Március 18. Nyolcvanegy évvel ezelőtt született Karcsics Irén (Daruházi Lászlóné) tornász, aki a második londoni olimpián (1948) tagja volt az összetett csapatversenyen ezüstérmet nyert magyar csapatnak. Négy évvel később, Helsinkiben csapattársaival együtt megvédte ezüstérmét, a kéziszercsapatok vetélkedője végén bronzéremért állhatott dobogóra.
Március 19. Ma ötvennyolc éves a hétfalusi csángók kézilabdása, a Négyfaluban született Boros József, aki két olimpián játszott a román válogatottban — a moszkvai és a második Los Angeles-i játékokon. Mindkettőn bronzérmes lett. Ma Spanyolországban él.
Március 20. Ezen a napon ünnepli hatvanötödik születésnapját Kovács Tamás kardvívó, három olimpia érmese. Mexikóvárosban (1968) bronzérmet nyert a kardcsapattal, Münchenben (1972) megvédte a csapattal bronzérmét, egyéniben pedig a hatodik lett, Montrealban nem jutott már dobogóra, meg kellett elégednie a negyedik hellyel. * Ma harminchét éves Debnár Tamás úszó, a szöuli olimpia 100 méteres mellúszásának ötödik helyezettje. * Százegy éves lenne ma a Rómában született Márffy-Mantuano Tamás dr., a berlini olimpián szerepelt magyar gyeplabda-válogatott tagja. A csapat mérlege: két győzelem és két vereség.
Március 21. Harminchat évvel ezelőtt született Gyergyószentmiklóson Antal Zsolt sífutó, három téli olimpia résztvevője. Naganóban (1998) 69. lett a klasszikus stílusú 10 km-en, 45. a 30 km-es és a 15 km-es távokon, Salt Lake City-ben (2002) 27. lett a 30 km-es sífutásban, 62. a 10 km-en és 46. a sprintben, újabb négy esztendővel később, Torinóban Zsolt a 21. helyen zárt a sprint váltóban, és 48. lett a 30 km-es sífutásban. * Ma ünnepelné kilencvenkilencedik születésnapját a baróti Bodosi Mihály dr. magasugró, aki Európában elsőként ugrotta át a kétméteres álomhatárt (csapatversenyen vitte véghez a bravúrt, s az akkori szabályok nem tették lehetővé a rekord hitelesítését), és aki a berlini olimpia magasugróversenyén a 12. helyen fejezte be a viadalt. * Harminchat évvel ezelőtt született Veszprémben Kiss Balázs, az atlantai olimpia kalapácsvető-bajnoka.
Március 22. Kassán született 124 évvel ezelőtt Aradi Lajos, a stockholmi olimpia (1912) ezüstérmes (összetett csapatversenyben) tornásza.
Március 23. Nyolcvanegy évvel ezelőtt született Benedek Gábor öttusázó, a helsinki olimpia öttusa-csapatversenyének aranyérmese és egyéni viadalának második helyezettje, négy évvel későn Melbourne-ben a csapattal a negyedik, egyéniben a hatodik helyen zárt. * Budapesten született 73 évvel ezelőtt az öt olimpián szerepelt sportlövő, Kun Szilárd. Mind az öt olimpián az ötalakos sportpisztoly versenyszámában lépett lőállásba, Helsinkiben ezüstérmes, Melbourne-ben hatodik, Tokióban ötödik, Mexikóvárosban huszadik, Münchenben huszonharmadik lett.
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.