Húshagyókedden, tegnap délután ismét hangos volt Sepsiszentgyörgy belvárosa. Szokás szerint megünnepelték a farsangfarkát, temették a telet.
A Guzsalyas Alapítvány és Tanulók Háza szerevezésében a Míves Ház mellé összesereglett jókedvű maszkosok a Folker együttes muzsikusait követve az Erzsébet parkba vonultak. Megjelentek az alakoskodók, mindenféle hagyományos jelmezek, volt medve, kecske, gólya, cigány, seprűnyélen lovagló boszorka, hóhér, s más álarcos emberke, ellenben már második éve hiányzott a bika, melyet korábban letaglóztak. De megtörtént a medvetáncoltatás, megfejték a kecskét, s szegény háziállatot vásárba bocsátották. Megárthatott a tél, mely tegnap még megmutatta csípősségét, mert a körben állók, ugrabugrálók tavaszváró énekeket zengtek, s a gólya is igen gyakran kelepelt.
Aztán visszaindultak arra, amerről jöttek, de kissé tovább mentek: a Vöröskereszt udvarán ismét körbeálltak kicsik és nagyok egyaránt. A fekete tógás ceremóniamester összeadta a menyasszonyt és vőlegényt, akiket hagyományosan ellenkező neműek alakítottak, közben folyt a viccelődés.
Az est fénypontja ismét a szalmabábu-égetés volt. S mivel nem volt bika, nem azt, hanem már második éve – székelyföldi falvak hagyományához igazodva – fiú- és lánybábut együtt gyújtottak meg. S nehogy meggondolja magát és visszatérjen az elűzött tél, a résztvevők jókora serege teli torokból kikiabált magából minden rosszat, hogy csak úgy zengett az udvar. Majd következett Guzsalyasék hagyományos fánkja, melyből mindenkinek jutott.