Vasárnap reggel a megyei kórház sürgősségi osztályán kezdtük napunkat egy álmatlan, gyermeksírástól zengő éjszaka után. Négyéves kislányom erős fül-, fej- és homloki fájdalmakra panaszkodott. A gyermekosztályra irányítottak, ahonnan alapos vizsgálat után tértünk haza. Köszönet a sürgősség szakembereinek munkájukért, komoly hozzáállásukért!
Az ügyeletes gyermekorvos küldőpapírral szakorvoshoz irányított, az orr-fül-gégészetre. Hétfő délelőtt jelentkeztünk a poliklinikán, ahol az asszisztens és a szakorvos közölte: „Csak akkor megy az ember a sürgősségre, amikor hal meg!” Köszönöm a jó tanácsot, de jómagam úgy gondolom, akkor kell orvoshoz fordulni, mikor még segíteni is tud rajtunk, amikor haldoklunk, töltsük szeretteinkkel utolsó napjaikat, óráinkat.
Ezután kétnyelvű, de arrogáns felvilágosítást kaptunk arról, hogy küldőpapírunk érvénytelen, nem megfelelő. A hangnemen mi magunk és a körülöttünk várakozó betegek is megbotránkoztak, valaki meg is jegyezte, hogy „minket emberszámba se vesznek, a kutyával is szebben beszélnek, mint velünk!” Ami pedig magát az ellátást illeti: nemrégiben hasonló problémával jöttünk a szakrendelőbe a családorvos által kiállított „megfelelő küldőpapírral”, és kiállításának időpontjától számított két hét múlva kaptunk időpontot a szakvizsgálatra. Mi történik a várakozási időben a beteg gyermekkel?
Sikertelenül járva, hazatértünk. Lányom, amikor este imára kulcsolta kezét, arra kérte a Jóistent, hogy bocsásson meg apának, amiért haragszik a doktor nénire!
Kérdem én, hol mulasztottunk? Egészségügyi biztosítást fizető, aggódó szülőként hol tévedtünk? Kihez fordulhatunk bizalommal orvosi segítségért?
B. E.,
Sepsiszentgyörgy
