Jó alkalom egy kis közösségi eszmecserére a sorban állás. Közel háromszázan vártunk az Andimed diagnosztikai és kezelőközpont előtt, de csak mintegy kétszáznak sikerült bejutnia, feliratkoznia, időpontot kapnia az ingyenes, biztosítóház által megtérített vérvizsgálatra. A többieknek nem, mert „nincs rá keret”, hiába biztosított mindenki, hiszen hűségesen vonják havonta a járulékot a nyugdíjasok zömétől is.
Kezdetben néma csend, sok az öreg, beteg a sorban, tolókocsis is. Szerencsére nincs mínusz tíz fok, február vége, de azért még fagyos télutói köd ül a lelkek mélyén. Hiába tudják, hogy tavasz jön minden télre, valahogy annyira elfásultak, nem remélnek, félnek. Már majdnem mindentől? Azért szerencsére mégsem lehet megtiltani mindent – még a tiltások idején sem. A székely szabadság napján nem engednek felvonulni Marosvásárhelyen! Itt, a sorban van legalább szólásszabadság! Meg is erednek a nyelvek.
Mindenkiben felidéződik a dicső fénykorszak: „Ceauşescu idején sem volt nagyobb sor… Csak akkor élelemért álltunk, no meg majdnem mindenért!”
Két óra alatt el lehetett diskurálni. Szócsata dúlt egy darabig, de székelyes fanyar humorra is tellett: szerencse, hogy mi itt álldogálhatunk, nem vagyunk annak kitéve, hogy máról holnapra bekísérjenek valamelyik börtöncellába, mint a politikusokat, vagy repülőn meneküljünk, mint egyik-másik milliomos üzletemberünk…
Választ is kapunk, a sajtóból: a román tiltások ellenére megemlékezést szervez a Székelyföldért Társaság március 10-én Budapesten az 1854-ben kivégzett és várfogságra ítélt Habsburg-ellenes szabadságharcosok, székely vértanúk tiszteletére. Erre megint mindenki mély hallgatásba burkolózik, ki tudja, mire gondol…
A gondolat is szabad, szabad elmélkedni így reggel, éhgyomorra. Az újabb márciusra gondolok: vajon mit hoznak a következő napok? Felvillan előttem Petőfi és az 1848-as ifjak, akik mertek, bátrak voltak arra a Petőfi álmodta igaz szabadságra, amelynek fénye be kellene hogy ragyogja még ma is az emberek lelkét, ha le is tiporták a forradalmat. A magyar szabadságért folytatott harc nem elbukott, hanem a túlerő miatt nem vívhatta ki a végső győzelmet. Még mi is adósai vagyunk valahogy, mindenki a maga módján, a maga képessége szerint. Csak sokakban ez nem tudatosul. Mert megszoktattak a múlt rendszerben, hogy helyettünk gondolkodnak, és mi hagytuk, hagyjuk. Pártjaink „a nép nevében” politizálnak, de a pártpolitikán fölüli népi, nemzeti ügyekben nem sikerül soha összefogni – inkább egymásnak feszülnek, hangoztatva, hogy mi jobban tudjuk... Kelemen Hunor RMDSZ-elnök nem konzultál Izsák Balázs SZNT-elnökkel, és fordítva, a sajtón keresztül üzengetnek egymásnak, és közben sikerült a népet teljes reménytelenségbe, nemtörődömségbe, a politikától való elfordulásba zülleszteni, a teljes feladásra ítélni. Fiataljaink nem mernek gyermeket vállalni, s elmennek a jobb élet reményében… És akkor minek a sok küzdelem, a sok zászló, ha majd üres lesz a TÉR, ha nem merünk kivonulni? A kivárás taktikájára játszunk a végtelenségig, hogy ne sértsük mások nemzeti önérzetét stb., de ha így megy tovább, kinek lobog majd a zászló? A szép székely jelkép nem lesz, „csak bot és vászon”…
PARA OLGA, Sepsiszentgyörgy
Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Havi támogatás (előfizetés): a megadott összeget havonta automatikusan levonjuk a kártyádról (minimum 5 RON/hó). Bármikor lemondható, a kezeléshez e-mailben küldünk egy egyszer használható kezelő linket.
