Budapesten is érdekes a székelyföldi vadászat

2015. február 27., péntek, Nyílttér

A  sepsiszentgyörgyi vadászati múzeum – hivatalos nevén Székelyföldi Vadászati Kiállítás – részt vett a 22. Fegyver, Hor­gászat és Vadászat Nemzetközi Kiállí­táson (FeHoVa) Budapesten, ahol 18 ország 270 kiállítója vonultatta fel a rendezvény teljes tematikáját lefedő ajánlatait, termékeit, szolgáltatásait.

A térség legjelentősebb vadászati találkozójaként jegyzett és egyben a legnagyobb magyarországi horgászbemutató szerepét is betöltő eseményt 55 ezren látogatták meg. Sok magyar és külföldi látogató érdeklődött idén is a Székelyföldi Vadászati Kiállítás iránt, melynek sikeréhez hozzájárult a virtuális látogatás lehetősége és a választékos szóróanyagok kínálata, mely korabeli vadászfotókról és díjazott gyermekrajzokról mintázott képeslapokat is tartalmazott. Ugyanakkor népszerűségnek örvendett a 2013–2014. évi Vadon gyermekrajzversenyen díjazott munkákból válogatott kiállítás és a fotófal, mely háromszéki vadászokat ábrázolt a 19. századból.
A kiállítással egy időben, a Hungexpón tartotta ülését a Nemzetközi Vadászati és Vadvédelmi Tanács (CIC) végrehajtó bizottsága is, melynek 2013 szeptemberétől védett intézménye a Székelyföldi Vadászati Kiállítás. Ez alkalommal (Semjén Zsolt miniszterelnök-helyettes, az Országos Magyar Vadászati Védegylet elnöke, valamint Bán Beatrix, a Vadászati Kulturális Egyesület Diána Vadászhölgy Klub önálló részlegének elnöke jelenlétében) együttműködési megállapodást írt alá a sepsiszentgyörgyi Vadon Egyesület és a magyarországi Vadászati Kulturális Egyesület, melynek célja a két szervezet közötti, hosszú távú együttműködés kialakítása. A két egyesület a magyar vadászati kultúra megőrzése és népszerűsítése érdekében közös programokat, vadászati kulturális napok és ifjúsági természetismereti táborok szervezését és lebonyolítását vállalta.
Az idei, február közepén megszervezett FeHoVa egyik kiemelt témája volt a vadhús- és halfogyasztás népszerűsítése. A gasztronómia erősödése a FeHoVá-n azért volt különösen fontos, mert 2016-ban itt rendezik a nemzetközi szakácsverseny, a Bocuse d’Or magyar döntőjét.
A hagyományos vadászprogramok közül a sikeres trófeakiállítás mellett megemlítem a szarvasbőgő-versenyt, melyre a magyarok mellett sok külföldi versenyző is nevezett, ugyanakkor népszerű volt az ifjúsági vadászkürtversenyt, a rendellenes őztrófeákat bemutató minikiállítás, valamint a solymász- és vadászkutya-bemutató.

Török Enikő, a Vadon Egyesület munkatársa

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Ön szerint feljut-e a mostani idényben a SuperLigába a Sepsi OSK?









eredmények
szavazatok száma 759
szavazógép
2015-02-27: Nyílttér - :

Az utca hangja

VAJDA DÉNES, Sepsiszentgyörgy. Szomorúan tudatom, hogy Bölönben elhunyt Pál Dóra nyugdíjas tanítónő. A nyá­ron ünnepeltük 90. születésnapját régi kollégák, tanítványok, az iskola és a polgármesteri hivatal képviselőinek körében – szép volt, mesélt a múlt. Dórika néni hosszú tanári pályafutásának élményeit, érdekességeit osztotta meg velünk, jó hangulatban váltunk el.
2015-02-27: Nyílttér - :

Barót Erdővidék szégyenfoltja!

Sorozatos kudarcaim után már rég készülök véleményt nyilvánítani erről a városnak nem nevezhető településről, amely inkább a kőkorszakra emlékeztet, nem a XXI. századi civilizációra. A Barót anno jobban nézett ki, mint most, 40 évvel később. A ,,Szavazzon a változásra” megtörtént. Közel három éve beültettek a ,,nagy ernyő” alá –  eredmény semmi, azaz még a semminél is rosszabb.