Az egészségesebb jövőért

2015. március 6., péntek, Nyílttér

Hét ország képviseletében harmincnál több fiatal vett részt azon a képzésen, amelyet a Háromszéki Ifjúsági Tanács (Hárit) szervezett Sepsi­szent­györ­gyön. Az A-HA: Ac­tive Healthy Attitude (egész­séges aktív magatartás) elnevezésű rendezvényre ifjúsági munkások érkeztek Tö­rökországból, Gö­rög­országból, Litvá­niá­ból, Bulgáriából, Olasz­országból, Szlovákiából és Romániából.

A cél azoknak a módszereknek a népszerűsítése volt, amelyekkel az egészséges életmódra irányítják a fiatalok figyelmét. Kezdetben feltérképezték azokat az eszközöket, melyekkel a saját országukban a hatóságok és civil szervezetek küzdenek a drog-, dohány- és alkoholfogyasztás ellen, majd következtetéseket vontak le, és programokat, stratégiákat dolgoztak ki a problémák megoldására. Később az anonim alkoholisták társaságával, volt drogosokkal találkoztak. A romániai megelőzési módszerekről a Kovászna megyei drogprevenciós intézet képviselője tartott előadást. A Hárit elnöke, Oltean Csongor a tavaly útjára indított előadás-sorozatot ismertette. Az Egy drogos élete című találkozókra – amelyeken a 32 éves Dali Csongor több évig tartó drogfüggőségéről beszélt – a szervezők meglepetésére özönlöttek a fiatalok; elmondásuk szerint sokkal hitelesebb olyan embert hallgatni, aki átélte a függőséget, mint az illetékes szerveket. Ez nemzetközi szinten is hasznosítható tapasztalat.
A képzést az Európai Bizottság támogatta az Erasmus+ program részeként. A projekt koordinátora Rápolti Ágota volt.

Hárit-sajtóiroda

Hozzászólások
Támogassa a Háromszéket! Önnek is fontos, hogy megbízható, hiteles forrásból tájékozódjék? Szeret elemzéseket, véleményanyagokat olvasni? Jobban meg akarja ismerni Székelyföld múltját, természeti, kulturális értékeit? Szívesen olvas a háromszéki művelődési életről, új könyvekről, színházi előadásokról? Szereti az alkotó emberekkel, vállalkozókkal, pedagógusokkal, sportolókkal készült interjúkat? A Háromszék napilapnál azért dolgozunk, hogy tartalmas olvasmányokat kínáljunk Önnek.
Ha Önnek is fontos a Háromszék, kérjük, adományával támogassa lapunk internetes kiadását.
Szavazás
Mitől tart leginkább az elhúzódó háború kontextusában?










eredmények
szavazatok száma 2322
szavazógép
2015-03-06: Nyílttér - :

Élő könyvtár a sokszínűségért

Több mint száz olvasó kölcsönözött élő könyvet a HITI önkéntesközpont által szervezett Élő könyvtár rendezvényen a sepsiszentgyörgyi Tein teaházban. A látogatók érdekes beszélgetések során győzhették le előítéleteiket, a „könyvek” között volt drogfogyasztó, vak szakács, kerekes székes sportoló és küzdősportedző is.
2015-03-06: Nyílttér - :

Szabadságról a sorban állva

Jó alkalom egy kis közösségi eszmecserére a sorban állás. Közel háromszázan vártunk az Andimed diagnosztikai és kezelőközpont előtt, de csak mintegy kétszáznak sikerült bejutnia, feliratkoznia, időpontot kapnia az ingyenes, biztosítóház által megtérített vérvizsgálatra. A többieknek nem, mert „nincs rá keret”, hiába biztosított mindenki, hiszen hűségesen vonják havonta a járulékot a nyugdíjasok zömétől is.