VAJDA DÉNES, Sepsiszentgyörgy. Szomorúan tudatom, hogy Bölönben elhunyt Pál Dóra nyugdíjas tanítónő. A nyáron ünnepeltük 90. születésnapját régi kollégák, tanítványok, az iskola és a polgármesteri hivatal képviselőinek körében – szép volt, mesélt a múlt. Dórika néni hosszú tanári pályafutásának élményeit, érdekességeit osztotta meg velünk, jó hangulatban váltunk el.
Mielőtt eljöttem volna, félrehívott, és – mivel olvasta a Háromszékben egyik nemrég elhunyt pályatársáról írott rövid tisztelgésemet – azt mondta: Dini, most én következem, remélem, pár sort megérdemlek majd én is. Valóban megérdemli, mert generációk nőttek fel szigorú felügyelete alatt. Mert szigorú volt, megkövetelte a tudást! Voltak, akik nem szerették, de utólag mindenki rájött, hogy az útravaló, amit tőle kaptunk, kiállta az idők próbáját. Sajnos, ebből a pedagógusgenerációból már csak páran élnek, de meggyőződésem, hogy ők még a tanítást hivatásként kezelték, és mindig nyitva állt kapujuk a tanulók, szülők előtt, bármilyen gonddal hozzájuk fordulhattunk, és ha lehetséges volt, segítettek is. Azt hiszem, mindenki nevében írhatom, aki ismerte: nyugodjék békében, Dórika néni.
FERENCZ BÉLA, Sepsiszentgyörgy. A helybeli román színház nemrég kapott megfelelő épületet, de igazgató nélkül maradt, mert az nem látta értelmét az itt maradásnak, hiszen a célközönség nem mutat érdeklődést a társulat munkája iránt. A színészek is tehetetlenek, talán azt várják, hogy a korszerű székház segít a helyzeten. Elég régóta húzódik a felújítás, úgy látszik, a kultúra kevésbé fontos az államnak, mint az ortodox egyház, amelynek sokkal gyorsabban megy a templomépítés szerte az országban. Lehet, hogy ők segíteni is tudnának, a végén pedig feltennének egy óriási piros-sárga-kék zászlót a homlokzatra, hátha ettől többen járnának színházba...
FÁBIÁN MATILD, Sepsiszentgyörgy. A városszéli erdőben rengeteg fa letörött a télen, de senki el nem takarítja, nem lehet járni az erdőben, pedig itt a tavasz, kezdődik a virágszezon, gombaszezon. Öles fák, vastag ágak hevernek mindenütt, nem tudom, miért nem lehet a sok segélyből élő rászorulót odatenni, hogy összegyűjtsék a letörött és száraz ágakat, kitisztogassák az erdőt. Dolgozzanak ők is a városért, a közösségért, akik eltartják őket, csak szervezés kérdése. Itt mindenki mással törődik, a román–magyar viszonytól visszhangzik az éter, pedig amit 25 év alatt nem tudtak megoldani, azt most sem fogják, s megleszünk egymással, ahogy eddig. De miért nem figyelnek legalább arra, ami a miénk, amit meg lehetne menteni? A napokban voltunk sétálni, és láttuk, hogy a polgármesteri hivatal által kihelyezett piknikezőasztalokat szétszedték, elvitték tüzelőnek. Nem lett volna jobb ezeket az embereket munkára fogni? Így az erdő is megtisztulna, fűtőanyaghoz is jutnának, s nem ingyen, hanem becsületesen rászolgálva, vagy esetleg büntetés fejében. Az is felháborító, hogy egyesek már a fára is autóval mennének fel, behajtanak az erdőbe kocsival, terepjáróval, amíg csak lehet, tönkretéve az utakat, ösvényeket, a levegőt, növényeket pusztítva, állatokat és békés kirándulókat zavarva. Más: a Şaguna utcai 8-as tömbház előtt utoljára 1968-ban volt új járda, azóta azt toldják-foldják, miközben a környéken szinte minden megújult már. Pedig az ott lakók is fizetnek adót, sőt, zöldövezet-karbantartási illetéket is, ami szintén nem látszik, elhanyagolt, gyomos a növényzet. Most lenne ideje összeszedni a téli hulladékokat, ne csak a központot takarítsák!
