A román hatalom magyar közösséggel szembeni visszaéléseire hívta fel a figyelmet Tőkés László európai parlamenti képviselő szerda este az uniós parlament brüsszeli plenáris ülésén egyperces felszólalásában. A kommunizmus áldozatainak emléknapja apropóján a román nacionálkommunizmusnak az erdélyi magyarsággal szemben elkövetett bűneit idézte fel, a Ceauşescu-diktatúra asszimilációs politikája részeként külön is kitért a Székelyföld erőltetett elrománosításának a kérdésére.
Mint fogalmazott: a legfájdalmasabb, hogy negyedszázaddal a kommunista diktatúra bukása után a román többségi hatalom még mindig a rég lejárt magyarellenes politikai kurzust folytatja, az európai regionális átszervezés ürügyén diktatórikus módszerekkel igyekezvén felbomlasztani az egységes magyar többségű székely régiót. „Tiltakozom Székelyföld területi átszervezése ellen” – jelentette ki az egykori királyhágó-melléki református püspök, majd folytatta: „Tiltakozom az ellen, hogy a marosvásárhelyi román hatóságok betiltották a Székely Nemzeti Tanács március 10-i tiltakozó rendezvényét, durván megsértve ezáltal az erdélyi magyarok emberi és kisebbségi jogait, valamint alkotmány biztosította gyülekezési és szólásszabadságát”. Tőkés felszólalásában kérte az Európai Parlament támogatását Székelyföld autonómiájának a kivívása érdekében.