Idény végi számvetés

2007. június 25., hétfő, Sport
Jó idényt zárt a bardoci Prima Sportegyesület. A 2006—2007-es IV. ligás labdarúgó-bajnokságot a felnőttek a harmadik helyen fejezték be, míg az ifjúságiak bajnokságot nyertek.

Az ifik bajnoki címével beérett az elmúlt két-három év kemény munkájának gyümölcse. Fejes Géza edző irányítása mellett, a rendszeres és a kitartó munka elégtételeként a kicsik teljesen megérdemelték, hogy győztesként a magasba emeljék a legjobb gárdának járó serleget, és hogy a nyakukba akasszák az aranyérmet. A százszázalékosan saját nevelésű gyerekek által a megyék közti osztályzón elért eredményért sem kell szégyenkezni, ahol a bardoci gárda Brassó megye bajnokát, a Fogarasi FC-t kapta ellenfélül. Erről a csapatról azt kell tudni, hogy a fogarasi Nitramónia utódja, s három éve folyamatosan nyeri a szomszéd megyebeli ifjúsági pontvadászatát. A nemrég befejeződött idényt pedig 22 pont előnnyel zárta. Az edző 35 labdarúgóból álló kerettel rendelkezik, s ebből kerül ki a mérkőzésenkénti 16—18 játékos. Ennek ellenére az első mérkőzésen teljesen egyenlő félnek bizonyult a bardoci csapat, s egy kis szerencsével akár meg is nyerhették volna a Fogaras elleni meccset. A találkozó végül is 3—3-as döntetlennel fejeződött be. A visszavágón két kihagyott háromszéki helyzet után a házigazdák győzedelmeskedtek. A mérkőzés végeredménye 3—0 volt. A bajnokságban és az osztályzón elért eredményekért dicséret illeti a csapatot, és nem utolsósorban a trénert is.

A bardoci Prima Sportegyesület vezetősége mindhárom együttese nevében (tavasztól az erdővidéki településen működik egy 11 éven aluli gyerekekkel foglalkozó csapat is heti két edzéssel, 26 gyerekkel) ezúton szeretne köszönetet mondani az önzetlen támogatásért a következő vállalkozóknak és intézményeknek: Bardoc Község Helyi Tanácsa, Csog Dénes — Gazdabolt Kft., Fosztó Pál — Delney Kft., Deák István — Deák Hámor Kft., Buksa Levente — KBS Speed Kft., Komporály Ferenc — Komporály A. F., Benkő Jakab — Balanta Kft., Tókos János — Edys Kft., Zólya Attila — Ati-Motor Kft., Fazakas István — FITA Trans Kft., Gerend Kft., a bardoci és a száldobosi közbirtokoság, valamint a lelkes szurkolótábor. (tokos)

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint a Sepsi OSK bejut a felsőházi rájátszásba?







eredmények
szavazatok száma 488
szavazógép
2007-06-25: Sport - Tibodi Ferenc:

Tökéletes szezon (Labdarúgás, IV. liga)

A zágoni labdarúgócsapat a nemrég befejeződött bajnokság alatt összesen 54 összecsapást (ebből 30 IV. ligás bajnoki mérkőzés volt) játszott, és mindössze egy meccset vesztett el a teljes futballidény alatt.
2007-06-25: Sport - x:

Kedvező sorsolás (Kézilabda)

Kedvezően alakult a magyar és a román női kézilabda-válogatott számára a december 2. és 16. közötti franciaországi olimpiai kvalifikációs világbajnokság június 20-i, párizsi sorsolása.