akik online töltik ki a beiratkozási íveket, később kötelesek a kinyomtatott kérvényt a kiválasztott iskola titkárságán aláírni, ha pedig nem a lakóhelyük szerinti iskolakörzetben iratkoznak, akkor a kérvényben jelezniük kell, hogy igényt tartanak a jogszerűen fenntartott lakókörzeti helyre, ha gyermekük nem jut be a választott iskolába.
Az elemi tagozattal is működő iskolák, valamint az óvodák ettől a héttől szülői értekezleteken tájékoztatnak a beiratkozás mikéntjéről, többek között azt is elmondják a szülőknek, hogy hol, mikor és milyen módon kell kérvényezniük a pszichoszomatikus felmérést gyermekük számára, ha a kötelező életkor előtt szeretnék beiratni az iskolába. Erre mostantól március 12-éig van lehetőség; azoknak a gyermekeknek az iskolaérettségét mérik fel, akik idén szeptember 1. és december 31. között töltik a hatodik életévüket, és szüleik előkészítőbe íratnák, illetve, akik nem jártak előkészítőbe, I. osztályba indulnának, de csak az említett időszakban töltik a hetedik életévüket. A pszichoszomatikus felmérést a megyei erőforrás és nevelési tanácsadó központ, valamint más tanügyi intézmények szakemberei végzik, az eredmény nem fellebbezhető.
A március 20-a után kihirdetett osztálynévsorok és az üresen maradt helyek közzétételét követően kezdődik az iratkozás második szakasza, amikor azok a szülők adják le kéréseiket, akiknek gyermeke nem jutott be az első iratkozási szakaszban, illetve akik bizonyos okból nem vettek részt a kezdeti folyamatban. Az előkészítő osztályba beírt, valamint az előkészítőt nem végzett, elsőbe jelentkező gyermekek végső névsorát április 10-én függesztik ki.