A zágoni labdarúgócsapat a nemrég befejeződött bajnokság alatt összesen 54 összecsapást (ebből 30 IV. ligás bajnoki mérkőzés volt) játszott, és mindössze egy meccset vesztett el a teljes futballidény alatt.
A Szücs Attila vezette gárda az elmúlt szezon 15. játéknapján 4—1-re kapott ki az Ozsdola otthonában, de azóta az együttes svájcióra-pontossággal működött, és a zágoniak toronymagasan nyerték meg a labdarúgó IV. liga 2006—2007-es pontvadászatát. A bajnokságnak két gólkirálya is van, és ők mindketten zágoniak: Kónya Szabolcs és Molnár László 38—38 találattal segítette csapatát a bajnoki címhez.
Zágon 87 ponttal fejezte be bajnokságot, 21 ponttal többel, mint a második helyezett Bodok (66), és 30-cal, mint a bronzérmes Bardoc (57). Emellett a Mikes Kelemen szülőfalujából való gárda diadalmaskodott a háromszéki labdarúgó Román Kupában is, és nyert a III. ligáért kiírt selejtezőmérkőzésen Rm. Sărat ellen. A győzelem ellenére a zágoniak a jövőben is a IV. ligában játszanak majd, hiszen a pályán megnyert meccset a zöldasztalnál elveszítették. Az orbaiszéki csapat remek, mondhatni, tökéletes szezonjáról a gárda játékos-edzőjét, Szücs Attilát kérdeztük, aki a következőket nyilatkozta:— Nemrég fejeződött be a 2006—2007-es labdarúgó-bajnokság második fele, ami a futballidény végét is jelentette. Milyenre sikerült a tavasz?
— Hát azt kell mondanom, hogy az általam irányított csapat százszázalékos teljesítménnyel zárta a tavaszi idényt, hiszen a 15 bajnoki mérkőzésből 15-öt nyertünk meg, emellett győzedelmeskedtünk a Román Kupa döntőjében, és a III. ligáért kiírt selejtezőn is nyertünk. Az első tavaszi forduló után sérülés miatt kiesett a csapat egyik meghatározó játékosa, így kicsit nehezen indult be a zágoni gépezet, de miután már sínen voltunk, nem lehetett minket megállítani. Amit kértem a fiúktól, 85—90 százalékban a pályán meg is csinálták, és merem állítani, ez a csapat még többre volna képes, persze, ha többet tudnánk edzeni! Úgy gondolom, ez az együttes a jövőben is ilyen jó teljesítményt nyújt, hiszen a nyári szünetben újabb játékosokkal erősítjük csapatunkat. Hosszú felkészülési időszak előtt állunk, heti három-négy edzés és komoly edzőtábor vár a fiúkra.— Milyen volt a bajnokság teljes egészében?
— Az első pár fordulóban még döcögött a csapat, de miután összeszoktak a játékosok, megállíthatatlanná vált Zágon, és az utolsó mérkőzésig nagyon jól futballoztunk.— A csapat volt nagyon jó a nemrég befejeződött bajnokságban, vagy ellenfeleitek voltak túl gyengék?
— A zágoni együttesben közel 11 egykori C-osztályos focista is pályára lépett, így megmutatkozott a csapatok közötti különbség. A tapasztalat magáért beszélt.— Milyen teljesítményt nyújtottak külön-külön a játékosok?
— Kapusunk, Harnagea — akit Sloboziáról igazoltuk át — egykoron a II. ligában védett, ő nagyon jó hálóőr, aki a III. ligáért kiírt selejtezőn megmutatta tehetségét, és sokat segített a csapaton. Tette ezt nemcsak egy mérkőzésen, hanem az egész bajnokságban. Fazakas, a második kapusunk nagyon tehetséges ifjúsági játékos, aki, ha sokat dolgozna, még sokra vihetné a futballban. Sajnos, egy kicsit lusta, de én nagyon bízom abban, hogy egyszer majd ő fogja védni a zágoni csapat hálóját. A hátvédsor egész évben nagyon jól játszott, tavasszal pedig csak hét gólt kaptunk. Ilyen körülmények között a kapusoknak jóformán védeniük sem kellett. Volt egy-két játékos, akivel nem voltam teljesen megelégedve, velük a közeljövőben sokat fogunk dolgozni hiányosságaik kiküszöbölése érdekében. Hat-hét középpályása van a csapatnak, amiből csak négy vagy éppen öt játékost használtam. Mindenki a legjobbat nyújtotta, és mindenkivel meg voltam elégedve. Kulcsár, Seciu a legfontosabb és a legmegbízhatóbb játékosaim a középpályánál. Răzvan és Bujdosó egy poszton játszottak, s amikor játéklehetőséghez jutottak, mindketten a lehető legjobban fociztak. Moga is a nagyon jól teljesítő játékosaim közé tartozott. A csatársor tette a dolgát, s minden egyes mérkőzésen betalált az ellenfél kapujába. Kónya, Molnár, Badi és Rusandu, ha a pályán voltak, akkor minden bizonnyal gólt is lőttek. Berecz, Szakács, Constantin keveset játszottak, de amikor a pályán voltak, mindig teljes erőbedobással segítették a csapatot.— Egy edző nagyon szigorú tud lenni játékosaival, de magaddal mennyire vagy megelégedve?
