Azt már jeleztük, hogy válságos a Szuperligában szereplő női kézilabdacsapatunk helyzete. Most hadd mondjuk el a részleteket.
Az történt ugyanis, hogy öt játékos — Stoleru (a kapus), Gârju, Abramiuc, Clişu és Băeşu (ő közben meggondolta magát, és visszakozót fújt) — beadvánnyal fordult a Román Kézilabda-szövetséghez, melyben leírták, hogy nem kapták meg szerződésben foglalt fizetésüket. Stoleru mindenképpen távozni akar, a többi három — Gârju, Clişu, Abramiuc —, ha nem kapja meg a fizetését, szabad játékossá válik, és igazolhat, ahová akar.
Az MSC természetesen megtette a szükséges lépéseket, és elsőként kiharcolta a játékosokkal való szembesítést a Román Kézilabda-szövetségnél. A szembesítés eredményeként az RKSZ adósságtörlesztési határidőt (március 20.) szabott meg az MSC-nek. Március 20-ig tehát ki kell egyenlítenie a fizetéselmaradásokat. Amennyiben nem teszi, a fent említett kézilabdázók szabad játékosokká válnak!
Váljanak — már halljuk is a megjegyzéseket —, hiszen nem jók, nem veszít semmit a csapat.
Vigyázat az elhamarkodott lépéssel. Mert ha nem egyenlítik ki a fizetéselmaradást március 20-ig, nem csak szabad játékosokká válnak, hanem újabb követelést nyújthatnak be, ha kell, be is perelhetik a ,,Garancialevél" aláíróit: Vajda Lajost, Albert Álmost és Sánta Károlyt, hiszen ők hárman vállalták többek között a fizetések szavatolását. Továbbmenve: az RKSZ felfüggesztheti az MSC játékosigazolási jogát a soron következő bajnokságra.
A szavahihetőség elvesztése után következik a vádlottak padja?