— Amikor a pályán voltam, megpróbáltam a lehető legjobban ellátni feladatomat. Szerintem ez sikerült is. Úgy éreztem, csapatom mind fizikailag, mind taktikailag jól felkészített. Egész bajnokság alatt nagyon fegyelmezettek voltak a játékosok, s volt olyan időszakunk is, hogy hét fordulón át nem kaptunk sárga lapot. Minden edzésen és minden mérkőzés előtt belesulykoltam ,,tanítványaimba", hogy nekik csak a játékkal kell foglalkozniuk, és nem kell törődni sem a bírókkal, sem az ellenféllel. Csak arra törekedtünk, hogy minél szebb focit játszodjunk, és minél több gólt rúgjunk! Azt hiszem, ezt az idei eredményünk is híven tükrözi: 30 mérkőzésből 29-et megnyertünk, a gólarányunk 152 a 23-mal.— A háromszéki IV. ligás bajnokság legjobb csapataként részt vettetek az egykori C-osztályért kiírt selejtezőn, amit meg is nyertetek. Az együttes és a zágoni focikedvelők öröme, sajnos, nem tartott sokáig, mert Rm. Sărat óvása következtében elvesztettétek a mérkőzést... Mi történt?
— Nagy volt az öröm, amikor feljutottunk a III. ligába, de sajnos, nem tartott soká. A Brassói selejtező mérkőzés után kiderült, hogy Dragoş Ceauşelnek két leigazolása van — egy Nehoiuban és egy nálunk —, s ennek következtében elvesztettük a pályán megnyert meccset. Nagyon sajnáljuk, de talán így jobb is nekünk, mert nem voltunk teljesen felkészülve a III. ligára. Sok tennivalónk lett volna a pályával, az öltözőkkel, és nem biztos, hogy időben elkészül minden. Talán az anyagiakkal nem lett volna gond, de más téren adódtak volna problémák. Nagyon remélem, a közeljövőben még adódik ilyen lehetőség számunkra, és talán akkor tudnánk is vállalni a III. ligát.— A selejtező mérkőzésen egyszerre kaptatok hideget és meleget. Bârsan, miután megszerezte csapatának a vezető gólt, összeesett a pályán, és csak a helyszínen levő orvosoknak köszönheti az életét. Hogy van a zágoni labdarúgó?
— Nagy szerencsénk volt, hogy Brassóban fociztunk, mert ha egy vidéki pályán játszunk, talán Bârsant már rég eltemettük volna. A szomszédos megyebeli orvosok profikhoz méltóan tették a dolgukat, és megmentették a játékosunk életét! Sajnos, Bârsan még mindig kórházban van, adódott egy kis gond, és talán Marosvásárhelyre is fel kell vigyék további ellenőrzésekre, kezelésre. Aggódunk érte, és nagyon reméljük, hogy hamarosan elhagyhatja a kórházat.— Kevesebb mint két hónap múlva kezdődik az új labdarúgóidény, milyen célkitűzéssel vágtok neki a 2007—2008-as bajnokságnak?
— Az elmúlt hét végén volt az évzáró bulink. Itt mindenki kézhez kapta a fizetését, hogy nyugodtan tudjon vakációzni. Július 8-án kezdjük meg a nyári felkészülést, majd rá egy hétre egy 8—10 napos edzőtáborba vonul a csapat. Remélem, jól fel tudom készíteni a csapatot a következő szezonra, hiszen az első számú célkitűzésünk a bajnoki cím megszerzése lesz. Ehhez természetesen hozzáadódik a labdarúgó Román Kupa Kovászna megyei viadalának megnyerése, és szeretnénk, ha újra selejtezőt játszanánk a III. ligában való bejutásért.— A cél eléréséhez ,,vérfrissítésre" is szükség van. Érkezik új játékos a csapathoz, vagy hagyja-e el valaki a zágoni gárdát?
— Minden játékosunk marad, akinek viszont lejárt a szerződése, azt az elmúlt hét végén meghosszabbították újabb egy-két évre. Elképzeléseink szerint három új, III. ligás játékossal fogjuk erősíteni a csapatot. Ezúttal meg szeretném köszöni Kiss Józsefnek, Zágon polgármesterének, és Kelemen Ferencek az egész éves támogatást, hiszen segítségük nélkül nem létezhetne ez a nagyszerű csapat. Továbbá köszönettel tartozunk Koréh Gyuszikának is.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.